Jeremiah 33KIB

1És lett az Úr szava Jeremiához másodszor, mikor ő még fogva volt a tömlöc udvarában, mondván:

2Így mondta az Úr, aki megcselekszi; az Úr, aki kitervezi, hogy megvalósítsa, Úr az ő neve:

3Kiálts hozzám és felelek neked; és nagy dolgokat jelentek ki neked, és hozzáférhetetleneket, melyeket nem ismersz.

4Mert így mondta az Úr, Izráel Istene ennek a városnak házairól és Júda királyainak házairól, melyek lerontattak; az ostromtöltésekről és a kardról;

5azokról, akik a káldokkal háborúba bocsátkoztak, hogy megtöltsék őket emberek hulláival, akiket levágtam haragomban és hevemben, és akiknek minden gonoszságáért elrejtettem orcámat ez elől a város elől:

6Íme, én hozok fel rá hegedést és gyógyulást; és meggyógyítom őket és béke és hűség bőségét tárom fel előttük.

7És megfordítom Júda sorsát és Izráel sorsát; és felépítem őket, mint kezdetben.

8És megtisztítom őket minden bűnüktől, mellyel vétkeztek ellenem; és megbocsátom nekik minden bűnüket, mellyel vétkeztek ellenem, és melyet elkövettek ellenem.

9És lesz nekem nevemre, örömömre, dicséretemre és dicsőségemre a föld minden nemzetei előtt, akik hallják mindazt a jót, amit én cselekszem velük, és reszketnek és remegnek mindazért a jóért és mindazért a békéért, amit én szerzek neki.

10Így mondta az Úr: Még hallatik ezen a helyen, amelyről ti azt mondjátok, puszta az, ember nélküli és állat nélküli: Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin, melyek elpusztultak, ember nélküliek és lakos nélküliek és állat nélküliek:

11öröm hangja és vigasság hangja, vőlegény hangja és menyasszony hangja, azoknak hangja, kik azt mondják: „Dicsérjétek a Seregek Urát, mert jó az Úr, mert örökké való a kegyelme\, hálaáldozatot hozva az Úr házába: mert megfordítom az ország sorsát, mint kezdetben volt, mond az Úr.

12Így mondta a Seregek Ura: Még lesz ezen a helyen, mely ember nélkül való és állat nélkül való puszta, és minden városaiban: pásztorok tanyája, kik juhokat deleltetnek.

13A Hegyvidék városaiban, az Alföld városaiban és a Délvidék városaiban és Benjámin földén és Jeruzsálem környékén és Júda városaiban: még mennek át juhok a számadó kezén, mond az Úr.

14Íme, napok jönnek, mond az Úr, és megvalósítom azt a jó szót, amit szóltam Izráel házáról és Júda házáról.

15Azokban a napokban és abban az időben sarjasztok Dávidnak egy igaz csemetét; aki ítéletet és igazságot cselekszik az országban.

16Azokban a napokban Júda megtartatik és Jeruzsálem biztonságban lakozik; és ez az, aminek nevezni fogják: „Az Úr a mi igazságunk.\

17Mert így mondta az Úr: Nem fogy ki Dávid utódja Izráel házának királyi székéről.

18És a papok és léviták utódai sem fogynak ki előlem, akik égő áldozatot áldoznak, ételáldozatot füstölögtetnek és vágó áldozatot készítenek minden időben.

19És lett az Úr szava Jeremiához, mondván:

20Így mondta az Úr: Ha felbontjátok szövetségemet a nappallal és szövetségemet az éjszakával, hogy ne legyen nappal és éjszaka a maga idejében:

21felbomlik Dávid szolgámmal való szövetségem is, úgyhogy nem lesz neki fia, aki az ő trónján uralkodik; és a lévitákkal, a papokkal, szolgálattevőimmel való is.

22Mint az ég serege meg nem számlálható és a tenger fövenye meg nem mérhető; úgy megsokasítom Dávid szolgám magvát, és a lévitákat, akik engem szolgálnak.

23És lett az Úr szava Jeremiához, mondván:

24Nem látod-e, mit beszél ez a nép, mondván: Azt a két nemzetséget, melyet választott az Úr, elvetette; és ezzel hogy gyalázzák népemet, hogy az már nem is nemzet előttük?

25Így mondta az Úr: Ha szövetségemet a nappallal és az éjszakával, az égnek és földnek törvényeit nem állapítottam meg:

26akkor Jákób magvát és Dávid szolgámat is elvetem, és nem veszek magvából uralkodókat Ábrahám, Izsák és Jákób magvának. Mert megfordítom sorsukat és irgalmazok nekik.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Jeremiah 33.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.