Jeremiah 19KIB

1Így mondta az Úr: Menj és végy egy fazekas-agyag korsót, és néhányat a nép vénei közül és a papok vénei közül.

2És eredj ki a Ben-Hinnom földjébe, mely a Cserépkapu nyílása előtt van, és prédikáld ott azokat a szavakat, melyeket én szólok hozzád.

3És mondd: Halljátok az Úr szavát, Júda királyai és Jeruzsálem lakosai; így mondta a Seregek Ura, Izráel Istene: íme én veszedelmet hozok erre a helyre, hogy mindenkinek megcsendülnek a fülei, aki hallja.

4Azért, mert engem elhagytak, és idegenné tették ezt a helyet, és más isteneknek füstölögtettek rajta, kiket nem ismertek sem ők, sem atyáik, sem Júda királyai; és megtöltötték ezt a helyet ártatlanok vérével;

5és bámákat építettek a Baálnak, hogy fiaikat megégessék a tűzben égő áldozatul a Baálnak; amit nem parancsoltam, nem is szóltam, eszembe sem jutott.

6Ezért íme napok jönnek, mond az Úr, és nem mondják többé ennek a helynek, hogy Tófet és Ben-Hinnom völgye; hanem Öldöklés völgye.

7És megÚresítem Júda és Jeruzsálem tanácsát ezen a helyen, és elejtem őket karddal ellenségeik előtt, és azok keze által, akik életükre törnek; és hulláikat eledelül adom az ég madarainak és a föld állatainak.

8És teszem ezt a várost iszonyattá és csúfsággá; aki átmegy rajta, mind meghökken, és csúfolja minden csapásáért.

9És megetetem velük fiaik húsát és leányaik húsát, és megeszik egymás húsát a szükségben és a szorongatásban,81 mellyel szorongatják őket ellenségeik, és akik életükre törnek.

10Akkor törd el a korsót azok szemei előtt, akik veled mentek.

11És mondd nekik: így mondta a Seregek Úra: így töröm össze ezt a népet és ezt a várost, mint egy cserépedényt összetörnek, mely többé meg nem gyógyítható; és a Tófetben temetni fognak, mert nem lesz hely temetésre.

12Így cselekszem ezzel a hellyel, mond az Úr, és lakosaival; nevezetesen olyanná teszem ezt a várost, mint Tófet.

13És olyanokká lesznek Jeruzsálem házai és Júda királyainak házai, a tisztátalanok, mint a Tófet helye; egyáltalán minden ház, melynek tetején füstölögtettek az ég egész seregének és italáldozatot öntöttek idegen isteneknek.

14És mikor Jeremia megjött a Tófetből, ahova az Úr küldte őt prófétálni, megállt az Úr házának udvarában, és azt mondta az egész népnek:

15Így mondta a Seregek Úra, Izráel Istene: íme én elhozom erre a városra és minden városaira mindazt a veszedelmet, amit szóltam reá; mert megkeményítették nyakukat, hogy ne hallgassanak szavaimra.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Jeremiah 19.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.