1Mikor meghallotta Pashúr, Immér fia, a pap, tudniillik ő volt az Úr házában a főfelügyelő, hogy Jeremia ezeket a szavakat prófétálta:
2megverette Pashúr Jeremia prófétát, és abba a kalodába tette, mely a felső Benjámin-kapuban volt, mely az Úr házán van.
3Mikor pedig másnap kihozatta Pashúr Jeremiát a kalodából, azt mondta neki Jeremia: Nem Pashúrnak nevezte az Úr a te nevedet, hanem Mindenfelől-félelemnek.
4Mert így mondta az Úr: íme én félelmévé teszlek magadnak és minden barátodnak, kik elesnek ellenségeik karja által, és szemeid látják; és egész Júdát Babilónia királyának kezébe adom, és fogságra húrcolja őket Babilóniába és levágja őket karddal.
5És adom ennek a városnak egész gazdagságát és minden keresményét és minden drágaságát; és Júda királyainak minden kincseit adom ellenségeik kezébe, és elzsákmányolják és elveszik azokat, és elviszik Babilóniába.
6Te pedig, Pashúr, és házad minden lakója, fogságba mentek; és eljutsz Babilóniába és ott halsz meg és ott temettetel el te és minden barátod, akiknek hamisan prófétáltál.
7Megcsaltál, Uram, és megcsalódtam, erőt vettél rajtam és legyőztél: kacagásra lettem egész nap, mindenki gúnyol engem.
8Mert ahányszor beszélek, kiáltanom kell, és azt mondanom: Erőszak és pusztítás! Mert az Úr szava gyalázatomra lett nekem, és csúfságomra egész nap.
9Ha azt mondom, nem gondolok rá, és nem beszélek többé nevében; akkor olyan lesz szívemben, mint az égő tűz, mely csontjaimba van rekesztve. És elfáradtam hordozni, és nem bírom ki:
10mert rossz hírt hallok sokaktól, félelem mindenfelől! „Jelentsétek fel\, és „Jelentsük fel\: minden bizalmas emberem figyel lépésemre: Talán lépre megy és bírunk vele, és megállhatjuk rajta bosszúnkat.
11De az Úr velem van, mint rettenetes hős, ezért üldözőim elesnek és nem győznek; megszégyenülnek nagyon, mert nem voltak bölcsek, örök gyalázattal, mely feledhetetlen.
12De a Seregek Ura megvizsgálja az igazat, látja a veséket és a szívet; meglátom bosszúállásodat rajtuk, mert neked tártam fel ügyemet.
13Énekeljetek az Úrnak, dicsérjétek az Urat; mert kimentette a szegénynek lelkét a gonosztevők kezéből.
14Átkozott a nap, amelyen születtem; a nap, amelyen szült engem anyám, ne legyen áldott!
15Átkozott az ember, ki örömhírt vitt atyámnak: „Született neked fiúgyermeked\, megörvendeztetvén megörvendeztette őt.
16És legyen az az ember olyan, mint azok a városok, melyeket felforgatott az Úr és nem sajnált. És halljon segélykiáltást reggel, és riadót dél idején.
17Hogy meg nem ölt engem születésem előtt; hogy anyám sírommá lett volna és az ő méhe örökké terhes.
18Miért jöttem ki az anyaméhből,nyomort és búbánatot látni, és hogy szégyenben enyésszenek napjaim?