1Szállj le, és ülj a porba, Babilon szűz lánya, ülj le a földre szék nélkül, káldoknak leánya: mert nem hívnak téged többé finomnak, kényesnek.
2Vedd a malmot, és őrölj lisztet; fedd fel fátyolodat, hántsd le uszályodat, fedd fel combig, vádolj át folyamokon;
3tűnjön ki meztelenséged, látsszék ki szemérmed: bosszút állok és nem kímélek senkit.
4Megváltónknak Seregek Ura a neve; Izráel Szentje:
5ülj veszteg és menj a sötétbe, káldok leánya; mert nem hívnak téged többé országok úrnőjének.
6Megharagudtam népemre, megfosztottam a szentségtől örökségemet; és kezedbe adtam őket [nem tettél velük irgalmasságot, az öregre megnehezítetted igádat nagyon],
7és azt mondtad: Örökké úrnő leszek; úgyhogy ezeket nem vetted szívedre, nem gondoltál a végére.
8Most azért halld meg ezt, te buja, ki elbizakodva ül, aki azt gondolja szívében: Én vagyok, és nincs több; nem ülök özvegyen, és nem tapasztalok gyermektelenséget:
9hogy mind a kettő eljön reád, egy pillanat alatt egy napon, gyermektelenség és özvegység teljességükben jönnek reád boszorkányságod nagy sokasága, és igézéseid erős volta mellett.
10És bíztál gonoszságodban, azt mondtad: Nem lát engem; bölcsességed és tudományod, az csavart el téged, és azt mondtad szívedben: Én vagyok, és nincs több.
11És jön reád veszedelem, nem tudod hajnalát; és zuhan reád romlás, nem bírod kiengesztelni; és jön reád hirtelen egy vihar, nem veszed észre.
12No állj elő igézéseiddel, és sok boszorkányságoddal, melyekkel mesterkedtél ifjúságod óta; talán tudsz segíteni, talán ijegethetsz.
13Belefáradtál a sok tanácsba, álljanak hát elő, és tartsanak meg az égvizsgálók, kik a csillagokba néznek, akik tudósítást adnak újholdanként azokról, amik reád következnek.
14íme olyanok lettek, mint a polyva, melyet tűz égetett meg, nem menthették meg életüket a láng hatalmából; nincs parázs melegedni, tűz elébe ülni.
15Ilyenek lettek neked, akikkel mesterkedtél, akik kereskedtek veled ifjúságod óta; ki-ki a maga oldalára bolyongott, nincs, ki téged megtartson.