1Lerogyott Bél, leroskadt Nebó! Bálványaik állatra kerültek és baromra; hordképeitek teherrakomány a fáradton.
2Leroskadtak, lerogytak egyben, nem tudtak menteni; maguk is teherként fogságba mennek.
3Hallgassatok rám, Jákób háza, és mind, akik megmaradtatok Izráel házából; kiket magamra vettem az anyaölből, kiket hordozok születésük óta:
4és öregségükig ugyanaz vagyok, és vénségükig én hordozom; én alkottam és én viselem, én hordozom és mentem meg:
5kivel vesztek engem hasonlónak vagy egyenlőnek; kivel vettek egybe, hogy hasonlítanak?
6Akik aranyat öntenek erszényből, és ezüstöt mérnek ki a mérleggel, fogadnak egy ötvöst: az készít abból egy istent, ők meghajolnak és leborulnak.
7Felveszik vállukra és elviszik azt, leteszik a helyére és megáll, helyéről el nem mozdul. Ha kiált is hozzá valaki, nem felel, azt szükségéből ki nem szabadítja.
8Gondoljatok erre, és embereljétek meg magatokat; vegyétek, pártosok, szívetekre.
9Gondoljátok meg a korábbiakat öröktől fogva: hogy én vagyok az Isten, és nincs több Isten. Nincsen olyan, mint én,
10aki megjelenti kezdet előtt a véget, és elejétől fogva, ami nincs készen;
11aki azt mondja: Tanácsom megáll; és: Minden kedvemet teljesítem!Aki napkeletről előhívok egy sast, messze földről tanácsom férfiát; és amit kimondtam, be is teljesítem azt, amint kiformáltam, meg is cselekszem azt.
12Hallgassatok rám, ti erős szívűek; kik távol vagytok az igazságtól!
13Közel hoztam igazságomat, nincs messze, és szabadításom nem késik: és Cionban adok szabadítást Izráelnek, az én dicsőségemnek.