1Uram, te vagy az én Istenem, magasztallak, dicsérem neved; mert csodát cselekedtél, végzéseket, régtől fogva való hűséget, igazságot.
2Mert a várost kőrakássá tetted, a megerősített várost omladékká; az idegenek palotáját, hogy ne legyen város, soha fel ne építtessék.
3Ezért tisztelnek téged erős népek; erőszakos nemzetek városai félnek téged.
4Mert erődje voltál a gyámoltalannak, erődje a szegénynek szükségében; záportól menedék, árnyék hőség ellen; mert az erőszakosok lelke olyan, mint zápor a falra.
5Mint hőséget szárazságban, az idegenek lármáját elnyomod; mint hőséget felhő árnyával, az erőszakosok énekét lenyomja.
6És szerez a Seregek Ura minden népnek ezen a hegyen kövér lakomát, óbor lakomát velős kövérségekből, lefejtett óborokból.
7És elnyeli ezen a hegyen az arc fátyolt, mely minden népekre rájuk borul; és a takarót, mely minden nemzetre rá van takarva.
8Elnyeli a halált örökre, és letörli Uram, az Úr a könnyet minden arcról; és népe gyalázatát eltávolítja az egész földről, mert az Úr szólott.
9És azt mondják azon a napon: íme a mi Istenünk (ez, akiben reménykedtünk, hogy megtart bennünket, és az Úr, akiben reménykedtünk); vigadjunk és örvendjünk szabadításában.
10Mert az Úr keze ezen a hegyen nyugszik; és megtiportatik Móáb a maga helyén, mint a szalmarakást beletiporják a trágyalébe.
11És ha kiterjeszti benne kezeit, mint ahogyan az úszó kiterjeszti úszásra; hát lenyomja emelkedését keze mesterfogásaival együtt.
12És kőfalaid fellegvárának erődítését lesüllyeszti, lealacsonyítja, a földhöz érteti, a porig.