1Nagyon óvakodjunk tehát attól, hogy bár hátravan az ő nyugodalmába való bemenetel ígérete, valaki közületek azt higgye, hogy ő kimaradt.
2Hiszen mi is vettük az örömhírt, mint azok; de azoknak nem használt a hallott ige, mert nem nőtt össze hit által a hallgatókkal.
3Hanem mi, akik hívőkké lettünk, bemegyünk a nyugodalomba, úgy, amint mondotta: Megesküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugodalmamba; noha munkái a világ megalapításakor megtörténtek.
4Mert így szólt valahol a hetedik napról: És megnyugodott Isten a hetedik napon minden munkájától;
5itt meg viszont: nem mennek be az én nyugodalmamba.
6Mivel tehát hátravan, hogy valakik bemenjenek abba, és akikhez először szólt az örömhír, azok nem mentek be engedetlenségből,
7ismét határoz egy napot, „mát\, mint Dávidban mondja, annyi idő múlva; mint az imént mondatott: Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveiteket.
8Bizonyára, ha Józsué nyugodalomba helyezte volna őket, nem szólt volna ezek után más napról:
9eszerint hátravan egy szombati ünnep az Isten népének.
10Mert aki bement az ő nyugodalmába, az is megnyugodott az ő cselekedeteitől, mint Isten a magáéitól.
11Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, hogy valaki az engedetlenségnek ugyanabba a példájába ne essék.
12Mert az Isten igéje élő és ható, és élesebb minden kétélű kardnál, és elhat a lélek és szellem, ízek és velők megosztásáig, és megítéli a szív gondolatait és indulatait;
13és nincs oly teremtmény, mely nyilvánvaló ne volna őelőtte; sőt minden meztelen és leplezetlen annak szemei előtt, akivel nekünk dolgunk van.
14Mivelhogy tehát nagy főpapunk van, ki az egeket általhatotta, Jézus, az Istennek fia, tartsuk meg e vallástételt.
15Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna velünk érezni gyengeségeinkben, hanem olyan, aki mindenben megkísértetett hasonlatosképpen, a bűnt kivéve.
16Járuljunk tehát bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk alkalmas időben való segítségül.