Acts 6
1 Azokban a napokban pedig a tanítványok szaporodtával zúgolódás támadt a hellénisták között a héberek ellen, hogy a mindennapi kiszolgálásban az ő özvegyeiket elhanyagolják.
2 Összehívván tehát a tizenkettő a tanítványok sokaságát, azt mondta: Nem helyes, hogy mi elhagyván az Isten igéjét, asztaloknál szolgáljunk.
3 Válasszatok tehát, testvérek, magatok közül hét elismert, Szent Szellemmel és bölcsességgel teljes férfiút, akiket erre a foglalatosságra beállítsunk;
4 mi pedig foglalatosak maradunk a könyörgésben és az ige szolgálatában.
5 És tetszett a beszéd az egész sokaságnak; és kiválasztották Istvánt, ki hittel és Szent Szellemmel teljes férfiú volt, és Filepet,Prokhoruszt, Nikánort, Timónt, Parmenászt és Nikolauszt, ki Antiókhiából való prozelita volt,
6 kiket az apostolok elé állítottak, és azok imádkozván rájuk tették kezeiket.
7 És az Isten igéje növekedett, és nagyon megsokasodott a tanítványok száma Jeruzsálemben, és a papoknak nagy sokasága engedett a hitnek.
8 István pedig, teljes lévén hittel és erővel, nagy csodákat és jeleket cselekedett a nép közt.
9 Előálltak azonban némelyek abból a zsinagógából, mely a szabadosokénak, cirénéiekének és alexandriaiakénak neveztetett, és a ciliciaiakéból és ázsiaiakéból, vitatkozván Istvánnal;
10 és nem tudtak ellenállni a bölcsességnek és Szellemnek, mellyel beszélt.
11 Akkor embereket bujtottak fel, akik azt mondták: Hallottuk őt káromló beszédeket szólni Mózes ellen és az Isten ellen.
12 És felzendítették a népet, a véneket és az írástudókat, és rátámadván megragadták őt és vitték a főtanácsba.
13 És állítottak hamis tanúkat, kik azt mondták: Ez az ember nem szűnik meg káromló beszédeket szólni e szent hely ellen és a törvény ellen.
14 Mert hallottuk, mikor azt mondta: Ez a názáreti Jézus lerontja ezt a helyet, és megváltoztatja a szokásokat, melyeket Mózes hagyott reánk.
15 És szemeiket reá függesztvén mindnyájan, kik a főtanácsban ültek, olyannak látták orcáját, mint egy angyalnak orcáját.