1Jóáb, Cerujá fia észrevette, hogy a király szíve Absálomon van.
2Tehát elküldött Jóáb Tekoába, és hozatott onnét egy bölcs asszonyt; és azt mondta neki: Nosza tégy úgy, mintha gyászolnál, öltözzél gyászruhába, ne kend meg magadat olajjal, és egyáltalán légy olyan, mint egy asszony, aki már több ideje gyászol egy halottért.
3Aztán menj be a királyhoz és így és így beszélj neki; és szájába adta Jóáb a szavakat.
4Mikor bement a tekoai asszony a királyhoz, arccal a földre esett és leborult; és azt mondta: Segíts meg, oh király!
5És azt mondta neki a király: Mi bajod van? És azt mondta: Hát bizony özvegyasszony vagyok én, meghalt a férjem.
6És a te szolgálódnak két fia volt, akik ketten összevesztek a mezőn, és mivel nem volt ki szétválassza őket; leütötte az egyik a másikat, és megölte őt.
7És most szolgálódra támadt az egész nemzetség, és azt mondják: Add ki a testvérgyilkost, hogy öljük meg őt testvére életéért, akit megölt, és pusztítsuk el az örököst is. így akarják kioltani azt a szikrát, ami nekem megmaradt, hogy ne legyen elplántálva férjemnek neve és maradéka a földnek színén.
8És azt mondta a király az asszonynak: Eredj haza; én majd rendelkezni fogok felőled.
9A tekoai asszony aztán azt mondta a királynak: Uram király, rajtam van a bűn és atyámnak házán; a király pedig és trónja mentes!
10Erre azt mondta a király: Aki ellened szól, azt hozd elébem, és nem bánt többé téged.
11És ő azt mondta: Emlékezzék meg hát a király az Urról, a te Istenedről, hogy a vérbosszuló ne csináljon több romlást és ne pusztítsák ki az én fiamat! Es azt mondta: Él az Úr, hogy fiadnak egy haja szála sem esik a földre!
12Akkor azt mondta az asszony: Hadd szóljon szolgálód uram királyomnak egy szót! És azt mondta: Beszélj.
13És azt mondta az asszony: Akkor miért gondoltál ilyet az Isten népe ellen; hiszen mióta a király ezt a szót ki mondta, olyan, mint egy bűnös, nem engedvén vissza a király az ő száműzöttjét.
14Mert meghalni meghalunk, és olyanok vagyunk, mint a földre öntött víz, melyet nem lehet összegyűjteni; de Isten nem tesz félre egy lelket, hanem olyan gondolatokat gondol, hogy ne száműzzön magától száműzöttet.
15De most azért jöttem ide a királlyal, az én urammal megbeszélni ezt a dolgot, mert megfélemlített engem a nép; azt gondolta tehát a te szolgálód: Már beszélnem kell a királlyal, talán teljesíti a király szolgálója szavát,
16hogy meghallgatja a király, kiszabadítván szolgálóját annak az embernek a kezéből, aki ki akarja őt pusztítani fiával együtt Isten örökségéből.
17Azt gondolta tehát a te szolgálód: Uram királyom szava szolgáljon hát megnyugvásra; mert mint az Isten angyala, olyan az én uram királyom, meghallgatván a jót és a rosszat, tehát az Úr, a te Istened legyen veled.
18Akkor felelt a király, és azt mondta az asszonynak: Ne tagadj le előttem semmit, amit most kérdezek tőled; és azt mondta az asszony: Csak szóljon uram királyom!
19És azt mondta a király: Vajon Jóáb keze veled van mindebben? És felelt az asszony és azt mondta: El a te lelked, uram király, nincs kitérés sem jobbra, sem balra semmitől, amit uram királyom mondott, mert csakugyan szolgád, Jóáb utasított engem, és ő tette szolgálód szájába mindezeket a szavakat.
20Hogy más világításba helyezze az ügyet, azért cselekedte szolgád, Jóáb ezt a dolgot; de uram olyan bölcs, mint Isten angyalának bölcsessége, mindent tudván a földön.
21Akkor azt mondta a király Jóábnak: Hát legyen, megteszem ezt a dolgot; eredj hát, hozd vissza a fiút, Absálomot.
22Erre Jóáb arccal a földre esett és leborult, úgy áldotta a királyt; és azt mondta Jóáb: Ma tudta meg szolgád, hogy kedvet találtam szemeidben, uram király, mert megtette a király szolgájának szavát.
23Aztán felkelt Jóáb, elment Gesurba; és meghozta Absálomot Jeruzsálembe.
24De a király azt mondta: Térjen a maga házába, nekem színemet se lássa;
25így Absálom betért a maga házába, a királynak színét sem látta. Mint Absálom, nem szolgált rá szép ember Egész Izráelben oly nagyon dicséretre; Lába talpától a feje tetejéig Nem volt hiba benne.
26És mikor megnyíratta a fejét (minden év lefolyásával meg szokta pedig nyíratni, mert nehéz volt neki, tehát lenyíratta); hát fejének a haja kétszáz sekelt nyomott a király fontján.
27És Absálomnak három fia és egy leánya született, a neve Támár; ez nagyon szép formájú nő volt.
28Mikor Absálom két esztendeig lakott Jeruzsálemben úgy, hogy a királynak színét nem látta:
29elküldött Absálom Jóábhoz, hogy elküldje őt a királyhoz, de az nem akart hozzá elmenni; aztán még másodszor is küldött, akkor sem akart elmenni.
30Erre ő azt mondta szolgáinak: Nézzétek, Jóáb tagja mellettem van, és neki ott árpája van, menjetek, gyújtsátok fel azt tűzzel.
31Akkor felkelt Jóáb és bement Absálomhoz a házba; és azt mondta neki: Miért gyújtották fel a te szolgáid az én tagomat tűzzel?
32És azt mondta Absálom Jóábnak: íme küldtem hozzád, mondván: Jöjj ide, hogy elküldjelek téged a királyhoz, mondván: Minek jöttem meg Gesurból? Jobb lenne nekem, ha még ott volnék. Most tehát látni akarom a király arcát, és ha van bennem bűn, hát ölessen meg engem.
33És mikor Jóáb bement a királyhoz és jelentést tett neki, akkor az hívatta Absálomot; és mikor bement a királyhoz és meghajtotta magát neki arccal a földre a király előtt: megcsókolta a király Absálomot.