1Történt pedig ezután, hogy Absálom szekereket és lovakat szerzett magának; és ötven embert futárnak maga előtt.
2És reggel korán odaállt Absálom a kapuba az út mellé, és mindenkit, akinek olyan pere volt, amivel a királyhoz kellett menni ítéletre, megszólított Absálom és azt mondta: Melyik városból való vagy te? és mikor az megmondta: Izráelnek ez s ez törzséből való a te szolgád;
3akkor azt mondta neki Absálom: Lásd, a te ügyed jó és igaz; de nincs, ki meghallgasson a király részéről.
4Aztán azt mondta Absálom: Bár engem tennének bíróvá az országban; és hozzám jönne mindenki, akinek pere és ítélete van, majd én igazat tennék neki!
5Mikor pedig valaki közeledett, hogy leboruljon előtte; kezet nyújtott neki, megragadta és megcsókolta őt.
6És ekképpen cselekedett Absálom egész Izráellel, akik csak ítéletre mentek a királyhoz; úgyhogy megvesztegette Absálom Izráel embereinek szívét.
7Történt pedig negyven67 év múlva, hogy azt mondta Absálom a királynak: Szeretnék elmenni, hogy lerójam fogadásomat, amit fogadtam az Úrnak Hebronban.
8Tudniillik fogadalmat tett szolgád, mikor Gesurban laktam, Szíriában, mondván: Ha valóban visszavisz engem az Úr Jeruzsálembe, megszolgálom az Úrnak.
9És azt mondta neki a király: Eredj el békességgel. És felkelt és elment Hebronba.
10De kémeket küldött Absálom Izráel minden törzséhez, mondván: Mikor meghalljátok a kÚrt szavát, mondjátok: Király lett Absálom Hebronban!
11És Absálommal ment kétszáz ember Jeruzsálemből, kik hivatalosak voltak és jóhiszeműen mentek; mert semmiről sem tudtak.
12A gilói Ahitófelt pedig, Dávid tanácsosát városából, Gilóból küldette oda Absálom, mikor a vágóáldozatokat áldozta; így az összeesküvés erős lett, és a nép folyton több lett Absálom mellett.
13Mikor megérkezett a jelentéstevő Dávidhoz, mondván: Izráel népének szíve Absálomhoz fordult;
14Dávid azt mondta minden szolgájának, aki vele volt Jeruzsálemben: Keljetek fel és meneküljünk, mert nem lesz számunkra menekülés Absálom elől; siessetek elmenni, nehogy hamarosan elérjen bennünket és ránk zúdítsa a veszedelmet, és levágja a várost kard élével.
15És azt mondták a király szolgái a királynak: Egészen úgy legyen, amint urunk királyunknak jobban tetszik; kész szolgáid vagyunk.
16Kivonult tehát a király, és egész háza a nyomában; de tíz asszonyt a másodfeleségekből ott hagyott a király a házat őrizni.
17És mikor kivonult a király és az egész nép a nyomában; megállottak Bét-Merhákban:
18és szolgái mind mellette mentek át, és a kerétiek és a pelétiek mind; valamint a gátiak, hatszáz ember, akik Gátból jöttek el utána, mind átmentek a király előtt.
19És azt mondta a király a gáti Ittainak: Miért jönnél te is velünk? Térj vissza és maradj a királlyal, hiszen te külföldi vagy, és száműzve is vagy helyedről.
20Tegnap jöttél, ma már bolygassalak, hogy velünk jöjj, holott magam sem tudom, hová megyek? Térj vissza és vidd vissza testvéreidet is, kegyelem és hűség veled!
21De felelt Ittai a királynak, és azt mondta: Él az Úr és él az én uram, a király, hanem amely helyen az én uram királyom lesz, ha halálra, ha életre, hogy ott lesz a te szolgád!
22És azt mondta Dávid Ittainak: Eredj és menj át; és átment a gáti Ittai és minden embere, a kicsinyek is mind, akik vele voltak;
23és az egész ország nagy hangon sírt, míg az egész nép átvonult. És mikor a király átment a Kidron völgyébe és az egész nép átment a sivatagi úton:
24akkorra ott volt Cádók is, és vele a léviták mind, az Isten frigyládáját hozván; és mikor letették az Isten ládáját, Abjátár égő áldozatot mutatott be, míg a nép egészen átvonult a városból.
25Akkor azt mondta a király Cádóknak: Vidd vissza az Isten ládáját a városba: ha kedvet találok az Úr szemeiben, akkor visszahoz engem és megengedi, hogy meglássam azt és hajlékát;
26ha pedig azt mondja: Nem telik benned kedvem: akkor itt vagyok, tegyen velem, amint jónak látja.
27Továbbá azt mondta a király Cádók papnak: Ugye te látó vagy? Térj vissza a városba békességgel; fiad, Ahimaác is, és Abjátár fia, Jónátán, két fiatok veletek.
28Nézzétek, én a sivatag síkságain fogok várakozni; míg szó érkezik tőletek jelentést tenni nekem.
29Tehát Cádók és Abjátár visszavitte az Isten ládáját Jeruzsálembe; és ott maradtak.
30Dávid pedig ment fel az Olajfák hágóján folyton sírva, a feje le volt takarva és mezítláb ment; az egész nép is, mely vele volt, letakarta a fejét és folyton sírva ment.
31És mikor Dávid előadta, mondván: Ahitófel az összeesküvők közt van Absálommal; azt mondta Dávid: Hiúsítsd meg Ahitófel tanácsát, Uram!
32És csakugyan, amint Dávid felért a tetőre, ahol le szoktak borulni Isten előtt; hát ott volt vele szemben az arki Húsai, köntöse megszaggatva és föld a fején:
33és annak azt mondta Dávid: Ha tovább jössz velem, terhemre leszel;
34de ha a városba visszatérsz, és azt mondod Absálomnak: Én a te szolgád akarok lenni, oh király, mint atyád szolgája voltam ezelőtt, úgy most a te szolgád vagyok; akkor meghiúsíthatod nekem Ahitófel tanácsát.
35És ugye ott lesznek veled Cádók és Abjátár, a papok; tehát minden szót, amit hallasz a király házából, jelents Cádók és Abjátár papoknak.
36Íme, ott van velük két fiuk, Ahimaác, a Cádóké, és Jónátán, az Abjátáré; tehát üzenjetek meg nekem tőlük minden szót, amit hallotok.
37Így Húsai, a Dávid barátja éppen akkor érkezett meg a városba; mikor Absálom bevonulóban volt Jeruzsálembe.