1Ezután pedig ez történt: Absálomnak, Dávid fiának volt egy szép húga, a neve Támár; és abba beleszeretett Dávidnak Amnon fia.
2És olyan bajban volt Amnon az ő húgáért, Támárért, hogy belebetegedett; mert az hajadon volt, és lehetetlennek látszott Amnon előtt, hogy elkövethessen vele valamit.
3De volt Amnonnak egy barátja, a neve Jónádáb, Simeának, Dávid testvérének fia; és Jónádáb igen bölcs ember volt,
4és azt mondta neki: Miért sorvadsz te így reggelről reggelre, királyfi, nem mondanád meg nekem? És azt mondta neki Amnon: Támárba, öcsémnek, Absálomnak húgába vagyok én szerelmes.
5És azt mondta neki Jónádáb: Feküdj ágyba, tettesd magadat betegnek; és mikor atyád eljön meglátogatni, mondd neki: Jöjjön el, kérlek, Támár húgom, és adjon ennem valami ételt, de a szemeim előtt készítse el az ételt, hogy lássam, és az ő kezéből egyem.
6Tehát lefeküdt Amnon és betegnek tetette magát; mikor aztán a király elment őt meglátogatni, azt mondta Amnon a királynak: Jöjjön el, kérlek, Támár húgom, és formáljon ki nekem két tésztaszívet, hogy egyem meg a kezéből.
7És elküldött Dávid Támárért a házba, mondván: Eredj el, kérlek, fivérednek, Amnonnak házába, és készítsd el neki azt az ételt.
8Es elment Támár testvérének, Amnonnak házába, ő éppen feküdt; és fogta a tésztát, meggyúrta, kiformálta szemei előtt, és megfőzte a tésztaszíveket.
9Aztán fogta a serpenyőt és kitöltötte elébe; de nem akart enni. Hanem azt mondta Amnon: Vigyetek ki mindenkit mellőlem!; és kimentek mindnyájan mellőle.
10És azt mondta Amnon Támárnak: Hozd be az ételt a belső szobába, akkor eszem a kezedből. Erre fogta Támár a tésztaszíveket, melyeket készített, és bevitte testvérének, Amnonnak a belső szobába.
11De mikor közel vitte hozzá, hogy egyék; az megragadta őt és azt mondta neki: Jer, feküdj mellém, húgom!
12De az azt mondta neki: Ne, bátyám, ne alázz meg engem, mert nem szabad Izráelben ilyet tenni; ne kövesd el ezt a gyalázatosságot!
13Akkor én hová vigyem az én szégyenemet, és te olyan leszel, mint valami gyalázatos ember Izráelben. Hanem hát szólj a királynak, mert nem fog engem megtagadni tőled.
14De nem volt hajlandó szavára hallgatni; hanem erőt vett rajta és megalázta őt és vele feküdt.
15Akkor meggyűlölte őt Amnon igen nagy gyűlölettel, úgyhogy nagyobb volt a gyűlölet, amellyel őt meggyűlölte, annál a szerelemnél, amellyel őt megszerette; és azt mondta neki Amnon: Kelj fel, menj el!
16Az pedig azt mondta neki: Ezért a nagy gonoszságért engem elküldeni nagyobb a másiknál, amit elkövettél velem; de nem volt hajlandó reá hallgatni,
17hanem hívta legényét, aki őt szolgálta, és azt mondta: Küldjétek el ezt a nőt tőlem, és zárjátok be az ajtót utána!
18Azon pedig bokáig érő köntös volt, mert ilyen felöltőket viseltek a király leányai, a hajadonok; és mikor kivitte őt a szolga az utcára és bezárta utána az ajtót;
19hamut tett Támár a fejére és a bokáig érő köntöst, mely rajta volt, megszaggatta; aztán fejére tette a kezét és elment folyton kiáltozva.
20És azt mondta neki bátyja, Absálom: Ugye Amnon bátyád volt veled? Most tehát, húgom, hallgass, testvéred ő, ne vedd a szívedre ezt a dolgot; azután Támár Absálom bátyja házában lakott és árváskodott.
21Mikor a király, Dávid meghallotta ezt az egész dolgot, nagyon fellobbant;
22de Absálom nem beszélt Amnonnal sem rosszat, sem jót: hogy gyűlöli Absálom Amnont azért, hogy megalázta húgát, Támárt.
23Két év múlva történt aztán, hogy Absálomnál júhnyírás volt Baál Hácórban, mely Efraim mellett van; és Absálom meghívta a király minden fiát.
24Mikor bement Absálom a királyhoz, és azt mondta: íme szolgádnál juhnyírás van; jöjjön el, kérlek, a király és az ő szolgái a te szolgáddal:
25a király azt mondta Absálomnak: Ne, fiam, ne menjünk el mindnyájan, hogy ne terheljünk meg. Hiába unszolta, nem akart elmenni, hanem búcsút vett tőle.
26Akkor azt mondta Absálom: Ha nem, hát jöjjön velünk Amnon bátyám; mire azt mondta neki a király: Miért menjen veled?
27De mikor unszolta őt Absálom; elbocsátotta vele Amnont és a többi királyfiakat.
28Absálom pedig megparancsolta legényeinek, mondván: Vigyázzatok, mihelyt jó kedve lesz Amnonnak a bortól és azt mondom nektek: Üssétek le Amnont, akkor öljétek meg őt, ne féljetek; ugye, hogy én parancsoltam nektek? Legyetek bátrak és legyetek vitéz emberek!
29Mikor aztán Absálom legényei úgy tettek Amnonnal, mint Absálom parancsolta; a királyfiak mind felkeltek, öszvéreikre kaptak és elfutottak.
30Mikor ők még az úton voltak, az a hír jutott Dávidhoz, mondván: Leüttette Absálom a királynak minden fiát, nem maradt belőlük egy sem.
31Erre felkelt a király, megszaggatta ruháit és lefeküdt a földre; szolgái pedig mind megszaggatott ruhákkal álltak.
32Akkor megszólalt Jónádáb, Dávid testvérének, Simeának fia, és azt mondta: Ne gondolja az én uram, hogy az ifjakat, a király fiait mind megölték, mert egyedül Amnon halt meg; mert Absálomnál el volt határozva attól a naptól fogva, hogy megalázta húgát, Támárt.
33Most tehát ne azzal a gondolattal vegye uram, a király a szívére a dolgot, hogy a királynak minden fia meghalt, mert Amnon halt meg egyedül;
34Absálom pedig elmenekült. és mikor a legény, aki őrt állt, felemelte a szemét, látta, hogy íme sok nép jön az úton mögötte a hegyoldalon.
35Jónádáb pedig azt mondta a királynak: íme a király fiai megérkeztek; amint szolgád mondta, úgy történt.
36És alig végezte szavát, már a király fiai megérkeztek, és felemelték szavukat és sírtak; és a király is, szolgái is mind sírtak igen nagy sírással.
37Mikor Absálom elmenekült és elment Talmajhoz, Ammihúd fiához, Gesur királyához; az búslakodott unokáján egész idő alatt.
38Absálom ugyanis mikor elmenekült és Gesurba ment, három esztendeig volt ott.
39Mikor Dávid, a király emésztődött, hogy kimenjen Absálomhoz; mert megvigasztalódott Amnon halála felett: