1Ezek az ígéreteink lévén tehát, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki szennytől, teljesítvén szentségünket Isten félelmében.
2Vegyetek be minket; senkit meg nem bántottunk, senkit meg nem rontottunk, senkit meg nem csaltunk.
3Nem kárhoztatásul mondom; hiszen az imént mondtam, hogy úgy szíveinkben vagytok, hogy veletek halunk, veletek élünk.
4Nagy bizodalmam van hozzátok, nagy dicsekedésem bennetek; tele vagyok vigasztalással, telides-tele örömmel minden nyomorúságunk mellett is.
5Mert mikor Macedóniába érkeztünk is, akkor sem volt semmi nyugodalma testünknek, hanem mindenben szorongattatásunk; kívül harcok, belül félelmek.
6De aki megvigasztalja az alázatosokat, megvigasztalt bennünket az Isten Titusz megjelenése által,
7de nemcsak megjelenése által, hanem az által a vigasztalás által is, amellyel ti őt megvigasztaltátok, hírül hozván nekünk a ti kívánkozásotokat, a ti kesergéseteket, a ti hozzám való buzgóságotokat, úgyhogy én még jobban megörültem.
8Mert ha megszomorítottalak is titeket a levéllel, nem bánom; ha bántam is (mert látom, hogy az a levél, ha ideig-óráig is, megszomorított benneteket),
9most örülök, nem azon, hogy megszomorodtatok, hanem azon, hogy megtérésre szomorodtatok meg; mert Isten szerint szomorodtatok meg, hogy miattunk semmiben kárt ne valljatok.
10Mert az Isten szerint való szomorúság megbánhatatlan megtérést munkál üdvösségre; a világ szomorúsága pedig halált munkál.
11Mert íme éppen ez a ti Isten szerint való megszomorodásotok mily nagy felbuzdulást munkált bennetek, sőt mentegetőzést, sőt felháborodást, sőt félelmet, sőt vágyakozást, sőt buzgóságot, sőt megtorlást. Mindenben bebizonyítottátok, hogy ti tiszták vagytok e dologban.
12Ha tehát írtam is nektek, nem a sértőért, sem nem a sértettért; hanem azért, hogy a mi értetek való felbuzdulásunk megnyilvánuljon hozzátok az Isten előtt.
13Ezért vigasztalást vettünk a ti vigasztalásotokból; de még sokkal inkább örültünk a Titusz örömén, hogy az ő lelkét ti mindnyájan megvidámítottátok.
14Mert ha valamivel őelőtte tifelőletek dicsekedtem, nem maradtam szégyenben; hanem mint ahogy minden, amit nektek beszéltem, valóság volt, úgy a Titusz előtt való dicsekedésünk is igazsággá lett;
15és az ő szerelme annál is inkább felgerjed hozzátok, mikor visszaemlékezik mindnyájatoknak engedelmességére, hogyan fogadtátok őt félelemmel és rettegéssel.
16Örülök tehát, hogy mindenben bízhatom bennetek.