1És elment onnét Dávid, és Adullám barlangjába menekült. Mikor ezt meghallották testvérei és atyjának egész háza, lementek hozzá oda.
2Továbbá hozzá gyülekeztek mind, akik nyomorban voltak, mind, akiknek hitelezőjük volt, mind, akiknek lelke keserű volt, és ő lett felettük fejedelem; így mintegy négyszáz ember volt vele.
3És elment Dávid onnét a móábi Micpébe; és azt mondta Móáb királyának: Hadd jöjjön ki, kérlek, atyám és anyám velem, míg megtudom, mitevő lesz velem az Isten.
4És elvezette őket Móáb királya elé; aztán vele laktak mindaddig, míg Dávid Micpében volt.
5Mikor aztán Gád, a próféta, azt mondta Dávidnak: Ne maradj Micpében; eredj és menj be Júda országába; akkor elment Dávid és bement Heret erdejébe.
6Mikor Saul meghallotta, hogy felismerték Dávidot és némely emberét, akik vele voltak (és Saul Gibeában ült a tamariszkfa alatt a magaslaton, és dárdája a kezében volt, szolgái pedig mind körülötte álltak),
7akkor azt mondta Saul körülötte álló szolgáinak: Halljátok meg, kérlek, Benjámin fiai: Hát mindnyájatoknak adni fog Isai fia mezőket és szőlőket, mindnyájatokat ezredesekké és századosokká tesz:
8hogy mindnyájan összeesküdtetek ellenem, és nincs, aki feltárta volna előttem, mikor fiam szövetséget kötött Isai fiával, és nincs, aki fájdalmat érzett volna közületek miattam és feltárta volna előttem: hogy fiam feltámasztotta ellenem szolgámat, hogy álljon lesbe, mint e mai nap?
9És felelt az edomi Dóég, ő ugyanis Saul szolgái előtt állt, és azt mondta: Láttam Isai fiát, amint megérkezett Nóbba Ahimelekhez, Ahitúb fiához.
10És az megkérdezte felőle az Urat és útravalót adott neki; a filiszteus Góliát kardját is neki adta.
11Akkor elküldött a király, hogy hívják el Ahimeleket, Ahitúb fiát, a papot, és atyja egész házát, a papokat, akik Nóbban voltak; és mikor mind megérkeztek a királyhoz,
12azt mondta Saul: Halld meg csak, Ahitúb fia! Az pedig azt mondta: Itt vagyok, uram.
13És azt mondta neki Saul: Miért esküdtetek össze ellenem te és Isai fia: hogy kenyeret és kardot adtál neki és megkérdezted felőle Istent, hogy ellenem támadjon, lesbe állván, mint e mai nap?
14És felelt Ahimelek a királynak, és azt mondta: És ki olyan hű valamennyi szolgád között, mint Dávid? És a király veje, és testőrséged feje, és tiszteletben áll házadban:
15ma kérdeztem meg felőle Istent először? Távol legyen tőlem: fel ne tegyen a király az ő szolgájáról valamit, atyám egész házával együtt, mert nem tud a te szolgád minderről semmit, sem kicsit, sem nagyot.
16De a király azt mondta: Meg kell halnod, Ahimelek; neked és atyád egész házának.
17És azt mondta a király a testőröknek, akik körülötte álltak: Vegyétek körül és öljétek meg az Úr papjait, mert az ő kezük is Dáviddal van, mert tudták, hogy szökésben van és mégsem tárták fel előttem; de nem akarták a király szolgái kezüket kinyújtani, hogy leüssék az Úr papjait.
18Akkor azt mondta a király Dóégnak: Fordulj te, és ronts a papokra! Az edomi Dóég pedig fordult, és ő rontott rájuk a papokra, és megölt aznap nyolcvanöt embert, akik gyolcs vállraöltőt viseltek.
19Aztán Nóbot, a papok városát, levágatta kardnak élével, férfitól asszonyig, gyermektől csecsemőig; ökröt is, szamarat is, juhot is kardnak élével.
20De megmenekült egy fia Ahimeleknek, Ahitúb fiának, a neve Abjátár; és elfutott Dávid után.
21Mikor jelentést tett Abjátár Dávidnak, hogy megölette Saul az Úr papjait:
22azt mondta Dávid Abjátárnak: Tudtam aznap, mikor ott volt az edomi Dóég, hogy bizonyosan megmondja Saulnak; én okoztam atyád egész házának halálát.
23Maradj velem, ne félj, mert aki az én életemet keresi, az keresi a te életedet; így hát őrizetben leszel te nálam.