1És mire elvégezte a Saullal való beszélgetést, Jónátán lelke belekapcsolódott a Dávid lelkébe; és úgy szerette őt Jónátán, mint a saját lelkét.
2És magához vette őt Saul azon a napon; és nem engedte visszatérni atyja házához.
3Jónátán pedig szövetséget kötött Dáviddal; mert úgy szerette őt, mint a saját lelkét.
4Úgyhogy levetette Jónátán a felöltőt, mely rajta volt, és Dávidnak adta azt; ruháit is, még kardját, még kézívét, még övét is.
5És mikor kivonult Dávid, mindenben, amire Saul küldötte őt, sikerrel szokott járni, tehát Saul a hadakozó emberek fölé helyezte őt; és tetszett az egész népnek és Saul szolgáinak is.
6Mikor pedig bevonultak, mikor Dávid visszatért a filiszteus leveréséből, történt, hogy az asszonyok kimentek Izráel minden városából énekelve és körtáncot lejtve Saul elé, a király elé; dobokkal, vigassággal és tamburákkal.
7És elkezdtek énekelni a táncoló asszonyok, és azt mondták: Leverte Saul az ő ezerét, És Dávid az ő tízezerét.
8Erre nagyon fellobbant Saul, mert nem tetszett neki ez a beszéd, és azt mondta: Dávidnak tízezeret adnak, nekem pedig ezeret adnak; hát még csak a királyságot neki!
9És Saul görbe szemmel nézte Dávidot attól a naptól fogva és tovább.
10Történt pedig másnap, mikor Istennek egy gonosz lelke szállt Saulra úgy, hogy elragadtatásba esett bent a házban, és Dávid pengetett a kezével, mint máskor; a dárda pedig Saul kezében volt,
11hogy elhajította Saul a dárdát és azt gondolta: A falhoz szegezem Dávidot. De Dávid elfordult előle kétszer;
12és akkor félt Saul Dávidtól; mert az úr vele volt, Saultól pedig eltávozott. 13 Tehát eltávolította őt Saul magától és ezeredesévé tette; így ő vonult ki és ő vonult be a nép előtt:
13- - -
14és minden útjában szerencsés volt Dávid; mert az Úr vele volt.
15Mikor Saul látta, hogy ő nagyon szerencsés; hát tartott tőle.
16De egész Izráel és Júda szerette Dávidot; mert ő vonult ki és ő vonult be előttük:
17azt mondta tehát Saul Dávidnak: Itt van az én nagyobbik lányom, Mérab, őt adom neked feleségül, csak légy nekem derék vitézem és harcold az Úr harcait; Saul ugyanis azt gondolta: Ne az én kezem legyen rajta, hanem legyen rajta a filiszteusok keze.
18De Dávid azt mondta Saulnak: Ki vagyok én és mi az én életem, atyám nemzetsége Izráelben; hogy veje legyek a királynak?
19De mikor eljött az idő, hogy Mérabot, Saul leányát Dávidnak adják; odaadták a meholáti Adriélnek feleségül.
20Mikal pedig, Saul leánya, megszerette Dávidot; mikor ezt Saulnak megmondták, helyesnek látta a dolgot.
21Ugyanis azt gondolta Saul: Neki fogom adni, hadd legyen az számára tőrré, hogy rajta legyen a filiszteusok keze; azt mondta tehát Saul Dávidnak: Másodszorra vőmmé leszel ma.
22Szolgáinak pedig megparancsolta Saul: Beszéljetek Dáviddal titokban, mondván: íme a király kedvel téged, szolgái pedig mind szeretnek téged; most tehát légy vejévé a királynak.
23Mikor Saul szolgái ezeket a beszédeket beszélték Dávid füleibe; azt mondta Dávid: A ti szemeitekben könnyű a királynak vejévé lenni? Mikor én szegény és jelentéktelen ember vagyok.
24Mikor Saul szolgái jelentették neki, mondván: Ezt meg ezt mondta Dávid;
25azt mondta Saul: Ezt mondjátok Dávidnak: Nem kíván a király jegyajándékot, csak száz filiszteus előbőrét a király ellenségein való bosszúállás végett; de Saul arra gondolt, hogy így a filiszteusok kezébe ejti Dávidot.
26Mikor szolgái megmondták Dávidnak ezeket a beszédeket; helyesnek látszott Dávid szemeiben a dolog, hogy vejévé legyen a királynak. És még el sem teltek a napok
27mikor Dávid felkelt és elment ő és emberei, és levágott a filiszteusokból kétszáz embert, és előbőrüket bevitte Dávid és hiánytalanul beszolgáltatta a királynak, hogy vejévé legyen a királynak; és Saul neki adta a leányát, Mikalt feleségül.
28De mikor Saul látta és tudta, hogy az Úr Dáviddal van; és Mikal, a Saul leánya szereti őt:
29akkor még jobban félt Saul Dávidtól; és ellensége lett Saul Dávidnak minden időre.
30De mikor a filiszteusok fejedelmei kivonultak; valahányszor kivonultak, Dávidnak Saul minden szolgájánál nagyobb szerencséje volt, és így nagy becsben állott a neve.