1történt egy napon, hogy azt mondta Jónátán, Saul fia fegyverhordozó legényének: Jer, menjünk át a filiszteusok előörséhez, mely ide túl van; de atyjának nem mondta meg.
2Saul akkor éppen Gibeá határán az alatt a gránátalmafa alatt ült, mely Migronban volt. A vele levő nép pedig mintegy hatszáz ember volt;
3és Ahija, Ahitúbnak, Íkábód testvérének, Pinhász fiának fia, aki az Úr sílói papjának, Elinek fia volt, viselte a vállraöltőt. És a nép nem tudta, hogy Jónátán elment.
4És a szoros partjai között, ahol Jónátán a filiszteusok előörséhez átmenni törekedett, volt egy sziklaszirt az egyik oldalon innen, meg volt egy sziklaszirt a másik oldalon túl; és az egyiknek a neve Bócéc, a másiknak a neve pedig Szenne volt.
5Az egyik szirt gyámoszlopul szolgált északon, Mikmásszal szemben; a másik pedig délen Gibeával40 szemben.
6Azt mondta tehát Jónátán fegyverhordozó legényének: Jer, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek az előörséhez, talán csinál velünk az Úr valamit;
7mert az Úr nincs korlátozva, hogy sok által vagy kevés által végezzen szabadítást.Fegyverhordozója pedig azt mondta neki: Tégy mindent kedved szerint; térülj, íme én veled vagyok kedved szerint.
8Erre azt mondta Jónátán: Akkor hát átmegyünk azokhoz az emberekhez; és megmutatjuk nekik magunkat.
9Ha azt mondják nekünk: Legyetek veszteg, míg hozzátok érünk; akkor megállunk helyünkön, és nem megyünk fel hozzájuk.
10Ha pedig azt mondják: Jertek fel hozzánk, akkor felmegyünk, mert az Úr kezünkbe adta őket; és ez a jel számunkra.
11Mikor aztán mind a ketten megmutatták magukat a filiszteusok előörsének; azt mondták a filiszteusok: Ezek héberek, kibújtak a lyukakból, ahova elrejtőztek.
12És megszólították az őrség emberei Jónátánt és fegyverhordozóját, és azt mondták: Jertek fel hozzánk, hogy megtanítsunk benneteket valamire; Jónátán pedig azt mondta fegyverhordozójának: Jer fel utánam, mert kezébe adta őket az Úr Izráelnek!
13És mikor felment Jónátán kézzel-lábbal és fegyverhordozója utána: elestek Jónátán előtt, fegyverhordozója pedig utána öldökölt.
14Mikor megtörtént az első csapás, hogy Jónátán és fegyverhordozója mintegy húsz embert levágott mintegy fél barázdahosszban egy iga földön:
15reszketés lett a táborban, a mezőn és az egész népben, az előörs és a dúló sereg is reszketett; és megrendült a föld, amiből Istentől való reszketés lett.
16Mikor a kémek látták és jelentették Saulnak Benjámin Gibeájában; hogy íme a tömeg felbomlott és folyton tombol:
17akkor azt mondta Saul a népnek, mely vele volt: Tartsatok szemlét és nézzétek meg, ki ment el tőlünk? Mikor szemlét tartottak, kitűnt, hogy nincs ott Jónátán és fegyverhordozója.
18Akkor azt mondta Saul Ahijának: Hozd ide az Isten ládáját!; mert az Isten ládája akkor Izráel fiainál volt.
19De mikor, míg Saul a paphoz beszélt, a tömeg, mely a filiszteusok táborában volt, egyre jobban civakodott: akkor azt mondta Saul a papnak: Vond vissza kezedet!
20És összeszedelőzködött Saul és az egész nép, mely vele volt, és mikor megérkeztek a hadakozáshoz; hát mindeniknek a kardja a társa ellen volt, igen nagy zavarodásban.
21A héberek is ott voltak a filiszteusoknál úgy, mint azelőtt, akik felvonultak velük a táborba körül; úgyhogy ők is az izráeliekkel tarthattak, akik Saullal és Jónátánnal voltak.
22Izráelnek azok az emberei is, akik Efraim Hegyvidékén el voltak rejtőzve, meghallották, hogy menekülnek a filiszteusok; és ők is utánuk eredtek a hadakozásba.
23Így szabadította meg az Úr azon a napon Izráelt. És mikor a hadakozás Bét-Ávenen túlhaladt,
24Izráel emberei meg voltak hajszolva azon a napon; de mivel Saul megeskette a népet, mondván: Átkozott az az ember, aki ételhez nyúl estig, míg megállom bosszúmat ellenségeimen, hát nem ízlelt kenyeret az egész nép.
25És ha az egész ország bement volna egy erdőbe, hol méz lett volna a mező színén:
26mikor bement volna a nép az erdőbe és méz-folyam lett volna előtte: akkor sem lett volna, aki kezét szájához értesse, mert félt a nép az eskütől.
27De Jónátán nem hallotta, mikor megeskette atyja a népet, így hát kinyújtotta a pálca végét, mely kezében volt, és belemártotta azt egy lépes mézbe; és mikor kezét szájához vitte, felcsillantak szemei.
28Erre megszólalt valaki a népből, és azt mondta: Atyád esküvéssel megeskette a népet, mondván: Átkozott az az ember, aki ételhez nyúl ma. Mivel pedig a nép ki volt merülve,
29azt mondta Jónátán: Atyám megháborította az országot; nézzétek csak, hogy felcsillantak szemeim, hogy ezt a kis mézet ízleltem!
30Hátha még a nép szabadon evett volna ma ellenségeinek martalékából, melyet talált: akkor most nem nagyobb vereség lett volna-e a filiszteusokon?
31És vágták aznap a filiszteusokat Mikmásztól Ajjálonig; és mivel a nép nagyon ki volt merülve,
32akkor rárohant a nép a martalékra, és vettek juhot, marhát, borjúkat, és levágták a földön; és a vérrel együtt ette a nép.
33Mikor ezt Saulnak jelentették, mondván: íme a nép bűnt követ el az Úr ellen, vérrel együtt evén; az azt mondta: Kötelességszegést követtetek el, hengerítsetek hozzám ma egy nagy követ.
34Azután azt mondta Saul: Széledjetek el a nép közt, és mondjátok nekik: Hozzátok hozzám ki-ki az ökrét és ki-ki a juhát, és itt vágjátok le és egyétek meg, hogy bűnt ne kövessetek el az Úr ellen, a vérrel együtt evén; és odavitte az egész nép, ki-ki a maga ökrét magával azon éjszaka, és ott vágták le.
35Saul pedig épített egy oltárt az Úrnak; ez volt az első oltár, melyet épített az Úrnak.
36Akkor azt mondta Saul: Menjünk le a filiszteusok után az éjjel, zsákmányoljuk őket világos reggelig, és ne hagyjunk meg közülük senkit; és azt mondták: Egészen úgy tégy, amint neked tetszik. De a pap azt mondta: Járuljunk ide az Isten elé.
37Megkérdezte tehát Saul az Istent: Lemenjek-e a filiszteusok után? Kezébe adod-e őket Izráelnek?; de nem felelt neki azon a napon.
38Akkor azt mondta Saul: Jertek elő mind, ti népnek oszlopai; és tudjátok meg, és lássátok meg, miben volt ma ez a bűn?
39Mert él az Úr, aki Izráelt megszabadította, hogy ha fiamban, Jónátánban van is az, meg kell neki halnia; de nem volt, ki feleljen az egész népből.
40Akkor azt mondta Saul egész Izráelnek: Ti legyetek egyik felől, én pedig, és fiam, Jónátán leszünk a másik felől; és azt mondta a nép Saulnak: Tedd, ami neked tetszik.
41És mikor azt mondta Saul az Úrnak, Izráel Istenének: Add ki a hibátlant; akkor megfogatott Jónátán és Saul, a nép pedig kiment.
42Mikor pedig azt mondta Saul: Vessetek sorsot köztem és fiam, Jónátán között; akkor megfogatott Jónátán.
43Akkor azt mondta Saul Jónátánnak: Mondd meg nekem, mit csináltál? Es megmondta neki Jónátán, és ezt mondotta: Csak éppen megízleltem a pálca végével, mely a kezemben volt, egy kis mézet, itt vagyok, meghalhatok.
44Erre azt mondta Saul: Úgy cselekedjék Isten és úgy folytassa, hogy bizonnyal meg kell halnod, Jónátán.
45De a nép azt mondta Saulnak: Jónátán haljon-e meg, aki ezt a nagy szabadítást szerezte Izráelben? Távol legyen! Él az Úr, hogy nem esik le egyetlen hajszál a fejéről a földre, mert Istennel cselekedett e mai napon. És kiváltotta a nép Jónátánt, és nem halt meg.
46Akkor Saul felment a filiszteusok üldözéséből; a filiszteusok pedig elmentek lakhelyükre.
47Miután Saul megkapta a királyságot Izráel felett, és hadakozott körös-körül annak minden ellensége ellen, Móáb ellen, Ammon fiai ellen, Edom ellen, Cóbá királyai ellen és a filiszteusok ellen, és mindenütt, ahova fordult, győzött:
48azt a hatalmas dolgot is cselekedte, hogy megverte Amáleket; és kiragadta Izráelt ennek a fosztogatójának kezéből.
49Saul fiai voltak pedig Jónátán, Jisvi és Malkisua; és két leányának neve: az idősebbiknek a neve Mérab, a kisebbiknek a neve pedig Mikal.
50És Saul feleségének a neve Ahinóám. Ahimaác leánya; hadvezérének neve meg Abinér, Nérnek, Saul nagybátyjának a fia.
51Ugyanis Kís, a Saul atyja, és Nér, az Ábner atyja Abiél fiai voltak azt a hatalmas dolgot is cselekedte, hogy megverte Amáleket; és kiragadta Izráelt ennek a fosztogatójának kezéből.
52Mivel a háború erős volt a filiszteusok ellen Saul egész életében; ahány erős embert és ahány vitéz embert látott Saul, azt mind magához gyűjtötte.