Luke 15
1 A vámszedők és a bűnösök (vétkezők) mind közeledtek hozzá, hogy hallgassák,
2 és zúgolódtak a farizeusok és az írástudók, és ezt mondták: ez bűnösöket (vétkezőket) fogad magához és együtt eszik velük.
3 Erre ezt a példázatot mondta nekik:
4 ki az az ember közületek, akinek ha száz juha van, és egy elvész közülük, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy el az elveszett után, amíg meg nem találja?
5 és amikor megtalálta, örömében felveszi a vállára,
6 és amikor hazaér, összehívja a barátait és a szomszédait és ezt mondja nekik: örüljetek együtt velem, mivelhogy megtaláltam az elveszett juhomat,
7 mondom nektek, hogy ugyanígy nagyobb öröm lesz az égben is egy bűnös gondolkodásmód megváltoztatásán (észretérésén) mint kilencvenkilenc megigazulton, akinek nincs szüksége a gondolkodásmód megváltoztatására.
8 Vagy melyik asszony az, akinek van tíz drachmája, és ha elveszt egy drachmát, nem gyújt mécset, nem söpri ki a házat és nem keresi gondosan, míg meg nem találja?
9 és ha megtalálja, összehívja a barátnőit és a szomszédasszonyokat, és ezt mondja: örüljetek együtt velem, mert megtaláltam a drachmát, amelyet elvesztettem.
10 Ugyanígy, mondom nektek, öröm lesz az Isten angyalainak színe előtt egyetlen észretért vétkezőn (gondolkozását megváltoztató bűnösön),
11 majd pedig ezt mondta: egy embernek volt két fia,
12 és a fiatalabbik ezt mondta az apjának: apám, add ki nekem a vagyon rám eső részét, az pedig elosztotta köztük a vagyonát (ami a megélhetésre volt).
13 És nem sok nappal azután összeszedte mindenét a fiatalabb fiú, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta (elpazarolta) vagyonát, léhán, feslett életet élve.
14 Amikor pedig mindent elköltött, nagy éhínség támadt azon a vidéken, és nélkülözni kezdett,
15 és elment, elszegődött annak a vidéknek egy polgárához, aki elküldte őt mezeire disznókat legeltetni.
16 És sóvárgott (kívánta volna) megtölteni gyomrát azokkal a szentjánoskenyér hüvelyekkel, amelyeket a disznók ettek, és senki sem adott neki,
17 ekkor pedig magába szállt, és ezt mondta: apám hány bérese bővölködik kenyérben, én meg itt éhen pusztulok,
18 fölkelek, elmegyek az apámhoz, és ezt mondom neki: apám, vétkeztem az ég ellen és veled szemben,
19 többé már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak hívj, tégy engem olyanná, mint a béreseid közül egy.
20 És útra kelt, visszament az apjához, de még mikor távol volt (messziről) meglátta őt az apja, és megesett rajta (elszorult) a szíve, és futott, a nyakába borult, és össze-vissza csókolta.
21 Ekkor ezt mondta a fia neki: apám, vétkeztem az ég ellen és veled szemben, többé (már) nem vagyok arra méltó, hogy fiadnak hívj.
22 Így szólt pedig az apa rabszolgáihoz: gyorsan hozzátok ki a legjobb (elsőrendű) ruhát, öltöztessétek fel, és adjatok (húzzatok) gyűrűt az ujjára és sarut a lábaira,
23 és hozzátok elő a hízlalt borjút, és vágjátok le, együnk és vigadjunk,
24 mivelhogy ez a fiam halott volt, és életre kelt, elveszett és megtaláltatott (megkerült) és elkezdtek vigad(oz)ni,
25 az idősebbik fia pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, a zene és a körtánc hangját meghallotta
26 és odahívta az egyik (szolga)legényt, tudakozódott, hogy mik ezek,
27 az pedig megmondta neki, hogy: a testvéröcséd megjött, és levágatta az apád a hízlalt borjút, mivelhogy egészségesen visszakapta őt,
28 erre (az) megharagudott, és nem akart bemenni, az apja pedig kijött és kérlelte,
29 ő pedig ezt mondta az apának: látod, annyi éve szolgálok neked, és soha parancsaidat meg nem szegtem (át nem hágtam), és nekem sohasem adtál egy kecskegidát sem, hogy barátaimmal egyet mulassak (vigadjak),
30 amikor pedig ez a fiad, aki a vagyonodat cédákkal falta fel, megjött, levágattad neki a hízlalt borjút.
31 Ő pedig ezt mondta neki: gyermekem, te mindig velem vagy, és mindenem a tied,
32 de vigadnod és örülnöd kellene, mivelhogy ez a testvéred halott volt, és életre kelt (megelevenedett), elveszett és megtaláltatott,