Ephesians 4VSUZ

1Kérlek tehát titeket én, aki megkötözött rab vagyok az Úrban, méltóan járjatok ahhoz a hivatáshoz, amellyel elhívlak titeket,

2minden alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel viseljétek el egymást szeretetben,

3igyekezzetek megtartani a Szellem egységét a békesség kötelékében,

4egy testület) és egy Szellem, mint ahogy elhívatástok is egy (elváró) reménységre szól.

5egy Úr, egy hithűség, egy bemerítettség,

6egy az Istene és Atyja mindeneknek, Aki mindeneken uralkodik és mindeneket áthat és mindenekben benne van (lakik).

7Mindegyikünk pedig a Krisztus ajándék(ozás)ának mértéke szerint részesült a kegyelemben,

8ezért mondja: fölment a magasba, foglyokat vitt fogságba, ajándékokat adott az embereknek,

9az pedig, hogy fölment, mit tesz, ha nem azt, hogy előbb le is szállt a föld alsóbb részeibe,

10Aki leszállt, ugyanaz, Aki fel is ment minden egek fölé, hogy betöltse a mindenséget.

11és Ő maga adott némelyeket apostolokul, némelyeket pedig prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul.

12A szentek helyreigazítására, a szolgálattétel végzésére, a Krisztus test(ület)ének építése végett,

13míg eljutunk mindnyájan a hithűség és az Isten Fia megismerésének egységébe, a meglett, végcélba érkező férfiasságra, a Krisztussal beteltség korának mértékére,

14hogy többé ne kiskorúak legyünk, akiket a tanításnak minden szele habként hány-vet és sodródnak az emberek szeszélyétől és a tévelygés csalárd módszerétől és álnokságától,

15hanem a való(igaz)ságot képviseljük szeretetben, növekedjünk bele mindenestül Abba, Aki a fej: a Krisztus.

16Belőle van az egész test összeillesztve és összefogva a kölcsönös támogatás kapcsán és minden egyes tagra kimért munkálkodás révén a test növekedését végzi önmaga építésére szeretetben,

17ezt mondom tehát és tanúként mondom az Úrban, hogy ne járjatok többé úgy, mint a nemzetbeliek járnak, gondolkozásmódjuk hiábavalóságában,

18sötétség borult elméjükre, elidegenültek az Isteni élettől, tudatlanságukban, mely szívük elkérgesedése miatt van bennük,

19akik elfásulva magukat átadták a kicsapongásra, mindenféle tisztátalanság űzésére adták magukat kapzsi többre-vágyásból (bírkórságból).

20Ti pedig nem így tanultátok a Krisztust,

21ha valóban Őt magát hallgattátok és Benne megtanultátok, hogyan van a való(igaz)ság a Jézusban,

22vessétek le a ti korábbi viselkedésetekhez (forgolódástokhoz) szabott régi embert, amely romlásra jut a csábítás kívánságai folytán,

23frissüljetek fel pedig az értelmetek szelleme számára,

24és öltsétek magatokra az új embert, amely Isten szerint van teremtve igazság(osság)ban, és való(igaz)ságos szentségben.

25Azért vessétek le a hazugságot, szóljatok való(igaz)ságot, mindenki az embertársával, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak.

26(Ha) méltatlankodtok is, ne vétkezzetek, a nap ne a méltatlankodástokon menjen le,

27az ördögnek pedig nehogy helyet adjatok.

28Aki pedig lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább fáradozzék saját kezeivel, munkálja a jót, hogy legyen mit adni a szűkölködőknek,

29semmi romlott szó a szátokból ne jöjjön ki, hanem csak ami jó, szükséges az építéshez, (azért) hogy örömet adjon a hallgatóknak,

30és ne szomorítsátok meg az Istennek Szent Szellemét, amelyben meg lettetek pecsételve a megváltás napjára,

31minden keserűség és felgerjedés és méltatlankodás és kiabálás és káromkodás legyen távol tőletek minden rosszal együtt,

32legyetek pedig egymás iránt jóindulatúak, jószívűek, kegyelmezzetek meg egymásnak, mint az Isten is Krisztusban megkegyelmezett néktek,

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Ephesians 4.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.