Acts 24VSUZ

1Öt nap múlva pedig lement Ananiás főpap a vének közül néhánnyal és egy ügyvéddel, Tertullusszal, akik megjelentek a helytartó előtt Pál ellen.

2Előhívták pedig őt, elkezdte vádolni. Tertullusz ezt mondta: sok békében van részünk általad és helyes intézkedések történnek e nemzet javára a te előregondolásod által,

3minden tekintetben és mindenütt, elismerjük leghatalmasabb Félix minden hálával,

4hogy pedig több ideig fel ne tartsalak (tartóztassalak), kérlek hallgass meg minket röviden kedvességed (nyájasságod) szerint,

5mert mi úgy találtuk, hogy ez az ember pestist-terjesztő és lázadást szít az összes zsidók között a lakott földkerekségen, a nazarénusok felekezetének élenjárója,

6aki a templomépületet is megpróbálta megszentségteleníteni, akit el is fogtunk.

7(de odajött Lüsziász, az ezredes és erőszakkal kezeinkből kivette,

8azt parancsolta, hogy vádolói jöjjenek hozzád), akitől, ha kihallgatod (kivallatod), mindezekről magad megtudhatod, amivel mi vádoljuk,

9helyeselték pedig a zsidók is, állítva, hogy ezek így vannak.

10Pál pedig válaszolt, amikor fejjel intett neki a helytartó, ezt mondta: sok esztendő óta te ítélőbírája vagy ennek a nemzetnek, (jól)tudom, jóindulattal(-érzéssel) hozom fel védelemre az én dolgaimat,

11megtudhatod, hogy nincs tizenkét napnál több, amióta felmentem imád(koz)ni Jeruzsálembe,

12és sem a templomépületben nem találtak engem valakivel vitatkozva, vagy tömegcsődületet csinálva, sem a zsinagógákban, sem a városban,

13nem is tudják rám bizonyítani, amikkel most vádolnak engem,

14megvallom pedig ezt neked, hogy én aszerint az Út szerint, amelyet felekezetnek (szakadárságnak) mondanak, úgy szolgálok atyáim Istenének, mint aki hiszek mindabban, ami a törvényben és a prófétákban meg van írva,

15reménységem van az Istenben, amit ezek maguk is várnak, hogy föltámasztásuk lesz az igaz(ságos)aknak és az igaz(ság)talanoknak,

16ebben magam is gyakorlom magam, hogy feddhetetlen (botlás nélkül való) lelkiismeretem legyen az Isten és az emberek felé mindig.

17Több esztendő múltán pedig eljöttem, hogy az én nemzetemnek alamizsnát hozzak és áldozatokat,

18ezekben találtak engem megszentelődve a templomépületben, nem a tömegben, sem a zavargásokban,

19néhányan pedig az Ázsiából való zsidók, akiknek meg kellett volna előtted jelenni és vádat emelni, ha valami panaszuk van ellenem,

20vagy ezek maguk mondják meg, hogy találtak-e bennem valami igaztalanságot, amikor a főtanács előtt álltam,

21hacsak ez egy hang tekintetében nem, amelyet kiáltottam közöttük állva, hogy a halottak föltámadása miatt állok ma vádlottként előttetek.

22Félix pedig, mivel pontosabban meglátta a dolgokat az Út felől, elhalasztotta (ügyüket) ezt mondta: amikor Lüsziász ezredes lejön, majd döntök ügyetekben.

23Megparancsolta (meghagyta) a századosnak, hogy tartsa Pált őrizetben, de könnyítsenek rajta és senkit ne akadályozzanak abban, hogy az övéi közül valaki szolgálatára legyen.

24Néhány nap múlva pedig megjelent Félix a feleségével, aki zsidó nő volt, maga elé hivatta Pált (elküldött érte) és meghallgatta őt a Krisztus Jézusba vetett hit(húség)e felől,

25de amikor Pál a megigazulásról és önmegtartóztatásról és a jövendő ítéletről tájékoztatta, megijedt Félix, így válaszolt: most menj el, de alkalomadtán magamhoz hivatlak téged,

26egyszersmind remélte, hogy pénzt kap majd Páltól, ezért gyakrabban hivatta őt és elbeszélgetett vele.

27Amikor pedig két esztendő eltelt, Félix utóda Porciusz Fesztusz lett, mivel kedveskedni akart a zsidóknak Félix, Pált fogságban hagyta.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Acts 24.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.