1És történt ama napok egyikén, midőn a templomban a népet oktatta és az evangéliumot hirdette, egybegyűltek a főpapok és Írástudók a nép véneivel,
2és megszólítván őt, mondák neki: Mond meg nekünk, miféle hatalommal cselekszed ezt? vagy ki az, aki neked ezen hatalmat adta?
3Mire Jézus feleié és monda nekik: Én is kérdek tőletek egy szót, feleljetek nekem:
4János keresztsége mennyből volt-e, vagy emberektől?
5Azok pedig így okoskodtak magokban: Ha azt mondjuk: a mennyből, azt, fogja mondani: Hát miért nem hittetek neki?
6Ha pedig azt mondjuk: emberektől, az egész nép megkövez bennünket, mert megvannak győződve, hogy János próféta.
7Azt felelték tehát, hogy nem tudják honnan van.
8Mire Jézus monda nekik: Én sem mondom meg miféle hatalommal teszem ezt.
9Ezután kezdé a népnek a következő példabeszédet mondani: Egy ember szőlőt ültetett és bérbe adta szőlőmívelőknek és sok ideig távol volt.
10És annak idején elküldött a szőlőmivelőkhöz egy szolgát, hogy a szőlő terméséből adjanak neki. De a szőlőmivelők megverték és üresen bocsátották el.
11Ismét más szolgát küldött, de azok ezt is megverték és gyalázattal illetve, üresen bocsátották el.
12És még egy harmadikat is küldött, akit szintén megsebeztek és kidobtak.
13Monda tehát a szőlő tulajdonosa: Mitévő legyek? Elküldöm az én kedves fiamat, talán ha ezt látják, megbecsülik.
14A szőlőmivelők azonban, amint meglátták őt, egymás között tanakodtak és mondák: Ez az örökös; öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség!
15És kidobva őt a szőlőből, meggyilkolták. Mit fog tehát a szőlő ura ezekkel cselekedni?
16Eljön és kivégezteti ezen szőlőművelőket, és a szőlőt másoknak adja. Midőn ezt hallották, mondák neki: Isten ments!
17Ő pedig rajok tekintve, így szólt. Mit jelent tehát az, ami írva van: A kő, melyet az építők
18elvetettek, itt szegletfővé lett.Mindaz, aki e kőre esik, összezuzik, akire pedig ráesik, azt összemorzsolja?
19És a főpapok és Írástudók azon órában rá akarták vetni kezeiket, de féltek a néptől, mert megértették, hogy e hasonlatosságot őróluk mondotta.
20És szemmel tartva őt, cselvetőket küldöttek ki, hogy ezek igazaknak tetetvén magokat, megfogják őt beszédében, és átadhassák a hatóság és a helytartó hatalmába.
21És ezek kérdezek őt, mondván: Mester, tudjuk, hogy helyesen beszélsz és tanítasz; s nem törődöl senki személyével, hanem igazságban tanítod az Isten útját.
22Szabad-e adót fizetnünk a császárnak, vagy nem?
23Átlátván azonban ravaszságukat, monda nekik: Mit kísértetek engem?
24Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta? Felelék és mondák neki: A császáré.
25S monda nekik: Adjátok meg tehát ami a császáré, a császárnak, és ami az Istené, Istennek.
26És nem találtak szavában megrónivalót a nép előtt, hanem csodálkozva feleletén, hallgattak.
27Erre néhány szadduceus ment hozzá kik tagadják, hogy van feltámadás, és kérdezték őt,
28mondván: Mester, Mózes előírta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, kinek felesége volt, de gyermekeket nem hagyott hátra, akkor a testvér vegye feleségül annak özvegyét, és támasszon magzatot testvérének.
29Volt pedig egyszer hét testvér és az első feleséget vett és meghalt gyermekek nélkül.
30És a második vette el (a nőt), és az is meghalt gyermektelenül.
31És elvette őt a harmadik és hasonlóképen mind a heten, és nem hagyva magzatot meghaltak.
32Legutoljára valamennyi közül meghalt az asszony is.
33A feltámadáskor tehát melyiköknek lesz ez a felesége? Mert hiszen mind a hété volt.
34És monda nekik Jézus: E világ fiai házasodnak és férjhez mennek.
35Azok pedig, kik méltóknak fognak találtatni a másik világra és a halottaikból való feltámadásra, sem férjhez nem mennek, sem feleséget nem vesznek;
36mert többé meg nem halhatnak, mivel hasonlók az angyalokhoz, és Isten fiai, minthogy a feltámadásnak gyermekei.
37Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is rámutat a csipkebokornál, midőn az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének mondja.
38Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene; mert mindnyájan neki élnek.
39Felelék pedig némelyek az írástudók közül és mondák neki: Mester, jól feleltél.
40S többé nem mertek tőle semmit sem kérdezni.
41Monda pedig nekik: Miképen mondják a Krisztust Dávid fiának?
42És maga Dávid mondja a zsoltárok könyvében: Monda az Úr az én Uramnak, ülj az én jobbomra,
43míg ellenségeidet lábaid zsámolyává teszem.
44Dávid tehát Urának mondja őt, miképen lehet akkor a fia?
45És az egész nép hallatára monda tanítványainak:
46Óvakodjatok az Írástudóktól, kik hosszú ruhákban szoknak járni és szeretik a nyilvános tereken az üdvözléseket és a zsinagógákban az első székeket és vendégségekben az első helyeket;
47kik megemésztik az özvegyek házait, színlelt hosszas imádságukkal. Ezekre nagyobb kárhozat vár.