Acts 8SIUZ

1Ama napon pedig nagy üldözés tört ki a jeruzsálemi egyház ellen, és mind elszéledtek Júdea és Szamaria tartományaiba, az apostolokon kívül.

2Istvánt pedig istenfélő férfiak eltemették és igen megsiratták.

3Saul pedig pusztította az egyházat, házról-házra járva és elhurcolva férfiakat és asszonyokat, börtönbe vetette őket.

4Akik pedig elszéledtek, körüljártak és hirdették az Isten igéjét.

5Fülöp pedig lement Szamaria városába és hirdette nekik Krisztust.

6És a nép egy szívvel-lélekkel figyelt arra, amit Fülöp mondott, miután hallották és látták a jeleket, melyeket tett.

7Mert sokakból közölök, akikben tisztátalan lelkek laktak, hangosan kiáltva kimentek. Sok inaszakadt és sánta pedig meggyógyult.

8Nagy lett tehát az öröm ama városban.

9Volt pedig ott egy Simon nevű férfi, ki azelőtt varázsló volt a városban, elhitetvén Szamaria népével és azt állítván, hogy ő valami nagy.

10Reá hallgattak valamennyien, apraja-nagyja, mondván: Ez az Isten ereje, amelynek „nagy” a neve.

11Azért figyeltek pedig reá, mivel varázslataival sok idő óta ámította őket.

12Midőn pedig az Isten országát hirdető Fülöpnek hittek, férfiak és nők megkeresztelkedtek Jézus Krisztus nevében.

13Ekkor maga Simon is hitt és miután megkeresztelkedett, Fülöphöz csatlakozott. Mikor azt is látta, hogy mily nagy jelek és csodák történnek, bámult és csodálkozott.

14Mikor pedig a Jeruzsálemben levő apostolok meghallották, hogy Szamaria befogadta az Isten igéjét, elküldötték hozzájok Pétert és Jánost;

15kik odaérkezve imádkoztak értők, hogy elnyerjék a Szentlelket;

16mert még egyre sem szállott le közülök, hanem csak meg lettek keresztelve az Úr Jézus nevében.

17Ekkor rajok tették kezeiket és elnyerték a Szentlelket.

18Amint pedig Simon látta, hogy az apostolok kézföltétele által a Szentlélek adatik, pénzt kínált nekik,

19mondván: Adjátok meg nekem is a hatalmat, hogy akire ráteszem kezeimet, megnyerje a Szentlelket. Mire Péter így szólt hozzá:

20Vesszen a te pénzed veled együtt, mivel azt gondoltad, hogy az Isten ajándékát pénzen lehet megszerezni!

21Nincsen neked részed, sem örökséged e dologban, mert a te szíved nem őszinte az Isten előtt.

22Tarts tehát bűnbánatot ezen gonoszságodért és kérd az Istent, ha talán megbocsátja szíved ezen gondolatát.

23Mert azt látom, hogy te a keserűség epéjében és a gonoszság kelepcéjében vagy.

24Felelé erre Simon és monda: Könyörögjetek értem ti az Úrhoz, hogy semmi abból, amit mondottatok, ne érjen engem.

25Ezek pedig, miután bizonyságot tettek és az Úr igéjét hirdették, visszamentek Jeruzsálembe és a szamaritánusoknak számos tartományában hirdették az evangéliumot.

26Az Úr angyala pedig szólott Fülöphöz, mondván: Indulj és menj el dél felé arra az útra, mely levezet Jeruzsálemből Gázába, vagyis a pusztába.

27És fölkelt és elment. S íme egy aetiopiai férfiú, Kandákenek, az aetiopiaiak királynéjának hatalmas kamarása, ki minden kincse fölött rendelkezett, Jeruzsálembe jött Istent imádni,

28és visszatértében kocsiján ülve Izaiás. prófétát olvasgatta.

29Monda pedig a Lélek Fülöpnek: Menj oda és csatlakozzál ama kocsihoz!

30Mire Fülöp odasietett és hallotta, amint Izaiás prófétát olvasta, és monda: Gondolod-e hogy érted amit olvassz?

31Ki felelé: Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza nekem? És kérte Fülöpöt, hogy szálljon fel és üljön melléje.

32Az írás helye pedig, melyet olvasott, ez volt: Úgy vitték a megölésre, mint a juhot, s miként a bárány elnémul nyírője előtt, úgy nem nyitotta fel száját.

33Megaláztatása miatt felfüggesztetett az ő Ítélete. Nemzedékét ki beszéli el, hiszen eltöröltetik a földről az ő élete?

34Monda erre a kamarás Fülöpnek: Kérlek, kiről mondja ezt a próféta, magáról vagy más valakiről?

35Mire Fülöp felnyitva száját, s kiindulva az írás ama szavaiból, hirdette neki Jézust.

36És amint az utón mentek, egy bizonyos vízhez értek, és monda a kamarás: íme itt a víz, mi gátol engem, hogy meg ne keresztelkedjem?

37Mire Fülöp monda: Ha teljes szívedből hiszesz, szabad. És felelvén monda: Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.

38És megállította a kocsit és lementek mindaketten a vízbe, Fülöp és a kamarás, és megkeresztelte őt.

39Amint pedig feljöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt és a kamarás nem látta többé. És örvendezve folytatta útját.

40Fülöp pedig Azotusban termett és körüljárva hirdette az evangéliumot az összes városoknak, mígnem Cezareába ért.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Acts 8.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.