1Miután el lett határozva, hogy Pál Itáliába fog hajózni és a többi foglyokkal együtt a császári hadsereg egyik Július nevű századosának gondjára bizatik,
2fölszálltunk egy adrumetumi hajóra, s bár eleinte az ázsiai partok mellett haladtunk, később kimentünk a nyílt tengerre. Velünk tartott a tesszalonikai Aristark Macedóniából.
3Másnap pedig Szidonba érkeztünk. Július emberségesen bánt Pállal és megengedte, hogy elmehessen barátaihoz és gondoskodjék magáról.
4És miután onnan elindultunk, Ciprus alá eveztünk, mivel ellenkező szelek fújtak.
5És áthajózva a ciliciai és pamfiliai tengert, Lisztrába jutottunk, mely Liciában van.
6És mivel ott a százados alexandriai hajót talált, mely Itáliába ment, átszállított bennünket arra.
7És miután több napon át lassan haladtunk és nagy-nehezen jutottunk Gnidus ellenébe, mivel a szél gátolt bennünket, Kréta felé eveztünk Szalmon mellett.
8És nagy-nehezen a part mellett haladva, egy helyre értünk, melynek Boniportus (jó kikötő) a neve, amely mellett Talassza városa volt.
9Mivel pedig sok időt mulasztottunk és az utazás veszedelmessé vált, mert már a böjt is elmúlt, Pál vigasztalta őket,
10mondván nekik: Emberek! Látom, hogy a hajózás kezd sok bajt és kárt okozni nemcsak a rakománynak és hajónak, hanem lelkeinknek is.
11A százados azonban inkább hitt a kormányosnak és kapitánynak, mint annak, amit Pál mondott.
12És mivel a kikötő téli szállásra nem volt alkalmas, a többség azt határozta, hogy onnan eleveznek és ha valamikép lehetséges, Fönicébe, Krétának délnyugat és északnyugatra fekvő kikötőjébe jutnak, és ott telelnek.
13Mivel enyhe déli szél fújt, s azt hitték, hogy szándékukat véghez vihetik, fölszedték a horgonyt és Asszonból Kréta felé indultak.
14Nemsokára azonban feltámadt az éjszak-keletinek nevezett forgószél.
15S mivel ez a hajót elragadta s nem tudott a szélnek ellenállni, szabadjára eresztve a hajót; rohantunk tova.
16Midőn pedig egy Kauda nevű szigethez vetődtünk, nagynehezen sikerült egy csónakra szert tenni.
17Miután ezt felhúzták, segédeszközöket alkalmaztak, amennyiben a hajót átkötözték és attól tartva, hogy szirtbe ütköznek, bevonták a vitorlákat és úgy mentek.
18Erős szélvésztől hányattatva, másnap kihányták a málhának egy részét,
19és a harmadik napon saját kezeikkel dobálták ki a hajó felszerelését.
20Mivel pedig több napon át sem a napot, sem a csillagokat nem lehetett látni és a vihar egyre dühöngött, már minden reményünket elvesztettük arra, hogy megmenekülhessünk.
21És miután már régóta nem ettek, Pál közéjök állva monda: Emberek! Ugyancsak jobb lett volna rám hallgatni és nem indulni el Kréta alól, ezt a bajt és veszteséget ki lehetett volna kerülni.
22És most intelek benneteket, legyetek nyugodtan, mert senkisem fog közőletek elveszni, hanem csak a hajó.
23Hozzám jött ugyanis ma éjjel annak az Istennek angyala, akié vagyok és akinek szolgálok,
24és így szólt: Ne félj Pál! A császár elé kell állnod; és íme Isten neked adja mindazokat, akik veled hajóznak.
25Ennélfogva legyetek nyugodtan, emberek, mert én hiszem az Istennek, hogy úgy lesz ahogy értésemre adatott
26El kell pedig jutnunk egy bizonyos szigetre.
27Miután pedig beállott a tizennegyedik éjszaka, amióta az adriai tengeren eveztünk, éjféltájban a hajósoknak úgy tetszett, mintha valami szárazföld látszanék.
28Lebocsátották tehát a mércét és húsz öl mélységet találtak, kevéssel odább tizenöt ölet.
29Attól félve pedig, hogy szirtbe ütközünk, a hajó hátuljából négy horgonyt vetettek ki és várva várták a nap virradtát.
30Mikor pedig a hajósok a hajóról meg akartak szökni, és a csónakot már leeresztették a tengerre azon ürügy alatt, hogy élűiről is horgonyt vetnek,
31monda Pál a századosnak és katonáknak: Ha ezek a hajón nem maradnak, ti meg nem menekülhettek.
32Ekkor a katonák elvágták a csónak köteleit és eleresztették.
33És mikor világosodni kezdett, Pál mindnyájukat kérte, hogy vegyenek -magokhoz eledelt, mondván: Tizennégy napja vagytok már étel nélkül és nem vettetek magatokhoz semmit.
34Kérlek azért benneteket, egyetek, hogy megmenekülhessetek, mert; egyikteknek sem veszik el egy hajaszála sem a fejéről.
35És ezt mondván, kezébe vette a kenyeret, hálát adott Istennek mindenkinek szemeláttára, megtörte és enni kezdett.
36Erre mindnyájan nekibátorodtak és ők is ettek.
37Voltunk pedig összesen a hajón kétszázhetvenhatan.
38S miután étellel jóllaktak, megkönnyítették a hajót, belehányván a búzát a tengerbe.
39Mikor pedig megvirradt, nem ismerték föl a szárazföldet, hanem úgy vették ki, hogy a partnak öble van, s ebbe szerették volna a hajót lehetőleg bejuttatni.
40Fölszedték tehát a horgonyokat és rábízták magokat a tengerre, föloldozva egyúttal a kormányrudak köteleit is, és miután az elővitorlát szélnek igazították, a part felé igyekeztek.
41És midőn egy földnyelvhez jutottunk, nekifuttatták a hajót, amelynek eleje befúródva, mozdulatlan maradt, hátulját azonban szétroncsolta a tengerár.
42Ekkor a katonák a foglyokat meg akarták ölni, nehogy valamelyik kiússzon és elmeneküljön.
43A százados azonban, ki Pált meg akarta menteni, megtiltotta ezt és megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, először ugorjanak a tengerbe és meneküljenek a szárazföldre;
44a többieket pedig részint deszkákon szállították ki, részint a hajó roncsain És így történt hogy minden ember kijutott a partra.