1Agrippa pedig monda Pálnak: Megengedem, hogy saját érdekedben beszélj.
2Ekkor Pál kinyújtva kezét, így kezdett védekezni: Boldog vagyok, Agrippa király, hogy mindaz ellen, amiről engem a zsidók vádolnak, ma teelőtted védekezhetem,
3főkép mivel te ismered úgy a zsidóknál dívó összes szokásokat, mint a vitás kérdéseket; azért kérlek, hallgass meg türelemmel.
4Ugyanis ifjúkoromat, melyet kezdettől fogva népem között Jeruzsálemben töltöttem, ismerik az összes zsidók.
5Mert (ha az igazat meg akarják vallani) kezdettől fogva tudják, hogy a mi vallásunk legszigorúbb felekezete szerint, mint farizeus éltem.
6És most abba az ígéretbe vetett reménység miatt állok ítélőszék előtt, melyet Isten atyáinknak tett;
7melyet a mi tizenkét törzsünk éjjel nappal neki szolgálva, elérni remél. Ezen reménység miatt vádolnak engem a zsidók, oh király!
8Mi hihetetlent találtok ti abban, ha Isten a halottakat föltámasztja?
9Én is azt hittem, hogy a názáreti Jézus nevével sokat kell ellenkeznem.
10Ezt meg is tettem Jeruzsálemben, és a szentek közül sokakat én zártam, börtönbe, miután erre a főpapoktól meghatalmazást nyertem; és midőn megölték őket, hozzájárultam szavazatommal.
11És zsinagógáról zsinagógára járva, sokszor büntettem őket és átkokra fakasztottam, sőt mindinkább feldühödve ellenök, egész idegen városokig üldöztem őket.
12Midőn ilyen szándékkal a főpapok meghatalmazásával és engedélyével Damaszkusba mentem,
13déli időben az úton azt láttam, oh király, hogy az égből a nap fényénél ragyogóbb világosság vesz körül engem és a velemlevőket.
14És miután valamennyien a földre estünk, hallottam egy szózatot, mely így szólt hozzám héber nyelven: Saul, Saul, miért üldözesz engem? Kár neked az ostor ellen rugdalóznod.
15Én pedig mondám: Ki vagy, Uram? Mire az Úr felelé: Én vagyok Jézus, akit te üldözesz.
16De. kelj föl és állj lábaidra; mert azért jelentem meg neked, hogy szolgájává és tanújává tegyelek annak, amit láttál, és annak, amit majd megjelenésemmel értésedre adok,
17kiragadva téged a nép és a pogányok közül, akikhez most küldetek,
18hogy megnyissad szemeiket és a sötétségből a világossághoz térjenek, és a sötétségből a világossághoz térjenek, és a sátán hatalmából az Istenhez, hogy az én bennem való hit által megnyerjék a bűnök bocsánatát és osztályrészüket a szentek között.
19Ezért, oh Agrippa király, nem voltam hitetlen az égi látomással szemben,
20hanem először azoknak, kik Damaszkusban, Jeruzsálemben és Júdea egész tartományában voltak, és a pogányoknak hirdettem, hogy tartsanak bűnbánatot és térjenek Istenhez, a bűnbánatnak méltó cselekedeteit gyakorolva.
21Ez az ok, amiért engem a zsidók, midőn a templomban voltam, elfogtak és meg akartak ölni.
22Isten segítségével támogatva azonban mai napig is itt állok és bizonyságot teszek kicsinyjének, nagyjának, nem mondva semmi egyebet, mint amit a próféták és Mózes bekövetkezendőnek mondottak,
23hogy tudniillik a Krisztus szenvedésre képes, hogy első lesz a holtak föltámadásában, s világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak.
24Míg ő így beszélt és védte magát, Fesztus fönhangon monda: Elment az eszed, Pál! A sok tudomány elveszi az eszedet
25És Pál: Nem ment el - úgymond - az eszem, jó Fesztus, hanem az igazság és józanság szavait beszélem.
26Mert a király tud róla, akihez bízvást is beszélek. Mert azt hiszem, hogy mindebből semmi sem ismeretlen előtte, hiszen nem történt ebből semmi valamely sarokban.
27Hiszesz, Agrippa király, a prófétáknak? Tudom, hogy hiszesz.
28Mire Agrippa (monda) Pálnak: Kicsinyben múlik hogy rá nem beszélsz, hogy kereszténnyé legyek.
29És Pál: Kívánom az Istentől, kicsinyben is, nagyban is, hogy ne csak te, hanem mindazok, akik hallgatnak, ma olyanok legyenek, aminő én is vagyok, kivéve ezeket a bilincseket.
30És fölkelt a király és a helytartó, Berenike és akik mellettük ültek.
31És mikor visszavonultak, beszélgettek egymással, mondván: Ez az ember semmit sem lett, amiért halált vagy fogságot érdemelne.
32Agrippa pedig monda Felixnek: Ezt az embert el lehetett volna bocsátani, ha nem felebbezett volna a császárhoz.