Acts 12SIUZ

1Azidőtájt Heródes király arra vetemedett, hogy az egyház némely tagjait üldözze.

2Megölte pedig Jakabot, János testvérét, karddal.

3Mivel pedig látta, hogy ez tetszett a zsidóknak, azon volt, hogy Pétert is elfogja. Akkor épen a kovásztalan kenyerek napjai voltak.

4Kit midőn elfogott, börtönbe vetette és átadta négy-négy katonából álló négy őrségnek, hogy vigyázzanak rá, hogy húsvét után kiszolgáltathassa a népnek.

5És Pétert csakugyan őrizték a börtönben. Az egyházban pedig szüntelen imádkoztak érte az Istenhez.

6Mikor pedig Heródes a nép elé akarta őt vinni, ugyanazon éjjel Péter két katona között hált, megkötözve két lánccal, és az őrök az ajtó előtt őrizték a börtönt.

7S íme az Úr angyala melléje állt és világosság ragyogott a hajlékban, és meglökve Péter oldalát, fölkeltette őt, mondván: Kelj föl gyorsan! És a láncok leestek a kezeiről.

8Mire az angyal monda neki: Övezd fel magad és húzd fel saruidat! És úgy cselekedett. És monda neki: Vedd rád ruhádat és kövess engem!

9És kimenve követte őt, és nem tudta, hogy ami az angyal által történt, valóság, hanem azt gondolta, hogy látomása van.

10Elmenve pedig az első és második őrség előtt, a vaskapuhoz értek, mely a városba vezet; ez magától kinyílott előttük. És kilépve egy utcával tovább mentek, és az angyal hirtelen eltűnt mellőle.

11És Péter magához térve monda: Most igazán tudom, hogy az Úr elküldötte angyalát és kimentett engem Heródes kezéből és a zsidó népnek minden várakozásából.

12És a dolog fölött gondolkodva, Máriának, János anyjának házába ment, kinek mellékneve Márkus, hol sokan együtt voltak és imádkoztak.

13Mikor a bejárat ajtaján zörgetett, egy Rode nevű szolgáló jött ki hallgatózni.

14És amint Péter szavát megismerte, örömében nem nyitotta ki az ajtót, hanem beszaladva jelentette, hogy Péter áll az ajtó előtt.

15Azok pedig mondák neki: Az eszed ment el. De ő erősítette, hogy úgy van. Mire azok mondák: Az ő angyala!

16Péter pedig egyre zörgetett. És mikor kinyitották az ajtót, látták őt és elbámultak.

17Ekkor, kezével intett nekik, hogy hallgassanak, és elmondotta, hogyan vezette ki őt az Úr a börtönből, és monda: Izenjétek meg ezt Jakabnak és a testvéreknek! És útrakelve elment máshová.

18Mikor pedig megvirradt, nem csekély zavar volt a katonák között, hogy mi történt Péterrel.

19Heródes pedig miután kereste és nem találta, felelősségre vonta az őröket és elvezettette őket; és lemenve Judeából Cezareába, ott tartózkodott.

20Megharagudott ugyanis a tirusiakra és Szidóniákra. Azok azonban együttesen jöttek hozzá és miután a király kamarását, Blasztust, lekenyerezték, békeségért könyörögtek, mivelhogy tartományaik tőle kapták az élelmet.

21A kitűzött napon tehát Heródes királyi ruhába öltözve trónjára ült és beszédet tartott nekik.

22A nép pedig így kiáltott: Isten szavai és nem emberé!

23De azonnal megverte őt az Úr angyala, azért, hogy nem hárította a tiszteletét Istenre; és megemésztve a férgektől, meghalt.

24Az Úr igéje pedig növekedett és gyarapodott.

25Barnabás és Saul pedig, miután megbízatásukat teljesítették, visszatértek Jeruzsálemből, magukkal vivén Jánost, kinek mellékneve Márkus.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Acts 12.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.