Zechariah 2RUF

1Azután föltekintettem, és négy szarvat láttam.

2Azt kérdeztem a velem beszélő angyaltól: Mik ezek? Ő pedig így felelt nekem: Ezek a szarvak szórták szét Júdát, Izráelt és Jeruzsálemet.

3Azután az Úr négy kovácsot mutatott nekem.

4Ezt kérdeztem: Mit akarnak ezek csinálni? Így felelt: Ezek a szarvak úgy szétszórták Júdát, hogy még a fejét sem merte fölemelni senki. De eljöttek ezek, hogy megrémítsék a népeket, és letörjék a szarvukat, mert szarvukkal támadtak Júda országára, és szétszórták.

5Azután föltekintettem, és egy férfit láttam, mérőzsinórral a kezében.

6Megkérdeztem: Hová mégy? Ő így válaszolt nekem: Megmérem Jeruzsálemet, hogy lássam, milyen széles és milyen hosszú.

7Ekkor előlépett a velem beszélő angyal, majd egy másik angyal lépett oda hozzá,

8akinek ezt mondta: Fuss oda ehhez az ifjúhoz, és mondd meg neki, hogy falak nélküli város lesz Jeruzsálem, olyan sok ember és állat lesz benne!

9Én magam oltalmazom mindenfelől – így szól az Úr –, mint egy tüzes fal, és ott leszek benne dicsőségesen.

10Jaj! Jaj! Fussatok ki az északi országból – így szól az Úr –, hiszen szétszórtalak benneteket a négy égtáj felé! – így szól az Úr.

11Jaj! Menekülj, Sion, aki Babilóniában laksz!

12Mert a Seregek Ur a, aki a maga dicsőségére küldött el engem, ezt mondja azokról a népekről, amelyeknek ti zsákmányul estetek: Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja!

13Majd én fölemelem a kezemet ellenük, és saját szolgáik zsákmányává lesznek! Akkor megtudjátok, hogy a Seregek Ur a küldött engem.

14Ujjongj, örülj, Sion leánya, mert jövök már, és veled fogok lakni – így szól az Úr.

15A többi nép is csatlakozik az Úr hoz azon a napon, és az ő népévé lesznek, ő pedig köztetek fog lakni. Akkor megtudjátok, hogy a Seregek Ur a küldött engem hozzátok.

16Az Úr birtokba veszi Júdát, mint tulajdonát a szent földön, és továbbra is Jeruzsálem lesz a választottja.

17Csendesedjék el mindenki az Úr előtt, mert elindult szent lakhelyéről!

Hungarian Protestant New Translation Revised © Hungarian Bible Society, 2014

Choose Translation

Switch translation for Zechariah 2.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.