Zechariah 1RUF

1Dárius uralkodásának második esztendejében, a nyolcadik hónapban így szólt az Úr igéje Zakariás prófétához, Berekjá fiához, aki Iddó fia volt:

2Nagyon megharagudott elődeitekre az Úr.

3Mondd meg azért népednek: Ezt mondja a Seregek Ur a: Térjetek meg hozzám, így szól a Seregek Ur a, és én is hozzátok térek! – mondja a Seregek Ur a.

4Ne legyetek olyanok, mint elődeitek, akiknek a régebbi próféták ezt hirdették: „Ezt mondja a Seregek Ur a: Térjetek meg gonosz útjaitokról és gonosz tetteitekből!”, de nem hallgattak és nem figyeltek rám – így szól az Úr.

5Hol vannak elődeitek? És a próféták talán örökké élnek?

6De az én igéim és rendelkezéseim, amelyeket megparancsoltam szolgáim, a próféták által, utolérték elődeiteket! Azután megtértek, és ezt mondták: Úgy bánt velünk a Seregek Ur a, ahogyan útjaink és tetteink miatt jónak látta.

7Dárius uralkodásának második esztendejében, a tizenegyedik hónapnak, azaz sebát hónapnak a huszonnegyedik napján szólt az Úr igéje Zakariás prófétához, Berekjá fiához, aki Iddó fia volt:

8Ezt láttam az éjszaka: Valaki, egy vörös ló hátán ülve, a mirtuszfák között állt a völgyben, mögötte vörös, fakó és fehér lovak voltak.

9Ezt kérdeztem: Mik ezek, Uram? Egy angyal pedig, aki velem beszélt, ezt mondta nekem: Majd én megmagyarázom neked, hogy mik ezek.

10Ekkor megszólalt az, aki a mirtuszfák között állt, és ezt mondta: Ezeket az Úr azért küldte, hogy járják be a földet.

11Megszólították az Úr angyalát, aki a mirtuszfák között állt, és ezt mondták: Bejártuk a földet, és az egész föld nyugodt és békés.

12Az Úr angyala erre azt mondta: Seregek Ur a! Mikor könyörülsz meg végre Jeruzsálemen és Júda városain? Hiszen már hetven éve tart a haragod!

13Az Úr jóságos szavakkal, vigasztaló szavakkal válaszolt a velem beszélő angyalnak.

14A velem beszélő angyal pedig ezt mondta nekem: Hirdesd, hogy így szól a Seregek Ur a: Szánalomra indultam Jeruzsálem iránt és a Sion iránt, nagy-nagy szánalomra!

15És nagyon-nagyon haragszom az elbizakodott népekre, mert amikor én csak kicsit haragudtam, ők a teljes romláson fáradoztak.

16Azért ezt mondja az Úr: Irgalommal fordulok Jeruzsálemhez, templomom fel fog épülni benne – így szól a Seregek Ur a –, és feszítenek még ki mérőzsinórt Jeruzsálemben.

17Hirdesd még azt is, hogy így szól a Seregek Ur a: Bővelkedni fognak még városaim minden jóban, megvigasztalja még az Úr a Siont, és továbbra is Jeruzsálem lesz a választottja.

Hungarian Protestant New Translation Revised © Hungarian Bible Society, 2014

Choose Translation

Switch translation for Zechariah 1.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.