1Dávid zsoltára, abból az időből, amikor Júda pusztájában volt.
2Ó, Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld.
3Így nézek rád a szentélyben, hogy lássam hatalmadat és dicsőségedet.
4Mert szereteted az életnél is jobb, ajkam téged dicsőít.
5Ezért téged áldalak, amíg élek, nevedet imádva emelem föl kezem.
6Mintha zsíros falatokkal laktam volna jól, úgy ujjong az ajkam, és dicsér a szám.
7Fekvőhelyemen is rád gondolok, minden őrváltáskor rólad elmélkedem.
8Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok.
9Ragaszkodik hozzád lelkem, jobboddal támogatsz engem.
10De akik pusztulásomra törnek, a föld mélyébe kerülnek.
11Kardélre hányják őket, sakálok eledelévé lesznek.
12De a király örül Isten előtt. Dicséretet mondanak, akik rá esküsznek, a hazugok szája azonban bezárul.