Job 16
1 Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:
2 Ilyesfélét eleget hallottam. Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan!
3 Vége lesz-e már az üres beszédnek? Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz?
4 Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, csóválhatnám gúnyosan a fejemet.
5 Szavaimmal erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével nyugtatgatnálak.
6 Attól, hogy beszélek, nem enyhül fájdalmam, de ha abbahagyom, akkor sem múlik el;
7 mostanra teljesen kimerített. Elpusztítottad egész családomat.
8 Megragadtál! Tanúvá lett, ellenem támadt, engem vádol elesett állapotom.
9 Haragja marcangolt és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, villogó szemekkel néz rám ellenségem.
10 Feltátották ellenem szájukat, gyalázkodva arcul vertek, együtt vonulnak ellenem.
11 Isten kiszolgáltat engem az álnokoknak, és a bűnösök kezébe juttat.
12 Nyugalomban éltem, de ő összetört. Nyakon ragadott, és szétzúzott, céltáblának használt engem.
13 Mindenfelől záporoznak nyilai; felhasítja veséimet kíméletlenül, epémet kiontja a földre.
14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
15 Varrott zsákruhát húztam a bőrömre, porba hajtottam büszkeségemet.
16 Arcom a sírástól kivörösödött, szempilláimon a halál árnyéka ül.
17 Pedig nem tapad kezemhez erőszak, és imádságom tiszta.
18 Föld, ne fedd be véremet, ne némuljon el segélykiáltásom!
19 Most is van tanúm a mennyben, és kezesem fenn a magasságban.
20 Saját barátaim csúfolnak! Könnyek között tekintek Istenre,
21 hogy igazolja a férfiút Istennél, és az embert felebarátjával szemben.
22 Mert ez a néhány esztendő eltelik, és én nem térek vissza az ösvényről, amelyen elmegyek.