Romans 14RLUZ

1A hitben erőtlent pedig karoljátok fel, de ne azért, hogy vélekedéseiről vitatkozzatok vele.

2Némely ember azt hiszi, hogy mindent megehet; a hitben erőtlen pedig csak főzeléket eszik.

3Aki mindent megeszik, ne nézze le azt, aki nem eszik meg mindent; viszont aki nem eszik meg mindent, ne ítélje el azt, aki mindent megeszik. Mert az Isten azt is elfogadta.

4Ki vagy te, hogy megítéled az idegen szolgáját? Tulajdon urának áll, vagy esik az, de meg fog állani, mert az Úrnak elég ereje van ahhoz, hogy fenntartsa.

5Ez az egyik napot különbnek tartja a másiknál; az pedig minden napot egyformán jónak tart. Minden ember álljon meg a maga meggyőződése mellett.

6Aki az egyik napot a másiknál többre tartja, az Úrért teszi. És aki eszik, az Úrért eszik, mert hálát ad az Istennek, és aki nem eszik, az Úrért nem eszik és hálát ad az Istennek.

7Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának.

8Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Ezért akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.

9Mert azért halt meg és elevenedett meg Krisztus, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék.

10Te pedig miért ítéled el a te atyádfiát? Te meg miért nézed le a te atyádfiát? Hiszen mindnyájan odaállunk majd Isten ítélőszéke elé.

11Mert meg van írva: Élek én, szól az Úr, hogy meg fog előttem hajolni minden térd és minden nyelv az Istent magasztalja.

12Tehát mindegyikünk maga ad majd számot Istennek.

13Ezért többé ne ítélkezzünk egymás fölött, hanem inkább úgy ítéljetek, hogy ne adjatok okot atyátokfiainak megütközésre, vagy megbotránkozásra.

14Tudom és meg vagyok győződve az Úr Jézusban, hogy magában véve semmi sem tisztátalan; hanem csak annak, aki tisztátalannak tartja.

15De ha a te atyádfia az ételed miatt megszomorodik, nem jártál el vele szemben szeretettel; ne vidd romlásba ételeddel azt, akiért Krisztus meghalt,

16Ami nektek jó és drága, ne legyen másoknál káromlás tárgya-

17Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szentlélek által való öröm.

18Aki így szolgál Krisztusnak, az kedves Isten előtt és az emberek megbecsülik.

19Azért tehát arra törekedjünk, ami a békességet és az egymás építését szolgaija.

20Ne rontsd le az ételért az Isten munkáját. Minden tiszta ugyan, de jaj annak az embernek, aki étkezésével másnak botránkozást okoz.

21Jó tehát nem enni húst és nem inni bort, sem semmi olyat nem tenni, amiben atyádfia megütközik.

22A te hitedet őrizd meg Isten előtt magadnak. Boldog, aki nem vádolhatja magát abban (hogy megbotránkoztat mást azzal), amit ő helyesel.

23De ha valaki kételkedik és mégis eszik, bűnös az, mert nem hitből teszi; ami nincs hitből, bűn az.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Romans 14.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.