Revelation 6RLUZ

1És láttam, hogy a Bárány a hét pecsét közül az elsőt felnyitotta, és hallottam, hogy a négy élőlény közül az egyik mennydörgéshez hasonló hangon ezt mondta: Jöjj!

2És láttam: íme egy fehér ló, és a rajta ülőnek kezében íj. Koronát nyújtottak át neki, és kivonult, (hogy) győzelemről győzelemre (szálljon).

3És amikor a második pecsétet felnyitotta, hallottam, hogy a második élőlény így szólt: JÖJJ!

4És kijött egy másik ló, egy veres, és a rajta ülőnek hatalma volt arra, hogy a békességet elvegye a földről, és hogy az emberek egymást öljék. És nagy kardot adtak neki.

5És mikor a harmadik pecsétet felnyitotta, hallottam, hogy a harmadik élőlény így szólt: Jöjj! És láttam: íme, jött egy fekete ló, és a rajta ülőnek mérleg volta kezében,

6és úgy tetszett, hogy a négy élőlény között egy hang ezt mondta: Egy mérce búza egy dénár, három mérce árpa egy dénár, de a bort és az olajat (még) ne bántsd.

7És mikor a negyedik pecsétet felnyitotta, hallottam, hogy a negyedik élőlény ezt mondta:

8És láttam: íme, jött egy fakó ló, és a rajta ülőnek neve Halál, és a pokol követte őt, és ezeknek hatalmuk volt a föld negyedrészén, hogy öljenek karddal, éhséggel, döghalállal és a föld vadállataival.

9És mikor az ötödik pecsétet felnyitotta, láttam az áldozati oltár alatt azoknak lelkeit, akiket megöltek az Isten igéjéért és a róla tett bizonyságtételükért,

10És hangosan így kiáltottak: Uram, ki szent és igaz vagy, meddig halasztód még az ítéletet, és mikor állasz bosszút a mi vérünkért a föld lakóin?

11Akkor mindeniket fehér ruhába öltöztették, és megmondták nekik, hogy legyenek türelemmel még egy kis ideig, míg betelik a számuk azoknak a szolgatársaiknak és atyja-fiaiknak, akiket meg fognak ölni, mint őket.

12És láttam, hogy a hatodik pecsét felnyitásakor nagy földrengés támadt. És a nap olyan feketévé vált, mint valami szőrből készült gyászruha, a telehold pedig olyan lett, mint a vér.

13Az ég csillagjai úgy hullottak a földre, mint a fügefa hullatja éretlen gyümölcsét, mikor nagy szél rázza.

14És az ég eltűnt, mint az összegöngyölített papírtekercs, és minden hegy és sziget elmozdult a helyéről;

15és a föld királyai és a fejedelmek és a vezérek és a gazdagok és a hatalmasok és minden szolga és szabad ember elrejtőzött a barlangokba és a hegyek sziklahasadékaiba,

16és így kiáltottak a hegyeknek és a szikláknak: Essetek ránk, és rejtsetek el a királyi székben ülőnek arca elől, és a Bárány haragja elől,

17mert elérkezett az ő haragjuk nagy napja, és ki képes megállani (előttük)?

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Revelation 6.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.