Galatians 1RLUZ

1Pál, apostol, nem emberektől, nem is ember által, hanem a Jézus Krisztus és az őt halottaiból feltámasztó Atya Isten által,

2és a velem levő összes atyafiak, Galácia gyülekezeteinek:

3Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól,

4aki Önmagát adta bűneinkért, hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból, az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint,

5akié a dicsőség örökkön örökké.

6Csodálkozom, hogy ilyen hamar elhajoltatok más evangéliumra attól, aki a Krisztus kegyelme által elhívott titeket,

7holott nincs más (evangélium), csak némelyek zavarnak meg titeket azzal, hogy el akarák ferdíteni a Krisztus evangéliumát.

8De ha még mi magunk vagy mennyei angyal hirdetne is nektek más evangéliumot, mint amit nektek hirdettünk, átok reá!

9Ismétlem, amit mondtam: Ha nektek valaki más evangéliumot hirdet, mint amit elfogadtatok, átok reá!

10Most is embereket igyekszem-e megnyerni vagy az Istent? Vagy embereknek igyekszem-e tetszeni? Ha még mindig embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.

11Vegyétek tudomásul, atyámfiai, hogy az az evangélium, amit én hirdettem, nem emberektől ered.

12Én sem embertől vettem azt. Sem nem tanítottak reá, hanem a Jézus Krisztus maga nyilatkoztatta ki nekem.

13Bizonyosan hallottátok, miként forgolódtam egykor a zsidóságban; szerfelett üldöztem és pusztítottam az Isten egyházát.

14És a zsidóságban felülmúltam nemzetembeli sok kortársamat vakbuzgóságban az atyai hagyományokért.

15De amikor úgy tetszett Istennek, aki engem anyám ménétől fogva elválasztott és elhívott az ő kegyelme által,

16hogy kinyilatkoztassa az ó Fiát bennem avégből, hogy én hirdessem ót a pogányok között, attól a perctől kezdve nem tanácskoztam testtel és vérrel;

17sem Jeruzsálembe nem mentem azokhoz, akik előbb lettek apostolok, mint én, hanem elmentem Arábiába és ismét visszatértem Damaskusba.

18Azután három esztendő múlva felmentem Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Kéfással és nála maradtam tizenöt napig.

19Az apostolok közül sem láttam mást, csak Jakabot, az Úr testvérét.

20Amiket pedig most írok, Isten előtt mondom, hogy nem hazudom.

21Azután Szíria és Cilicia tartományaiba mentem.

22Személy szerint még ismeretlen voltam a Judeában levő keresztyén gyülekezetek előtt;

23éppen csak hallották: Aki minket egykor üldözött, most evangéliumként hirdeti azt a hitet, amelyet egykor pusztított.

24És dicsőítették én érettem az Istent.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Galatians 1.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.