1Engedelmeskedjetek Istennek, mint az ő szeretett gyermekei,
2és járjatok szeretetben, amint a Krisztus is szeretett titeket és önmagát adta érettünk, mint Istennek kedves, jó-illatú áldozatot.
3Ellenben a paráznaságról és bármely tisztátalanságról, vagy kapzsiságról szó se legyen közöttetek, így illik ez a szentekhez,
4trágárság, sikamlósság, illetlen figurázás nem illik hozzátok: de igenis a hálaadás.
5Mert jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, vagy tisztátalannak, vagy kapzsinak nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában -, mert ez mind bálványimádás.
6Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel, mert ezekért jön az Isten haragja az engedetlenség fiaira.
7Ti ne legyetek ezeknek társai.
8Mert egykor sötétség voltatok, most pedig világosság vagytok az Úrban: Mint a világosság fiai, úgy járjatok.
9Mert a világosság gyümölcse mindaz, ami jó, igaz és helyes.
10És vizsgáljátok meg, mi az, ami kedves az Úrnak.
11És ne legyen közösségetek a sötétség gyümölcsléién cselekedeteivel, hanem inkább feddjétek meg azokat;
12mert éktelen dolog csak mondani is, amit azok titokban cselekesznek.
13Amiket pedig megfeddetek, a világosság által nyilvánvalókká lesznek, mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, világosság.
14Ezért mondja: Serkenj fel, aki aluszol és támadj fel! a halálból, és felragyog neked a Krisztus.
15Vigyázzatok tehát gondosan, hogyan jártok, nem mint balgák, hanem mint bölcsek.
16Áron is megvegyétek az alkalmat, mert a napok gonoszok.
17Ne legyetek tehát esztelenek, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.
18És ne részegedjetek meg bortól, mert benne kicsapongás lakik, hanem teljesedjetek meg Lélekkel.
19Társalkodjatok egymással zsoltárokban, dicséretekben és lelki énekekben; énekeljetek és dicséretet mondjatok szívetekben az Úrnak.
20Mindig mindenért hálákat adjatok az Istennek és az Atyának, a mi Urunk Jézus Krisztusunk nevében.
21Egymás iránt engedelmesek legyetek, Krisztus iránt való tiszteletből.
22Az asszonyok úgy engedelmeskedjenek, tulajdon férjüknek, mint az Úrnak,
23mert a férj feje feleségének, mint Krisztus is feje és megtartója az egyháznak, az ő testének.
24De amint az egyház engedelmes a Krisztusnak, úgy az asszonyok is engedelmeskedjenek férjüknek.
25Ti férfiak, szeressétek feleségeiteket, mint a Krisztus is szerette az egyházat és önmagát adta érette,
26hogy megtisztítsa azt a keresztség fürdőjében és megszentelje az ige által.
27Így állítja az egyházat önmaga elé dicsőségben, hogy azon ne legyen semminemű szeplő, folt, vagy ilyesmi, hanem legyen szent és feddhetetlen.
28Úgy kell a férfiaknak szeretni feleségüket, mint a tulajdon testüket; aki szereti a feleségét, önmagát szereti.
29Mert soha senki nem gyűlölte az ő tulajdon testét, hanem táplálja és gondosan ápolja, amint Krisztus is az egyházat;
30mert az ő testének tagjai vagyunk.
31Azért elhagyja az ember az j atyját és anyját és ragaszkodik feleségéhez és lesznek ketten egy testté.
32Felette nagy titok ez; de én Krisztusra és az egyházra értem.
33Azért ti is külön-külön, ki-ki a maga feleségét úgy szeresse, mint önmagát; az asszony pedig tisztelje az urát.