Acts 27
1 Amikor eldőlt, hogy mi Itáliába hajózunk, Pált és a többi foglyot átadták a császári csapatból való Juliusz nevű századosnak.
2 Azután felszálltunk egy adramittiumi hajóra, amely az ázsiai partvidék kikötőibe készült és útnak indultunk. Velünk jött Thesszalonikából a macedón Arisztarkus is.
3 Másnap megérkeztünk Szidonba. Juliusz emberségesen bánt Pállal és megengedte, hogy elmenjen barátaihoz, és azok gondoskodjanak róla.
4 Onnan elindulva, az ellenszél miatt Ciprus keleti partja mellett hajóztunk el.
5 Majd Cilicia és Pamfilia alatt átvágva a tengeren, a lisiai Mirába érkeztünk.
6 Ott a százados egy Itáliába menő alexandriai hajót talált és abba szállított be minket.
7 Több napi lassú hajózás után nagy nehezen értük el Knidust, de mivel ott a szél nem engedett partra szállni, elhajóztunk Szalmóne mellett. Kréta alá.
8 És miután nagy üggyel-bajjal elhaladtunk mellette, eljutottunk egy helyre, Lázea város közelében, amelyet Szépkikötőnek neveznek.
9 Mindezzel sok időt vesztegettünk és a hajózás kezdett már veszedelmessé válni. Hiszen böjt nap is elmúlt már. Pál intette őket:
10 Férfiak, látom, hogy a hajóút folytatása vakmerőség, mert nemcsak a hajóban és a rakományban okozhat nagy kárt, hanem életünket is veszélyezteti.
11 De a százados inkább hitt a kormányosnak és a hajó-tulajdonosnak, mint annak, amit Pál mondott.
12 Mivel pedig a kikötő telelésre nem volt alkalmas, a többség úgy határozott, hogy onnan is tovább kell hajózni, hogy valami módon eljussunk telelésre Fénixbe. Krétának ebbe a kikötőjébe, amely délnyugat és északnyugat felé néz.
13 Mivel gyönge déli szél kezdett fújni, s ők azt hitték, hogy feltett szándékukat véghezvihetik, felszedték a horgonyt és a krétai part mentén hajóztak tovább.
14 Nemsokára azonban a sziget felől viharos forgószél csapott le reánk, amelyet „északkeletinek\ (euraquilónak) neveznek.
15 A hajót magával ragadta a szél; mi megadtuk magunkat és engedtük, hadd sodorjon tova.
16 És befutva egy kis sziget alá, amelyet Klaudának hívnak, csak nagy nehezen tudtuk biztosítani a mentőcsónakot.
17 Miután azt felvonták, védekezni kezdtek: Alul kötelekkel kötötték át a hajót, és mivel féltek, hogy a Zátonyra (a Szirtiszre) futnak, a vitorlát leeresztették és úgy vitették magukat.
18 Minthogy pedig a szélvész hányt, vetett bennünket, másnap kidobták a hajóterhet,
19 és harmadnap saját kezükkel dobálták ki a hajó felszerelését.
20 Több napon át sem a nap, sem a csillagok nem látszottak, a vihar pedig egyre erősödött. Végre afelől, hogy életben maradunk, minden reménységünk szétfoszlott.
21 Mikor aztán már sokat éheztünk, Pál felállt köztünk és így szólt: Emberek, rám kellett volna hallgatnotok és nem lett volna szabad elindulnunk Krétából, hogy elkerüljük ezt a bajt és kárt.
22 Mindazáltal én most is biztatlak titeket, hogy legyetek jó reménységben, mert senki sem vész el közületek, csak (legfeljebb) a hajó.
23 Mert ma éjjel mellém állott annak az Istennek angyala, akié vagyok, akinek szolgálok is,
24 és azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állanod és íme az Isten ajándékba adta neked mindazokat, akik veled hajóznak.
25 Ezért immár legyetek jó reménységben, férfiak! Hiszem Istent, hogy úgy lesz, amint nekem megmondotta.
26 Valami szigetre kell kivetődnünk.
27 Amikor pedig eljött a tizennegyedik éjszaka, amióta ide s tova hányódtunk az Adrián, éjféltájban a hajósok azt vették észre, hogy valami szárazföldhöz közelednek.
28 És lebocsátva a mérőónt, húsz ölnyinek találták a mélységet. Majd kevéssel tovább haladtak és ismét lebocsátva a mérőónt, tizenöt Ölnyinek találták.
29 Félős volt, hogy esetleg szirtes helyre vetődünk, azért a hajó farából négy horgonyt dobtak ki, alig várva, hogy nappal legyen.
30 Ekkor a hajósok el akartak menekülni a hajóról és a mentcsónakot a tengerre bocsátották azzal az ürüggyel, hogy a hajó orrából horgonyokat akarnak vetni.
31 De Pál így szólt a századoshoz és a katonákhoz: Ha ezek nem maradnak a hajóban, ti sem menekülhettek meg.
32 Ekkor a katonák elvágták a mentőcsónak köteleket és az a tengerbe esett.
33 Addig pedig, amíg megvirradt, Pál mindenkit intett, hogy egyenek. Ma a tizennegyedik napja - mondotta -, amióta folyton étien várakoztok és semmit sem ettetek.
34 Figyelmeztetlek azért titeket, hogy egyetek, mert ez meneküléseteket szolgálja. Egyikőtöknek sem fog haja szála sem meggörbülni.
35 Miután pedig ezeket mondta, kenyeret vett a kezébe, hálát adott Istennek mindnyájuk előtt, megtörte azt és enni kezdett.
36 Ekkor a többiek is nekibátorodtak és szintén ettek.
37 Lélekszám szerint pedig összesen kétszázhetvenhatan voltunk a hajóban.
38 Miután jóllaktak, könnyítettek a hajón; a gabonát kihányták a tengerbe.
39 Virradat után sem ismerték fel a szárazföldet, de egy öblöt vettek észre, amelynek lapos (menedékes) partja volt. Ügy döntöttek, hogy erre futtatják rá a hajót, ha bírják.
40 A horgonyokat tehát köröskörül elvagdosták és a tengerben hagyták. Egyszersmind a kormányrúd köteleit megoldották és felvonva a vezérvitorlát a szélfúvás elé, a part felé tartottak.
41 Egy földnyelvhez értek és arra hajtották rá a hajót, amelynek eleje befúródva, mozdulatlanul ott maradt, hátsó része azonban az erős hullámveréstől szétroncsolódott.
42 A katonák pedig azon tanakodtak, hogy a foglyokat leölik, nehogy valamelyik úszva elmeneküljön.
43 De a százados meg akarta menteni Pált és ezért megakadályozta őket e szándékukban. Kiadta a parancsot, hogy először azok, akik úszni tudnak, ugorjának a tengerbe és meneküljenek ki a szárazföldre;
44 azután a többiek is, ki deszkákon, ki egyéb hajóroncson, így történt, hogy mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre.