1Atyámfiai, ti magatok tudjátok, hogy a mi hozzátok való menetelünk nem volt hiábavaló;
2sőt, noha előbb Fifippiben sok bántalmat szenvedtünk, amint tudjátok, a mi Istenünktől bátorságot nyertünk, hogy közöttetek is hirdessük az Isten evangéliumát nehéz harcok árán.
3Mert a mi igehirdetésünk nem volt megtévesztés, tisztátalan szándékból sem eredt, álnoksággal sem történt;
4maga Isten méltatott arra minket, hogy reánk bízza az evangéliumot, és mi úgy hirdettük azt; nem azért, hogy embereknek lessünk, hanem az Istennek, aki vizsgálja a szívünket.
5Ti magatok tudjátok, hogy sem hízelgő beszéddel, sem leplezett kapzsisággal nem forgolódtunk közöttetek soha, Isten a tanúnk;
6sem emberektől való dicsőítést nem kerestünk, sem tőletek, sem másoktól, bár, mint Krisztus apostolai, megterhelhettünk volna titeket.
7De jó szívvel jártunk közöttetek, amint a dajka dédelgetett gyermekei között.
8Megkedveltünk titeket és szíves készséggel közöltük veletek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a magunk lelkét is, annyira megszerettünk titeket.
9Bizonyára emlékeztek atyámfiai, a mi fáradozásunkra és bajlódásunkra: mert éjjel-nappal dolgoztunk, és úgy hirdettük nektek az Isten evangéliumát, hogy senkit meg ne terheljünk közületek.
10Ti vagytok a tanúink és az Isten, milyen szentül, igazán és feddhetetlenül éltünk közöttetek, a hívők között.
11Valamint azt is tudjátok, hogy miként az atya a gyermekeit, úgy intettünk és buzdítgattunk egyenként mindnyájatokat,
12és kérve-kértünk, hogy járjatok Istenhez méltóan, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.
13És ezért mi is szüntelen hálát adunk az Istennek, hogy mikor ti az Istennek általunk hirdetett beszédét vettétek, nem úgy fogadtátok azt, mint emberi beszédet, hanem mint az Isten beszédét - aminthogy igazán az is -, amely munkálkodik a hívőkben és bennetek is.
14Mindezzel atyámfiai, nyomdokába léptetek a Krisztus Jézus júdeai gyülekezeteinek, mivel ti is ugyanúgy szenvedtetek saját véreitektől, mint azok a zsidóktól.
15Ezek az Úr Jézust is, a prófétákat is megölték, minket is üldöznek; Isten előtt sem kedvesek, és minden embernek ellenségei.
16Minket is ők akadályoznak meg abban, hogy prédikáljunk a pogányoknak is lelkük megmentésére, így teszik teljessé mindenkor bűneiket, de utoléri őket az ítéletkor az Isten haragja.
17Mi pedig, atyámfiai, amint elszakadtunk tőletek egy kis időre, - arcra igen, de szívre nem! - annál buzgóbb vágyakozással igyekeztünk, hogy szemtől szembe megláthassunk.
18Azért el is akartunk hozzátok menni, kivált én, Pál, egyszer is, kétszer is, de megakadályozott minket a Sátán.
19Mert kicsoda a mi reménységünk, vagy örömünk, vagy dicsekvésünk koronája a mi Urunk Jézus Krisztus előtt az ő eljövetelekor, ha nem éppen ti?
20Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.