1Eztán városról városra, faluról falura vándorolt, prédikált s hirdette az Isten országának evangéliomát. A tizenkét tanítvány
2és egynehány gonosz lélekből és betegségből meggyógyított asszony kísérte. Köztük volt az a Mária, másik nevén Magdolna is, akiből hét ördög ment ki
3továbbá Johanna, Kuzának, Heródes udvarmesterének felesége, Zsuzsanna és sok más asszony, akik javaikat megosztották vele.
4S mikor tengernyi nép gyülekezett össze s egyik város a más után odatódult hozzá, példázatot mondott:
5A magvető - úgymond - vetni ment. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett. Eltaposták s az égi madarak felették.
6Némelyik meg köves helyre esett s mikor kikelt, nedvesség híján elszáradt.
7Némely pedig tövis közé esett és mikor a tövis vele együtt megnőtt, elfojtotta.
8Némelyik azonban a jó földbe esett s mikor megnőtt, százszor annyi magot adott. Ezt mondván fennhangon így szólt: akinek halló füle van, hallja!
9Erre a tanítványai megkérdezték őt: Mi e példázat értelme?
10És ő azt felelte: Néktek megadatott a tehetség, hogy megértsétek az Isten országának titkait, a többieknek ellenben csak példázat való, hogy bár látnak, mégse lássanak s bár hallanak, mégse értsenek.
11A példázat értelme ez: A mag az Isten igéje.
12Az útfélre vetett mag: akik hallgatják ugyan az igét, de aztán az ördög ott terem s kikapja szívükből az igét, hogy ne higyjenek s ne üdvözüljenek.
13A köves helyre vetett mag: akik meghallgatják, sőt örömmel fogadják ugyan az igét, de az nem ver gyökeret ő bennük. Hisznek ideig óráig, a kísértés idején azonban elbuknak.
14A tövis közé vetett mag: akik hallgatják ugyan az igét, hanem aztán odébb állnak s az élet gondjába, gazdagságába, gyönyörébe fúlva, gyümölcsöt nem hoznak.
15A jó földbe vetett mag pedig: akik a hallott igét nemes és jó szívükbe vésve, megőrzik s állandóan gyümölcsöznek.
16Senki sem borítja le a meggyújtott mécset, nem is dugja az ágy alá, hanem beteszi a mécstartóba, hogy a belépők lássák a világosságot.
17Nincsen olyan rejtett dolog, amire rá ne jönnének, nincs olyan titok sem, ami ki ne tudódnék s napfényre ne jönne.
18Ügyeljetek azért az igehallgatás módjára, mert akinek van, annak adatik s akinek nincs, attól az is elvettetik, amiről gondolja, hogy övé.
19Eközben az anyja és a testvérei keresték, de a sok nép miatt nem tudtak hozzáférkőzni.
20Jelentették tehát néki: Anyád s testvéreid kint állanak s szeretnének látni.
21Ő azonban azt felelte nékik: Ezek az én anyám s testvéreim, akik az Isten igéjét hallgatják s megtartják.
22Egyik napon hajóra szálit tanítványaival és azt mondta nékik: Menjünk át a tó túlsó partjára! S elindultak.
23De amíg azok eveztek, ő elaludt. Eközben nagy szélvész csapott le a tóra, megmerültek s veszedelemben forogtak.
24Odamentek tehát hozzá és felköltötték őt, mondván: Mester! Elveszünk! Erre felkelt s megdorgálván a szelet s a hullámot, azok lecsillapodtak és csend lett.
25Nékik pedig azt mondotta! Hová lett a ti hitetek? Ők pedig nagy ijedségükben, álmélkodva kérdezték egymástól: Kicsoda ez, hogy a szélnek s víznek egyaránt parancsol s engedelmeskednek néki?
26S kikötöttek a gadaraiaknak Galileával szemben fekvő földjén.
27De alig lépett ki a partra, egy régtől ördöngös ember jött elébe a városból. Ruhát nem türt; háznál nem maradt meg, sziklasirokban tanyázott.
28De mikor Jézust meglátta, egy nagyot kiáltva, térdre hullt előtte s harsány hangon így szólt: Mi közünk egymáshoz Jézus, a Felséges Istennek fia? Kérlek ne gyötörj engemet!
29Ő ugyanis ráparancsolt a tisztátalan lélekre, hogy takarodjék ki belőle. Mert már régóta rángatta, és ha láncra kötve és békóba verve őrzették, a köteléket széttépte s az ördög a pusztába hajtotta.
30Jézus megkérdezte: Mi a neved? És az így válaszolt: Légió! Sok ördög bujt ugyanis beléje,
31s azok kérve kérték, ne küldje le őket az alsóvilágba.
32Ott a hegyen épp egy egész csürhe disznó legelészett. Arra kérték tehát, engedje meg, hogy azokba mehessenek. És ő megengedte.
33Hanem, amint az ördögök kimentek belőle és megszállták a disznókat, a csürhe lerohant a meredekről a tóba s belefúlt.
34Ezt látva, a kanászok szanaszét futottak s megvitték az eset hírét a falvakba s városokba.
35A nép kiment, hogy lássa, mi történt és mikor Jézushoz értek és látták, hogy az az ember, akiből az ördögök kimentek, felöltözve és eszéhez térve ül Jézus lábánál, megijedtek.
36A szemtanuk pedig elbeszélték nékik, hogy az ördöngös, hogyan gyógyult meg.
37Erre a gadaraiak egész vidékének lakossága kérve kérte őt, hogy távozzék tőlük, mivel igen nagyon féltek. Hajóra szált tehát s viszszafelé indult.
38De az az ember, akiből az ördögök kimentek, szintén kérte, hogy vele mehessen. Jézus azonban elküldte, ezt mondván:
39Menj haza és mondd el, mely nagy dolgot cselekedett az Isten teveled. El is ment s hirdette egész városszerte, mely nagy dolgot cselekedett Jézus ővele.
40A nép örömmel fogadja a hazatérő Jézust, mert mindnyájan várták.
41S ím egy Jairus nevű ember, a zsinagóga feje, jött s lerogyva Jézus lába elé, kérve kérte, térjen be házába,
42mert egyetlen, körülbelül tizenkétéves leánya haldoklik. Útközben a nép szorongatta őt
43S egy tizenkét év óta vérfolyásos asszony, akit, bár minden vagyonát az orvosokra költötte, senkisem tudott meggyógyítani,
44hozzá férkőzve, hátulról megérintette ruhája szegélyét s tüstént elállott a vérfolyása.
45Jézus azonban megszólalt: Ki érintett engem? S minthogy azt mindnyájan tagadták, Péter és társai feleltek: Mester! A nép nyom és szorongat tégedet és te mégis azt kérdezed: Ki érintett engem?
46De Jézus azt mondta: Valaki megérintett engem, mert éreztem, hogy isteni erő áradt ki belőlem.
47Az asszony látván, hogy nem maradt titok a dolga, remegve előállt, leborult előtte és elmondta az egész nép előtt, miért érintette meg őt és hogy miképp gyógyult meg azonnal.
48Ő pedig azt mondta néki: Leányom! A te hited megtartott tégedet! Menj el békességgel.
49Még beszéli, mikor a zsinagóga fejének egyik embere jött és jelentette néki: Leányod meghalt! Ne fáraszd a Mestert!
50Jézus azonban ezt halván azt felelte néki: Ne telj, csak higyj s ő mentve lesz!
51Mikor aztán belépett a házba, nem engedett be mást, csak Pétert, Jánost, Jakabot és a leány atyját s anyját.
52Mindannyian keservesen siratták a lánykát. De ö azt mondotta: Ne sírjatok! Nem halt meg, csak alszik.
53S kinevették, mert tudták, hogy meghalt.
54Ő azonban megfogta a leány kezét és fennszóval azt mondta: Leányom, kelj fel!
55És annak lelke visszatért és azonnal felkelt. Ő pedig megparancsolta, hogy adjanak néki enni.
56S a szülei álmélkodtak. Ö azonban rájuk parancsolt, hogy ne szóljanak senkinek sem arról, ami történt.