1Mindezt elmondván a népnek, Kapernáumba ment.
2Egy százados, akinek igen-igen kedves szolgája beteg lett s már-már haldoklott,
3amint hirt hallott jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit s kérette, hogy jöjjön el és gyógyítsa meg a szolgáját.
4Azok el is mentek Jézushoz és kérve kérték, mondván: Megérdemli, hogy teljesítsd kérését.
5Mert szereti népünket; ő építette nékünk a zsinagógát is.
6S Jézus elment velük. Nem volt már messze a háztól, mikor a százados elébe küldte a barátait s megüzente néki: Uram! Ne fáradj. Nem vagyok én méltó arra, hogy hajlékomba jöjj.
7Azért magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád. Elég, ha szólsz s meggyógyul a szolgám.
8Hisz én is hatalom alá vetett ember vagyok, katonák állanak rendelkezésemre s ha azt mondom az egyiknek: Eredj! - megy; s a másiknak: Jer! - jön. Vagy az én szolgámnak: Tedd ezt! - megteszi.
9Ennek hallatára Jézus csodálkozva hátrafordult s azt mondta kísérőinek: Bizony mondom néktek: ilyen hitet Izraelben sem találtam!
10Mikor aztán a követek hazatértek, egészségben találták a szolgát.
11Másnap Nain városába indult tanítványaival és tengernép kíséretében.
12S amint közeledett a városnak kapujához, íme egy halottat hoztak, egyetlen fiát egy özvegy anyának. A városnak népe szép számban kisérte.
13Az Úr meglátva őt, szívből megsajnálta és azt mondta néki: Ne sírj!
14Aztán odament és megérintette a koporsót. A halottvivők megálltak, ő pedig megszólalt: Fiam! Én mondom: kelj fel!
15És a halott felült és beszélni kezdett. S visszaadta az anyjának.
16Erre mindnyájukat félelem szállta meg s dicsőítették az Istent, ezt mondván: Nagy próféta támadt mi közöttünk! Az Isten meglátogatta a népét.
17S híre terjedt egész Júdeában s az egész környéken.
18Mikor János, tanítványai révén, minderről értesült
19magához hivatott kettőt közülük és elküldte őket Jézushoz, hogy kérdjék meg tőle: Te vagy-e ama várva-várt a vagy mást várjunk?
20Azok el is mentek és azt mondták: Avató János küldött minket hozzád s kérdezteti: Te vagy-e ama várva-várt, avagy mást várjunk?
21Jézus éppen ekkor sok beteg, nyavalyás s tisztátalan lelkű embert gyógyított meg és sok vaknak adta vissza a szeme világát.
22S így válaszolt nékik: Menjetek és adjátok tudtára Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: a vakok látnak, a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak, a siketek hallanak, a halottak feltámadnak és a szegényeknek evangéliom hirdettetik.
23Boldog, aki bennem meg nem botránkozik!
24S amint János követei eltávoztak, Jánosról kezdett beszélni a népnek: Miért mentetek a pusztába? Szélingatta nádat látni?
25Nos miért mentetek ki? Finom ruhás embert látni? De hiszen a pompás ruhás kéjencek A királyok palotáiban laknak!
26Miért mentetek hát ki? Prófétát látni? Bizony mondom néktek: prófétánál is nagyobbat.
27Róla van megírva: Elküldöm előtted az én követemet, Aki útat készít néked.
28Bizony mondom néktek; Asszonytól szültek közt nem támadt nagyobb próféta Avató Jánosnál, de a mennyországban a kisebb is nagyobb őnála.
29Ennek hallatára az egész nép, még a vámszedők is, Isten igaz voltát vallva, felvették a János avatását
30A farizeusok és a törvénytudók ellenben, nem tartván magukra nézve kötelezőnek az Isten akaratát, nem vették fel az ő avatását.
31Ekkor az Úr azt mondotta: Mihez hasonlítsam ezt a nemzetséget? Vajh' mihez hasonló?
32Hasonló a piacon ülő és egymásra, ím így kiabáló gyermekekhez: Furulyáztunk néktek és nem táncoltatok, Gyászdalt énekeltünk és nem jajgattatok!
33Jött Avató János, sem kenyeret nem evett, sem bort nem ivott és azt mondtátok: Az ördög szállta meg.
34Jött az emberfia, eszik is, iszik is és azt mondjátok: Ni, a falánk, az iszákos ember, a vámszedők s a bűnösök barátja.
35De a bölcsességet igazolta annak minden fia.
36Egyik farizeus pedig megkérte, hogy ebédeljen nála. Ö el is ment hozzá s letelepedett az asztalához.
37S egy bűnös asszony, aki abban a városban lakott megtudta, hogy ő a farizeus házának vendége, olajkenettel telt alabástrom edényt hozva a kezében,
38s háta mögött lábánál megállva, sírva fakadt, könnyeivel öntözgette, haja fürtjeivel törölgette, csókolgatta és kenegette lábát
39Ezt látva, a vendéglátó farizeus azt mondta, de csak úgy magában: Ha próféta volna, tudná, hogy kicsoda és miféle asszony, hogy bűnös az, aki őt érinti.
40Erre Jézus azt felelte néki: Simon, mondanék néked valamit. Az válaszolt: Mester! Szólj!
41Két adósa volt egy hitelezőnek; az egyik ötszáz, a másik ötven dénárral tartozott néki.
42De mert fizetni nem tudtak, mindkettőnek elengedte adósságát. Mondd, a kettő közül, melyik szereti őt jobban?
43Simon azt felelte: Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el. Erre Jézus azt mondotta néki: Helyesen ítéltél!
44Aztán az asszonyhoz fordulva, így szólt Simonnak: Látod ezt az asszonyt? Bejöttem házadba s te nem adtál lábvizet énnékem, ez pedig a könnyeivel öntözgette s haja fürtjeivel törölgette a lábamat.
45Te nem csókoltál meg, ez pedig, azóta, hogy bejött, szakadatlan csókolgatja a lábamat.
46Te olajjal nem kented meg a fejemet, ez pedig kenettel kente meg lábamat.
47Azért azt mondom tenéked: Meg bocsáttatott az ő sok bűne, mert igen szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.
48Az asszonynak pedig azt mondta: Megbocsáttattak a te bűneid!
49Az asztaltársaság tagjai ellenben, azt kérdezgették magukban: Kicsoda ez, hogy a bűnt is megbocsájta?
50Ő pedig így szólt az asszonyhoz: A te hited megtartott tégedet! Menj el békességgel!