Luke 22
1 Közeledett már a páskának nevezett kovásztalan kenyérünnep.
2 A főpapok s írástudók pedig azon törték az eszüket, hogyan öljék meg őt, mert féltek a néptől.
3 Ekkor a Sátán belebújt az Iskariótesnek hitt s a tizenkét tanítvány sorából való Júdásba,
4 aki elment s megbeszélte a főpapokkal és a főemberekkel a kézrekerítés módját.
5 Azok örömükben pénzt ígértek néki.
6 Ő meg lekötötte magát s leste az alkalmat, mikor népcsődülés nélkül adhatja őt a kezükbe.
7 Eközben eljött a kovásztalan kenyérünnep páska bárányölő napja.
8 S Jézus elküldte Pétert és Jánost, mondván: Menjetek! Készítsétek el számunkra a páskavacsorát.
9 Azok megkérdezték: Hol akarod, hogy elkészítsük azt?
10 Azt felelte nékik: Amint a városba értek, találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Kövessétek nyomon s amely házba betér,
11 mondjátok meg a ház gazdájának: A Mester kérdezi: Hol van az a hajlék, ahol tanítványaimmal elkölthetem a pákavacsorát?
12 S ő egy díszes nagy ebédlőt mutat majd néktek, ott terítsetek számunkra.
13 Elmentek hát s úgy találták, ahogy megmondotta nékik s elkészítették a páskavacsorát.
14 Aztán a pontos időben az asztalhoz telepedett tizenkét apostolával
15 s azt mondotta nékik: Vágyva-vágytam tiveletek elkölteni a páskavacsorát szenvedésem előtt.
16 Mert én - úgymond - nem eszem már többé abból, míg el nem jön az ideje Isten országában.
17 Erre fogta a poharat s hálát adván, azt mondta: Vegyétek és adjátok sorra!
18 Mert én - úgymond - mostantól fogva nem iszom többé a szőlőtőke terméséből, míg el nem jön az Isten országa.
19 Majd fogta a kenyeret, s hálát adván, megtörte és odaadta nékik, ezt mondván: Ez az én testem, amely ti érettetek adatik. Ezt cselekedjétek emlékezetemre!
20 Hasonlóképp a vacsora után, a poharat is, ezt mondván: E pohár új szövetség az én, érettetek kiömlő véremben.
21 De lám, árulóm is itt van velem együtt az asztalnál.
22 Hát, az emberfia elköltözik ugyan e világból, amint el van végezve, de jaj annak, aki elárulja.
23 Erre maguk között tanakodni kezdtek, vajh ki teszi meg ezt közülük?
24 Azután meg azon kezdtek versengeni, hogy melyikük nagyobb?
25 Ő pedig azt mondta nékik: A pogány népek királyai uralkodnak rajtuk és zsarnokaikat jótevőknek mondják.
26 Nálatok nem így lesz. Aki nagyobb tiköztetek, legyen olyan, mint a kisebb és az elöljáró mint a szolga.
27 Mert ki nagyobb? Az, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Ugye, aki az asztalnál ül? S lám én olyan vagyok tiköztetek, mint a felszolgáló.
28 De ti kitartottatok énvelem nehéz napjaimban.
29 Azért, miként az én Atyám nékem, én is adok néktek országot,
30 hogy egyetek, igyatok asztalomnál az én országomban, s, királyi székeken ülve, megítéljétek Izrael tizenkét törzsét.
31 Aztán így szólt az Úr: Simon! Simon! Lásd a Sátán kikért magának titeket, hogy mint a búzát megrostálhasson.
32 De én imádkoztam érted, hogy a te hited meg ne inogjon. Azért, ha majd megtérsz, erősítsd testvéreidet.
33 És ő így válaszolt néki: Uram! Kész vagyok teveled, akár a fogságba, akár a halálba menni.
34 Ő pedig azt mondta: Péter! Szavamra mondom, a kakas nem szólal meg ma addig, amíg háromszor meg nem tagadtad, hogy ismersz engemet.
35 S megkérdezte őket: Mikor elküldtelek erszény, táska s saru nélkül, volt-e valamiben fogyatkozásotok? Azt felelték: Semmiben.
36 Ekkor azt mondotta nékik: Most azonban, akinek van, - vegye elő az erszényét, hasonlóképp táskáját is s akinek nincs, adja el köntösét s vegyen rajta kardot,
37 mert azt mondom néktek: be kell teljesednie rajtam az írás eme szavának is: A gonosztévők közzé sorozták. Mert, ami rám vonatkozik, teljesedésbe megy.
38 De ők azt felelték: Uram! Nézd! Van itt két kard. Ö pedig azt mondta nékik: Elég.
39 Aztán elindult s szokása szerint kiment az Olajfák hegyére. Követték tanítványai is.
40 És mikor odaért, azt mondotta nékik: Imádkozzatok, hogy meg ne kísértessetek!
41 S körülbelül egy kőhajításnyira távozván tőlük, térdre hullt és imádkozott:
42 Atyám! Ha te úgy akarod, vedd el tőlem e poharat. Mindazáltal ne úgy legyen, amint én, hanem amint te akarod.
43 Ekkor angyal szállt alá a mennyből és megerősítette őt.
44 S nagy tusakodásában még buzgóbban imádkozott s mint a földre hulló vércsepp, olyan volt a verejtéke.
45 Aztán, hogy megimádkozott, felkelt s odament tanítványaihoz, de azokat alva találta a szomorúság miatt.
46 Erre így szólt nékik: Miért alusztok? Keljetek fel! Imádkozzatok, hogy meg ne kísértessetek.
47 Még beszélt, mikor a tizenkét tanítvány egyike, - az a Júdás nevű, egy csapat élén Jézushoz lépett, hogy megcsókolja őt.
48 Jézus megkérdezte: Júdás! Te csókkal árulod el az emberfiát?
49 Környezete pedig látván, hogy mi készül, így szólt hozzá: Uram! Kardunk élére hányjuk őket?
50 Sőt egyikük lesújtott a főpap szolgájára s levágta annak jobb fülét.
51 Jézus azonban rájuk szólt: Ne bántsátok! Elég már! S fülét megérintvén, meggyógyította azt.
52 Majd azt mondotta a rátámadó főpapoknak, templomtiszteknek s véneknek: Akárcsak valami rablóra, úgy törtetek rám kardokkal és dorongokkal?
53 Nap nap után közöttetek voltam a templomban s nem tettétek kezeteket reám. De hát, ez a ti órátok, ez a sötétség hatalma!
54 Erre megragadván, elhurcolták s bevitték őt a főpap házába. Péter távolról követte.
55 S mikor tüzet raktak az udvar közepén és azt körülültek, Péter is leült közéjük.
56 Egy szolgáló azonban, amint meglátta őt a tűznél ültében s jól szemügyre vette, azt mondotta: Ez is ővele volt!
57 De Péter tagadta, mondván: Asszony! Én nem ismerem őt!
58 Kisvártatva egy másik látta meg s mondotta: Te is közülük való vagy! Ámde Péter azt felelte: Ember! Én nem!
59 Körülbelül egy óra múlva más valaki bizonykodott: Lelkemre, ez is vele volt, hisz galileai!
60 S Péter azt felelte: Ember! Nem értem, mit beszélsz! És a kakas nyomban, még beszéde közben, megszólalt.
61 Erre az Úr hátrafordult és ránézett Péterre. Ekkor eszébe jutott Péternek az Úr eme mondása: Még kakasszó előtt, háromszor tagadsz meg engem.
62 S Péter kiment és sírt keservesen.
63 Azok pedig, akik fogva tartották őt, ütve-verve kicsúfolták.
64 Majd szemét bekötve, arcul csapdosták s kérdezték: Találd ki, ki ütött meg téged?
65 S ezernyi szitkot szórtak rá.
66 Napkeltekor pedig egybegyűltek a népvének, a főpapok s írástudók és székük elé állatták,
67 mondván: Felelj! Te vagy-é a Krisztus? Azt felelte nékik: Ha megmondom, akkor sem hiszitek.
68 Ha viszont én kérdezlek meg, nem feleltek nékem, nem is bocsáttok szabadon.
69 Mostantól fogva azonban az emberfia Isten hatalmas jobbján ül.
70 Erre mindnyájan kérdezték: Te vagy hát az Isten fia? Azt felelte nékik: Ti mondjátok: én vagyok.
71 Erre azok azt mondották: Mi szükség több bizonyságra? Magunk hallottuk a saját szájából.