1Közeledett már a páskának nevezett kovásztalan kenyérünnep.
2A főpapok s írástudók pedig azon törték az eszüket, hogyan öljék meg őt, mert féltek a néptől.
3Ekkor a Sátán belebújt az Iskariótesnek hitt s a tizenkét tanítvány sorából való Júdásba,
4aki elment s megbeszélte a főpapokkal és a főemberekkel a kézrekerítés módját.
5Azok örömükben pénzt ígértek néki.
6Ő meg lekötötte magát s leste az alkalmat, mikor népcsődülés nélkül adhatja őt a kezükbe.
7Eközben eljött a kovásztalan kenyérünnep páska bárányölő napja.
8S Jézus elküldte Pétert és Jánost, mondván: Menjetek! Készítsétek el számunkra a páskavacsorát.
9Azok megkérdezték: Hol akarod, hogy elkészítsük azt?
10Azt felelte nékik: Amint a városba értek, találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Kövessétek nyomon s amely házba betér,
11mondjátok meg a ház gazdájának: A Mester kérdezi: Hol van az a hajlék, ahol tanítványaimmal elkölthetem a pákavacsorát?
12S ő egy díszes nagy ebédlőt mutat majd néktek, ott terítsetek számunkra.
13Elmentek hát s úgy találták, ahogy megmondotta nékik s elkészítették a páskavacsorát.
14Aztán a pontos időben az asztalhoz telepedett tizenkét apostolával
15s azt mondotta nékik: Vágyva-vágytam tiveletek elkölteni a páskavacsorát szenvedésem előtt.
16Mert én - úgymond - nem eszem már többé abból, míg el nem jön az ideje Isten országában.
17Erre fogta a poharat s hálát adván, azt mondta: Vegyétek és adjátok sorra!
18Mert én - úgymond - mostantól fogva nem iszom többé a szőlőtőke terméséből, míg el nem jön az Isten országa.
19Majd fogta a kenyeret, s hálát adván, megtörte és odaadta nékik, ezt mondván: Ez az én testem, amely ti érettetek adatik. Ezt cselekedjétek emlékezetemre!
20Hasonlóképp a vacsora után, a poharat is, ezt mondván: E pohár új szövetség az én, érettetek kiömlő véremben.
21De lám, árulóm is itt van velem együtt az asztalnál.
22Hát, az emberfia elköltözik ugyan e világból, amint el van végezve, de jaj annak, aki elárulja.
23Erre maguk között tanakodni kezdtek, vajh ki teszi meg ezt közülük?
24Azután meg azon kezdtek versengeni, hogy melyikük nagyobb?
25Ő pedig azt mondta nékik: A pogány népek királyai uralkodnak rajtuk és zsarnokaikat jótevőknek mondják.
26Nálatok nem így lesz. Aki nagyobb tiköztetek, legyen olyan, mint a kisebb és az elöljáró mint a szolga.
27Mert ki nagyobb? Az, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Ugye, aki az asztalnál ül? S lám én olyan vagyok tiköztetek, mint a felszolgáló.
28De ti kitartottatok énvelem nehéz napjaimban.
29Azért, miként az én Atyám nékem, én is adok néktek országot,
30hogy egyetek, igyatok asztalomnál az én országomban, s, királyi székeken ülve, megítéljétek Izrael tizenkét törzsét.
31Aztán így szólt az Úr: Simon! Simon! Lásd a Sátán kikért magának titeket, hogy mint a búzát megrostálhasson.
32De én imádkoztam érted, hogy a te hited meg ne inogjon. Azért, ha majd megtérsz, erősítsd testvéreidet.
33És ő így válaszolt néki: Uram! Kész vagyok teveled, akár a fogságba, akár a halálba menni.
34Ő pedig azt mondta: Péter! Szavamra mondom, a kakas nem szólal meg ma addig, amíg háromszor meg nem tagadtad, hogy ismersz engemet.
35S megkérdezte őket: Mikor elküldtelek erszény, táska s saru nélkül, volt-e valamiben fogyatkozásotok? Azt felelték: Semmiben.
36Ekkor azt mondotta nékik: Most azonban, akinek van, - vegye elő az erszényét, hasonlóképp táskáját is s akinek nincs, adja el köntösét s vegyen rajta kardot,
37mert azt mondom néktek: be kell teljesednie rajtam az írás eme szavának is: A gonosztévők közzé sorozták. Mert, ami rám vonatkozik, teljesedésbe megy.
38De ők azt felelték: Uram! Nézd! Van itt két kard. Ö pedig azt mondta nékik: Elég.
39Aztán elindult s szokása szerint kiment az Olajfák hegyére. Követték tanítványai is.
40És mikor odaért, azt mondotta nékik: Imádkozzatok, hogy meg ne kísértessetek!
41S körülbelül egy kőhajításnyira távozván tőlük, térdre hullt és imádkozott:
42Atyám! Ha te úgy akarod, vedd el tőlem e poharat. Mindazáltal ne úgy legyen, amint én, hanem amint te akarod.
43Ekkor angyal szállt alá a mennyből és megerősítette őt.
44S nagy tusakodásában még buzgóbban imádkozott s mint a földre hulló vércsepp, olyan volt a verejtéke.
45Aztán, hogy megimádkozott, felkelt s odament tanítványaihoz, de azokat alva találta a szomorúság miatt.
46Erre így szólt nékik: Miért alusztok? Keljetek fel! Imádkozzatok, hogy meg ne kísértessetek.
47Még beszélt, mikor a tizenkét tanítvány egyike, - az a Júdás nevű, egy csapat élén Jézushoz lépett, hogy megcsókolja őt.
48Jézus megkérdezte: Júdás! Te csókkal árulod el az emberfiát?
49Környezete pedig látván, hogy mi készül, így szólt hozzá: Uram! Kardunk élére hányjuk őket?
50Sőt egyikük lesújtott a főpap szolgájára s levágta annak jobb fülét.
51Jézus azonban rájuk szólt: Ne bántsátok! Elég már! S fülét megérintvén, meggyógyította azt.
52Majd azt mondotta a rátámadó főpapoknak, templomtiszteknek s véneknek: Akárcsak valami rablóra, úgy törtetek rám kardokkal és dorongokkal?
53Nap nap után közöttetek voltam a templomban s nem tettétek kezeteket reám. De hát, ez a ti órátok, ez a sötétség hatalma!
54Erre megragadván, elhurcolták s bevitték őt a főpap házába. Péter távolról követte.
55S mikor tüzet raktak az udvar közepén és azt körülültek, Péter is leült közéjük.
56Egy szolgáló azonban, amint meglátta őt a tűznél ültében s jól szemügyre vette, azt mondotta: Ez is ővele volt!
57De Péter tagadta, mondván: Asszony! Én nem ismerem őt!
58Kisvártatva egy másik látta meg s mondotta: Te is közülük való vagy! Ámde Péter azt felelte: Ember! Én nem!
59Körülbelül egy óra múlva más valaki bizonykodott: Lelkemre, ez is vele volt, hisz galileai!
60S Péter azt felelte: Ember! Nem értem, mit beszélsz! És a kakas nyomban, még beszéde közben, megszólalt.
61Erre az Úr hátrafordult és ránézett Péterre. Ekkor eszébe jutott Péternek az Úr eme mondása: Még kakasszó előtt, háromszor tagadsz meg engem.
62S Péter kiment és sírt keservesen.
63Azok pedig, akik fogva tartották őt, ütve-verve kicsúfolták.
64Majd szemét bekötve, arcul csapdosták s kérdezték: Találd ki, ki ütött meg téged?
65S ezernyi szitkot szórtak rá.
66Napkeltekor pedig egybegyűltek a népvének, a főpapok s írástudók és székük elé állatták,
67mondván: Felelj! Te vagy-é a Krisztus? Azt felelte nékik: Ha megmondom, akkor sem hiszitek.
68Ha viszont én kérdezlek meg, nem feleltek nékem, nem is bocsáttok szabadon.
69Mostantól fogva azonban az emberfia Isten hatalmas jobbján ül.
70Erre mindnyájan kérdezték: Te vagy hát az Isten fia? Azt felelte nékik: Ti mondjátok: én vagyok.
71Erre azok azt mondották: Mi szükség több bizonyságra? Magunk hallottuk a saját szájából.