Ephesians 3MRUZ

1Ezért vagyok én Pál, Jézus Krisztus foglya, ti értetek, pogányokért,

2ha ugyanis hallottatok Isten kegyelmének rátok nézve velem közlött intézkedéséről, vagyis arról,

3hogy ő kijelentés útján tudatta velem a titkot, amint ezt fentebb röviden megírtam.

4Abból, ha elolvassátok megérthetitek felfogásomat a Krisztus ama titkáról,

5amely más időkben nem jutott tudtukra az emberek fiainak, úgy ahogy az most Lélekben kijelentetett az ő szent apostolainak és prófétáinak,

6hogy a pogányok a Jézus Krisztusban való ígéret örökös társai, tagtársak, résztársak amaz evangéliom által,

7amelynek én Isten csodás hatalmánál fogva az ő velem közlött kegyelmi ajándékából szolgájává lettem.

8Velem, az összes szentek legkisebbikével közöltetett ugyanis az a kegyelem, hogy a Krisztus kikutathatatlan gazdagságát a pogányoknak hirdessem

9és felvilágosítsak mindenkit ama titok rendeltetéséről, amely azért volt elrejtve öröktől fogva a világteremtő Istenben,

10hogy most tudomásukra jusson az egyház révén a mennyei fejedelemségeknek és hatalmasságoknak az Istennek különféle bölcsessége

11amaz örök végzés szerint, amelyet Jézus Krisztusban, ami Urunkban hozott meg,

12akiben minékünk teljes bátor s bizodalmas utunk van Istenhez a benne vetett hit által.

13Kérlek tehát, ne aggasszon értetek szenvedett sok nyomorúságom; dicsőségetekre szolgál az!

14Ezért hajtom meg térdemet a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja előtt,

15akinek atyai nevét viseli minden nemzetség a mennyben s a földön;

16vajh' adja meg néktek dicsőségének gazdagságából, hogy megerősödjék az ő lelke által a ti belső embertek,

17hogy Krisztus lakozzék a hit által a szívetekben

18s meggyökerezvén és megszilárdulván a szeretetben, fel tudjátok fogni minden szentekkel egyben, mi az igazi szélesség, hosszúság, magasság és mélység

19és megismerjétek a Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét s beteljetek az Istennek minden teljességével.

20Néki pedig, aki bennünk ható erejénél fogva sokkal többet tehet mindannál, amit mi kérünk, vagy gondolunk,

21néki dicsőség légyen az egyházban s a Jézus Krisztusban nemzetségről-nemzetségre örökkön-örökké. Ámen.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Ephesians 3.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.