Acts 7
1 S szólt a főpap: Csakugyan így volt?
2 Ő így felelt: Testvérek és atyák! Hallgassatok meg. A dicsőség Istene a mi atyánknak, Ábrahámnak, még mielőtt Háránba költözött, megjelent Mezopotámiában
3 s azt mondta: Hagyd el hazádat s házadat s menj arra a földre, amelyet én mutatok néked.
4 El is hagyta a kaldeusok országát és Háránban telepedett le. Majd atyja halála után kihozta onnét e földre, ahol most laktok.
5 De egy talpalatnyi örökrészt sem adott néki abból, hanem megígérte, hogy néki s utána magvának birtokába adja, bár gyermeke nem volt.
6 S az Isten azt is megmondta, hogy az ő magva zsellér lesz idegen földön, leigázzák, sanyargatják négyszáz esztendeig.
7 De én - úgymond - azt a népet, melynek rabszolgái lesznek, megítélem s aztán kiköltöznek s engemet szolgálnak e helyen.
8 S megkötötte vele a körülmetélkedés szövetségét; így született fia Izsák, akit nyolcadnapra körülmetélt s Izsák fia Jákob és Jákob fiai, a tizenkét ősatya.
9 Az ősatyák azonban csupa irigységből eladták Józsefet Egyiptomba, de Isten vele volt,
10 s kiszabadította minden nyomorúságából s felruházta kedvességgel s bölcsességgel, Fáraó, az egyiptomi király előtt, aki reábízta Egyiptomnak egész házának kormányát.
11 Ekkor éhség s nagy ínség lett Egyiptom s Kánaán egész földjén; atyáinknak nem volt mit enniük.
12 De Jákob a hírre, hogy Egyiptomban gabona kapható, odaküldte tüstént atyáinkat.
13 A második alkalommal azonban felismerték Józsefet a testvérei. Fáraó pedig rájött a József származására.
14 Erre József magához hívatta atyját, Jákobot, s az ő hetvenöt lélekre menő egész nemzetségét.
15 S Jákob lement Egyiptomba és ott halt meg ő is s a mi atyáink is.
16 Sikembe vitték át és abba a sírba helyheztették őket, amelyet Ábrahám a sikemi Emór fiaitól ezüst pénzen vett meg.
17 Az Ábrahámnak tett isteni ígéret napja már közelgett. A nép növekedett s sokasodott Egyiptomban,
18 míg más király nem ült a trónra, aki nem ismerte Józsefet.
19 Ez a mi népünket gyűlölvén, oly gonoszul sanyargatta atyáinkat, hogy kitették csecsemőiket, hogy életbe ne maradjanak.
20 Ekkor jött a világra Mózes, az Isten gyönyörűsége. Három hónapon át az atyai házban nevelték
21 és mikor kitették, a Fáraó lánya magához vette őt s saját fiaként nevelte.
22 Megoktatták az egyiptomiak minden bölcsességére s szóban, tettben hatalmas ember lett belőle.
23 Negyvenéves volt már mikor eszébe jutott, hogy meglátogatja véreit, Izrael fiait.
24 S látván, hogy egyikkel igazságtalanul bánnak, segítségére sietett s az egyiptomit leütvén, megbosszulta a megnyomorgatottat.
25 Azt hitte, megértik vérei, hogy az Isten az ő keze által munkálja szabadságukat, de azok nem értették meg.
26 Másnap meg épp olyankor jelent meg köztük, mikor veszekedtek. Ki akarta őket békíteni, mondván: Emberek! Testvérek vagytok, miért bántjátok egymást?
27 De az, aki a felebarátját jogtalanul bántalmazta, félrelökte, mondván: Ki tett téged vezérünkké és bíránkká?
28 Talán bizony engem is le akarsz ütni, ahogy tegnap leütötted azt az egyiptomit?
29 Erre Mózes elmenekült, s mint jövevény, Midián földjén lakott, ahol két fia született.
30 Negyven év múlva azonban az Úrnak angyala megjelent néki a Sinai hegy pusztájában egy égő csipkebokorban.
31 Mózes csodálkozott e látványon. S amint odament, hogy megszemlélje, az Úr így szólt hozzá:
32 Én vagyok a te atyáid Istene, Ábrahám Istene, Jákob Istene és Izsák Istene. Mózes megremegett, s nem mert odanézni.
33 Az Úr azonban megszólalt: Old le a sarudat! Szent föld az, ahol állsz.
34 Látván láttam Egyiptomban az én népemnek kínszenvedését, hallottam nyögését s leszállottam szabadításukra. Állj elő! Én téged most Egyiptomba küldlek.
35 Ezt a Mózest, akit megtagadtak, mondván: Ki tett téged vezérünkké és bíránkká? - ezt küldte az Isten vezér s szabadító gyanánt a csipkebokorban néki megjelent angyalnak általa.
36 Ő hozta ki őket, ő tett csodákat, jeleket Egyiptomnak földén, a Vörös tengernél, a pusztában negyven esztendőn át.
37 Ez a Mózes mondta az Izrael fiainak; Prófétát támaszt az Úr tinéktek véreitek közül, amilyen én vagyok, arra hallgassatok.
38 Ő tanácskozott a pusztában a Sinai hegyen vele beszélő angyallal és atyáinkkal; ő vette az életnek igéit, hogy velünk közölje.
39 De atyáink nem hallgattak reá, hanem megvetették s visszasírták Egyiptomot azt mondván Áronnak:
40 Csinálj nékünk isteneket s azok vezessenek, mert, hogy mi történt azzal a Mózessel, aki minket Egyiptom földjéről kihozott, nem tudjuk.
41 S kiformáztak ama napokban egy bikabornyút és áldoztak a bálványnak s gyönyörködtek kezük munkájában.
42 Az Isten azonban elfordult tőlük s hagyta, hadd imádják az ég csillagait, amint meg van írva a próféták könyvében: Izrael háznépei Áldoztatok-e énnékem Leölt barmot a pusztában negyven esztendőn át?
43 Sőt inkább körűlhordoztátok a Móloknak sátrát S a ti istenieknek, Romfának csillagát, Az imádás végett faragott képeket. Számkivetlek azért Babilonon is túl.
44 A szövetség sátora atyáinknál maradt a pusztában, annak rendelése szerint, aki meghagyta Mózesnek, készítse el azt a látott mintára.
45 Ezt a mi atyáink átvették és be is vitték Józsuéval a pogányok elfoglalt birodalmába, akiket az Isten atyáink elől elűzött s övék volt az egész Dávid idejéig.
46 Az Istennek e kegyeltje aztán esedezett, vajha hajlékot találna Jákob Istenének,
47 Salamon pedig házat épített néki.
48 De a felséges Isten kézzel csinált házakban nem lakik, amint a próféta mondja:
49 A menny az én trónom, A föld pedig lábamnak zsámolya. Milyen házat építetek nékem? mondja az Úr, S melyik az én nyugvóhelyem?
50 Nem az én kezemnek alkotása mindez?
51 Nyakas, körülmetéletlen szívű s fülű népség! Ti éppen mint atyáitok, mindig lázongotok a Szent Lélek ellen.
52 Melyik prófétát nem üldözték a ti atyáitok? Azokat is ők ölték meg, akik amaz Igaz jöttét eleve hirdették. S ti most annak árulói és gyilkosai lettetek,
53 ti, akik a törvényt angyalok közvetítésével kaptátok s nem tartottátok meg.
54 Ennek hallatára megdühödtek s fogaikat csikorgatták reá.
55 Ő azonban tele Szent Lélekkel, az égre tekintve, látta Isten dicsőségét és az Isten jobbján álló Jézust.
56 S megszólalt: Látom a nyílt eget és az Isten jobbján álló emberfiát.
57 Erre azok iszonytató lármát csapva, fülüket befogták s közös akarattal rárontva,
58 a városból kiűzték s megkövezték őt. A tanúk pedig egy Saul nevű ifjú lábához rakták a felső ruháikat.
59 És míg a kő Istvánra hullt, ő így imádkozott: Uram Jézus! Vedd fel magádhoz lelkemet.
60 Aztán térdre rogyott és hangosan felkiáltott: Uram! Ne ródd fel nékik ezt a bűnt! S ezt mondván elaludt.