1Mikor aztán el lett határozva, hogy Itáliába hajózunk, átadták Pált is, meg a többi foglyot is Júliusnak, a császári sereg századosának.
2S beszállva egy adramittiomi hajóba, azzal a szándékkal, hogy az ázsiai partmenti helyeket sorra felkeressük, elindultunk. A Tesszalónikából való macedón Arisztarkusz is velünk volt.
3Másnap Szidonba érkeztünk és Julius, aki Pállal emberségesen bánt, megengedte néki, hogy barátait meglátogathassa és vendégszeretetüket élvezze.
4Aztán onnét kievezvén, Ciprus alá kanyarodtunk, mert szembe fújt a szél.
5S áthajtva a Cilicia s Pamfilia melléki tengeren, a liciai Mirába érkeztünk.
6S mivel ott a százados egy Itáliába induló alexandriai hajót talált, arra szállított át minket.
7De biz napok teltek bele, míg nagy lassan, üggyel-bajjal Knidoszig jutottunk s mert ott a szél miatt kikötni nem tudtunk, Kréta alatt Salmone mellett hajóztunk.
8S mikor nagynehezen elvitorláztunk mellette, Lazea város tőszomszédságában, a „Szépkikötők\ nevű helyre vergődtünk.
9Sok időbe telt ez s mert a hajózás már veszedelemmel járt és a böjt is elmúlt, Pál intésképp
10ezt mondotta nékik: Emberek! Úgy látom, hogy ezzel a vakmerő hajózással nemcsak a rakományt s a hajót, hanem az életünket is kockára tesszük.
11A százados azonban inkább hitt a kormányosnak és a kapitánynak, mint a Pál szavának.
12S mert az a kikötő telelésre nem volt alkalmas, a többség elhatározta, hogy onnét is elmennek és ha valahogyan Fénixbe, Kréta eme délnyugatra és északnyugatra néző kikötőjébe juthatnak, majd ott kitelelnek.
13De minthogy enyhe déli szél támadt s azt hitték, hogy feltett szándékukat keresztülvihetik, a horgonyt felszedve, Kréta partja mentén tovább eveztek.
14Kisvártatva azonban az északkeleti szél forgószélvészként csapott le
15és mert a hátbakapott hajó nem tudott orrával a szélnek fordulni, szabadjára hagytuk s vitt, ragadt magával.
16Mikor aztán egy Klauda nevű kis sziget fedezéke alá menekültünk, nagynehezen sikerült szert tennünk egy mentőcsónakra
17s a azt felhúzva, a védőeszközök segítségével körülkötözték a hajót s mert attól tartottak, hogy a szirthez vágódnak, a vitorlát le bocsátva, úgy haladtak tovább,
18Minthogy azonban a szélvész erősen hányt-vetett, másnap a rakomány egy részét kihányták.
19Harmadnapon pedig saját kezükkel hányták ki a hajószereket.
20S mert már napokon át sem a napot, sem a csillagokat nem láttuk s a vihar egyre dühöngött, végtére is eltűnt szabadulásunknak minden reménysége.
21S mikor már fogytán volt eleségük is, Pál közéjük állva megszólalt; Emberek! Rám hallgatva, nem kellett volna Krétából elindulnotok és akkor e bajt és kárt elkerültük volna.
22De én azért most is csak azt mondom: bízzatok! Egy lélek sem vész el közületek, csupán csak a hajó.
23Ez éjjel ugyanis annak az Istennek angyala, akié én vagyok s akit én imádok, megjelent nékem
24s azt mondta: Ne rettegj Pál! Meg kell jelenned a császár előtt s az Isten kegyelme valamennyi útitársadat rádbízta.
25Tehát reménység emberek, én hiszem az Istent, hogy úgy lesz, amint nékem mondta.
26Nékünk valamely szigetre kell kivetődnünk.
27És csakugyan, mikor a tizennegyedik éjszaka borúit ránk az Adrián való ide-oda hányódástól fogva, a matrózok éjféltájban észrevették, hogy szárazföld közelit hozzájuk,
28S megmérvén a víz mélységét, húsz ölnek találták, majd kevéssel arrébb, az újabb mérés csak tizenöt ölet mutatott.
29Aztán attól tartva, hogy szirthez vágódnak, a hajó faránál négy vasmacskát dobtak a tengerbe s sóvár szívvel lestek, hogy virrad-e?
30De mert a matrózok meg akartak szökni a hajóból, s azon ürügy alatt, hogy a hajó orránál is vasmacskákat vetnek ki, a tengerre bocsátották a mentőcsónakot,
31azt mondta Pál a századosnak és a katonáknak: Ha ezek a hajón nem maradnak, nincsen mentség számotokra.
32Erre a katonák elvágták a mentőcsónak köteleit és az alázuhant.
33Pitymallatkor pedig arra bíztatta Pál mindnyájukat, hogy egyenek. Ma már - úgymond - tizennegyednapja, hogy eleségtek elfogyott s egy falatot sem ettetek,
34azt tanácsolom hát, hogy falatozzatok, mivel ez javatokra szolgál. Hiszen néktek a hajatok szála sem görbül meg.
35Így szólt, aztán elővette a kenyeret s hálát adván az Istennek, mindannyiuk előtt megtörte azt s evett.
36Erre valamennyi nekibátorodott s szintén evett.
37Összevéve a halóban kétszázhetvenhatan voltak.
38Majd mikor jóllaktak, úgy könnyítettek a hajón, hogy a gabonarakományt a tengerbe hányták.
39De bár már megvirradt nem ismerték fel a szárazföldet Hanem?mint észrevették egy alkalmas parti tengeröblöt, elhatározták, bogy ha csak lehetséges, odaterelik a hajót
40Épp ezért a vasmacskákat elvagdosva a tengerben hagyták, aztán feloldozták a kormányrúd köteleit is szélnek feszítve a vezérvitorlát, a partnak tartottak.
41De mikor egy zátonyos helyre jutottak, nekimentek a hajóval, az eleje ugyan befúródván, mozdulatlan maradt, a hátulja azonban a hullámcsapástól összetört.
42Ekkor a katonák a foglyokat meg akarták ölni, hogy kiúszva egy sem szökhessék meg.
43A százados azonban, hogy Pált megmenthesse, útjába állt szándékuknak és megparancsolta, hogy először is az úsznitudók ugorjanak a tengerbe s menjenek a szárazföldre,
44azután a többi, ki deszkán, ki hajóroncson, S így mindnyájan kimenekültek a szárazföldre.