1Erre azt mondta Agrippa Pálnak: Megengedjük, hogy védd magad. És Pál, kezét felemelve, elmondta védőbeszédét.
2Boldog vagyok, Agrippa király, hogy én ma, a zsidóknak összes én ellenem emelt vadjaira te előtted felelhetek.
3Mert te nagyon jól ismered a zsidók minden szokását és vitás kérdését. Kérlek tehát, hallgass meg engem kegyesen.
4Hogy folyt le életem kora ifjúságom óta az én népem közt Jeruzsálemben, - minden zsidó tudja,
5hisz régtől ismernek. S ha meg van a hajlandóság bennük, be kell vallaniok, hogy mint farizeus, vallásunknak legszigorúbb pártjával tartottam.
6Most is a mi atyáinknak adott isteni ígéret reménysége miatt állok törvény előtt.
7E remény a mi tizenkét törzsünk hő vágya, - azért esedeznek mind éjjel, mind nappal szüntelen. E remény miatt ért engem is, Agrippa király, a zsidóknak vádja.
8Dehát olyan hihetetlen néktek, hogy az Isten a holtakat feltámasztja?
9Megvallom, egykor magam is kötelességnek tartottam síkra szállni ama názáreti Jézus neve ellen.
10Meg is tettem ezt Jeruzsálemben és kezemben a főpapok felhatalmazásával, nem egy szentet börtönbe vetettem, sőt kivégzésükhöz szavazatommal hozzájárultam.
11És zsinagógáról-zsinagógára járva, akárhányszor meggyötörtem őket s káromló szót csaltam ki belőlük, - mi több, féktelen dühömben idegen földön is megkergettem őket.
12E közben történt, hogy mikor utamat, a főpapok felhatalmazása és megbízása alapján, Damaszkusznak vettem,
13úgy déltájban az úton, oh király, észrevettem, hogy engemet s útitársaimat a nap fényénél is fényesebb égi világosság sugárözöne vesz körül.
14S hogy mindnyájan földre rogytunk, héber nyelven ez a szózat hangzott felém: Saul, Saul! Miért üldözsz engemet? Kár néked az ostorhegye ellen rugdalóznod.
15Erre megkérdeztem: Uram! Ki vagy? Azt felelte: Én, akit te üldözsz, Jézus vagyok.
16Kelj fel és állj talpra, mert én azért jelentem meg néked, hogy annak, amit láttál s amit még láttatok veled, szolgájává s tanújává avassalak téged.
17Kiragadtalak e nép s a pogányok közfül, akikhez most elküldelek,
18hogy megnyisd szemüket s hogy a sötétségből a világosságra, a Sátán birodalmából az Istenhez térve, a bennem való hit által megnyerjék a bűnök bocsánatát és a szentek örökségét.
19Azért, óh Agrippa király, nem szegültem ellene az égi látomásnak,
20hanem először Damaszkusz és Jeruzsálem lakóinak, aztán egész Júdeának és a pogányoknak hirdettem, hogy bánják meg bűneiket, térjenek Istenhez és éljenek egyszeremind megtéréshez méltó életet.
21Ezért fogtak meg engem a zsidók a templomban, ezért akartak megölni.
22De az Isten eddig megsegített s most itt állok, mint tanú, kicsinyek és nagyok előtt és nem ejt ki ajkam egy szót sem azokon kívül, amikről a próféták és Mózes eleve megjövendölték, hogy beteljesednek,
23vagyis, hogy a Krisztus szenvedésnek lesz kitéve, s hogy mint a halálból való feltámadásnak zsengéje, világosságot fog terjeszteni e nép és a pogányok közt.
24Így védte magát Pál. De Festus rárivallt: Bolond vagy Pál. A sok betű megőrjített.
25Pál azonban így válaszolt: Én bolond nem vagyok, nemes Festus, az igazság és józanság igéit hirdetem.
26És akihez nyíltan szólok, a király megérti beszédem, mert tudom, hogy mindez nem ismeretlen előtte, hisz ez nem afféle tereiére dolog.
27Agrippa király hiszesz a prófétáknak? Ugyebár hiszesz?
28És Agrippa Pálhoz fordulva szólt: Bizony kis híja, s rábírsz, hogy keresztyénné legyek.
29Pál válaszolt: Istenemre! szeretném, ha akár kicsi, akár nagy fáradság árán, nemcsak te egy magad, hanem azok is, akik ma hallgatnak, ezt a bilincset kivéve, osztozkodnának sorsomban.
30Ezt mondta s a király és a helytartó, aztán Berenike s egész társaságuk felkelt
31s távozásuk közben egymással beszélgetve, megjegyezték: Ez az ember halálra, avagy fogságra méltó dolgot nem művelt.
32Sőt Agrippa azt mondta Festusnak: Ezt az embert, ha nem fellebbez a császárhoz, el lehetett volna bocsátani.