Acts 20
1 A zavargás megszűntével Pál egybehívta a tanítványokat s búcsút mondva nékik, elindult Macedóniába.
2 S bejárván amaz országrészeket s sok intő beszédet intézvén hozzájuk, Görögországba ment
3 s ott töltvén három hónapot, éppen mikor Sziriába akart áthajózni, a zsidók cselt szőtteké ellene, azért elhatározta, hogy Macedónián át tér vissza.
4 Ázsiáig a bereai Szópáter, Pirrusz fia a tessalónikaiak közül pedig Arisztarkusz és Szekundus továbbá a dérbei Gájus, Timóteus és az ázsiai Tihikus s Trofimus kísérték.
5 Ezek előre mentek és megvártak minket Tróászban.
6 Mi pedig a kovásztalan kenyér-önnep után kieveztünk Filippiből s őt nap alatt utolértük őket Tróászban, ahol hét napot töltöttünk.
7 A hét első napján, mikor egybegyűltünk kenyértörés végett, Pál beszédet mondott s minthogy másnap el akart utazni, a beszédet egész éjfélig nyújtotta.
8 A felső szobában, ahol egybegyűltünk, elég sok mécs égett.
9 Egy Eutíkus nevű ifjú pedig, aki az ablakban ült s mély álomba merült, Pál hosszú beszéde alatt az álomtól elnyomva, leesett a harmadik emeletről és holtan szedték fel.
10 Pál lement, ráborult s keblére ölelve, azt mondta: Ne nyugtalankodjatok! Még él.
11 Aztán felment, megtörte a kenyeret és evett s miután sokáig, egész virradatig beszélt, elbúcsúzott.
12 Azt az ifjút pedig élve hozták fel és igen megvigasztalódtak.
13 Mi pedig hajóra szállva, Asszuszba eveztünk azzal a szándékkal, hogy ott vesszük fel Pált, mert így rendelkezett. Maga gyalog akart jönni.
14 S mikor Asszuszban utolért, felvettük s elmentünk Mitílénébe.
15 Onnan másnap elhajóztunk s Kíosz elé értünk. Harmadnapon gedig kikötöttünk Számoszban, majd a következő napon megérkeztünk Miletusba.
16 Pál ugyanis el akarta mellőzni Efezust, hogy ne kelljen időznie Ázsiában, mert sietett, hogy ha lehetséges, pünkösd napján Jeruzsálemben lehessen.
17 Azért Miletusból követeket küldvén Efezusba, magához hívatta a gyülekezetnek véneit.
18 S mikor ezek megérkeztek, így szólott hozzájuk: Tudjátok, hogy Ázsiába jöttöm legelső napjától fogva néktek szenteltem minden időmet.
19 Szolgáltam az Urat teljes alázattal, sok könnyhullatás s a zsidók ármányai miatt engem ért kísértések között.
20 Amit jónak láttam, attól nem riadtam vissza, azt hirdettem néktek; tanítottalak titeket nyilvánosan és házanként.
21 Bizonyságot tettem a zsidók s a görögök előtt is az Istenhez térés és a mi Urunkba, a Jézus Krisztusba vetett hit mellett.
22 Most már, mint a Lélek foglya, elmegyek Jeruzsálembe. Mi sors vár ott reám, azt nem tudom.
23 Csak azt tudom, hogy a Szent Lélek városról-városra figyelmeztet engem, hogy fogság és nyomor vár reám.
24 De én nem törődöm semmivel életemet sem tartom drágának, csak elvégezhessem pályafutásomat s azt a szolgálatot, amelybe az Úr Jézus állított, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliomáról.
25 És most már úgy érzem, nem lát többé engem senki közületek, akik között jártomban keltemben hirdettem az Isten országát.
26 Azért lelkemre mondom e mai napon, hogy nem szárad énrajtam senki vére sem.
27 Nem riadtam vissza, hogy hirdessem néktek az Istennek minden akaratát.
28 Vigyázzatok tehát magatokra és az egész nyájra, amely mellé a Szent Lélek pásztoroknak rendelt, hogy az Isten tulajdon vérén szerzett egyházat legeltessétek.
29 Mert tudom, hogy távozásom után ordas farkasok jönnek közétek és azok a nyájat nem fogják kímélni.
30 Sőt köztetek is támadnak olyan férfiak, akik ravasz beszédükkel magukhoz édesgetik a tanítványokat.
31 Vigyázzatok azért s el ne feledjétek, hogy három éven át, mind éjjel, mind nappal, könnyek közt szüntelen intettem mindenkit.
32 Most pedig testvérek, az Istennek és az ő kegyelmes igéjének ajánlak titeket; ő hatalmas, megépíthet s adhat néktek örökséget a szentek közösségében.
33 Nem kívántam senki ezüstjét, aranyát, avagy ruháját.
34 Hiszen jól tudjátok, hogy amire nékem, avagy társaimnak szükségünk volt, - azt ez a kéz megkereste.
35 Szóval példát adtam néktek, hogy így munkálkodva, a gyöngékről gondot kell viselni s az Ur Jézus szavát szem előtt tartani, mert ő mondta: Jobb adni, mint kapni.
36 Így szólt, majd letérdelt s midnyájukkal együtt imádkozott.
37 Azok pedig mindannyian keservesen sírtak és Pál nyakába borulva, csókolgatták őt.
38 Kiváltképpen az a szava nyilait a szívükbe, hogy nem látják többé őt. Aztán kikísérték a hajóhoz.