1[A karmesternek: Dávid zsoltára.] URam, te megvizsgáltál és ismersz engem.
2Tudod, ha leülök vagy ha fölkelek, messziről is érted gondolatomat.
3Ügyelsz járásomra és fekvésemre, minden utamat jól ismered.
4Amikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt, URam!
5Elöl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
6Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem.
7Hová menjek lelked elől, arcod elől hová fussak?
8Ha a mennybe mennék föl, ott vagy, ha a Seolban vetnék ágyat, ott is jelen vagy.
9Ha a hajnal szárnyára kelnék, hogy a tenger túlsó partján időzzek,
10ott is a te kezed vezetne és a te jobbod fogna engem.
11Ha azt mondanám: „A sötétség biztosan elborít, és éjszakává lesz körülöttem a világosság”,
12a sötétség nem borítana el előled, és fénylene az éjszaka, mint a nappal, a sötétség olyan lenne, mint a világosság.
13Bizony te alkottad veséimet, te formáltál engem anyám méhében.
14Magasztallak, hogy oly megrendítően csodálatos lettem. Csodálatosak a te cselekedeteid, és jól tudja ezt lelkem.
15Formám nem volt elrejtve előtted, amikor titokban formálódtam és alakultam, mintegy a föld mélyében.
16Szemed látta alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind le voltak írva, és a napok is, amelyeket rendeltél számomra, holott még egy sem volt meg közülük.
17Milyen kedvesek nekem a te gondolataid, Istenem! Mily nagy azok száma!
18Számlálgatom őket, de több a homokszemeknél. Fölébredek, és mégis veled vagyok.
19Bárcsak elveszítené Isten a gonoszt, és a vérszomjas emberek eltávoznának tőlem!
20Mert gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába veszik.
21Ne gyűlöljem-e, URam, a téged gyűlölőket? Ne utáljam-e az ellened támadókat?
22Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!
23Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat!
24Nézd meg, hogy ártalmas úton járok-e, és vezess engem az örökkévalóság útján!