1Miért maradsz, Uram, oly távol tőlem? Miért rejtőzködsz a szükség és szorongatás idején?
2A gonosz kevélykedik, üldözi a szegényt; Fogják meg őket saját kigondolt terveik!
3Hisz dicsekszik lelke kívánságaival a gonosz, és magára mond áldást a fösvény.
4Elbizakodottságában megveti az Urat a gonosz, „Nem keresi; nincs Isten!”
5Egyre csak ezt forgatja fejében. Útjai szerencsések minden időben. Túl magasak neki ítéleteid, mind megveti ellenségeit.
6Mert így szól szívében: „Én nem ingok meg, baj nélkül maradok nemzedékről nemzedékre.”
7Szája csupa átok, erőszak, álnokság, nyelve alatt fájdalom és gonoszság.
8Lesben áll az utakon, titokban öli meg az ártatlant.
9Szeme a szegényt kémleli, mint barlangjában az oroszlán, leskelődik rejtekén. Leskelődik, hogy a szegényt megragadja, elragadja a szegényt, hálójába fogva.
10Ráront lelapulva, és a nyomorultak csak hullanak karja erejétől.
11Mert így szól szívében: „Megfeledkezett róluk Isten! Elfordította arcát, és nem látja többé őket!”
12Kelj föl, Uram, Isten! Emeld föl kezed, ne feledd el a szegényeket!
13Miért gúnyolja a gonosz az Istent? Miért mondja szívében: „Nem kéred számon.”
14Láttad ezt, hiszen te figyeled a kínt s a gyötrelmet, juttasd tehát kezeidbe őket! Terád bízta magát a szegény, az árvának te lettél a segítője.
15Törd össze a bűnös és a gonosz karját; keresheted majd gonosztettüket, de nem találod.
16Király az Úr örökkön-örökké, kipusztultak országából a pogányok.
17A szegények kívánságát meghallgattad, Uram. Megerősítetted szívüket és rájuk figyel füled,
18hogy az árvának és az elnyomottnak igazságot tégy, hogy ne hozzon többé rettegést a földből való ember.