1Ekkor Mirjám és Áron Mózes ellen beszéltek az ő etióp felesége miatt
2és azt mondták: „Hát csak Mózes által szólt az Úr? Nemde, hozzánk is éppen úgy szólt!” Amikor az Úr ezt meghallotta —
3Mózes ugyanis szelídebb férfi volt minden embernél, aki a földön lakott —,
4azonnal szólt hozzá meg Áronhoz és Mirjámhoz: „Menjetek ki csak ti hárman a szövetség sátrához.” Amikor aztán kimentek,
5leszállt az Úr egy felhőoszlopban, megállt a sátor ajtajában és szólította Áront meg Mirjámot. Amikor odamentek,
6azt mondta nekik: „Halljátok beszédem! Ha valaki közületek prófétája az Úrnak, annak látomásban jelenek meg vagy álomban szólok.
7Ám Mózes, az én szolgám nem ilyen: ő az én egész házamban meghitt,
8mert vele szemtől szembe beszélek, s ő nyíltan, nem rejtélyekben és jelképekben látja az Urat. Miért nem féltetek tehát gyalázni szolgámat, Mózest?”
9Aztán haragra gerjedve irántuk, elment.
10Amint pedig eltávozott a felhő, amely a sátor felett volt, íme, Mirjám úgy fehérlett a leprától, mint a hó. Amikor Áron rátekintett és látta, hogy lepra öntötte el,
11azt mondta Mózesnek: „Kérlek, uram, ne ródd fel nékünk ezt a bűnt, amelyet esztelenül elkövettünk,
12ne legyen ez olyan, mint a halott, s mint az idétlen magzat, amelyet anyja méhe elvetél: íme, már fél testét megemésztette a lepra.”
13Erre Mózes az Úrhoz kiáltott: „Isten, kérlek, gyógyítsd meg őt!”
14Azt felelte neki az Úr: „Ha az atyja az arcába köpött volna, nemde legalább hét napig kellene szégyellnie magát? El kell csak különíteni hét napig a táboron kívül, aztán vissza lehet hívni.”
15Kizárták tehát Mirjámot hét napra a táborból és a nép nem indult el arról a helyről, amíg vissza nem hívták Mirjámot.
16Aztán elindult a nép Hácerótból és a Párán pusztában ütötte fel sátrait.