Numbers 11KNB

1Ezenközben zúgolódás támadt az Úr ellen a nép között a fáradság miatt. Amikor az Úr ezt meghallotta, megharagudott és kigyulladt ellenük az Úr tüze és emészteni kezdte a tábor szélét.

2Amikor azonban a nép Mózeshez kiáltott, Mózes könyörgött az Úrhoz és a tűz elenyészett.

3Erre elnevezte azt a helyet Taberának (azaz Gyulladásnak), mivel kigyulladt ellenük az Úr tüze.

4Az a gyülevész népség pedig, amely velük feljött, kívánságra gerjedt, s leült és siránkozott és Izrael fiait is csatlakozásra bírta és azt mondta: „Ki ad nekünk húst enni?

5Emlékszünk a halra, amelyet ingyen ettünk Egyiptomban, eszünkbe jut az uborka, a dinnye, a póréhagyma, a vöröshagyma s a fokhagyma.

6Most száraz a torkunk: nem lát szemünk semmi mást, csak mannát.”

7A manna olyan volt, mint a koriander magva, olyan színű, mint a bdellium;

8a nép körüljárt, felszedte, megőrölte a kézimalmon vagy megtörte a mozsárban, aztán megfőzte a fazékban, s kalácsot készített belőle, olyan ízűt, mint az olajos lepény.

9Amikor éjjel leszállt a táborra a harmat, leszállt vele a manna is.

10Hallotta tehát Mózes, hogy siránkozik a nép családról családra, mindenki a sátra ajtajában. Erre igen felgerjedt az Úr haragja, de Mózesnek is tűrhetetlennek tűnt ez a dolog.

11Azt mondta azért az Úrnak: „Miért nyomorítottad meg szolgádat? Miért nem lelek kegyelmet előtted, s miért raktad énrám az egész nép terhét?

12Hát én fogantam-e ezt az egész sokaságot, vagy én szültem-e őt, hogy azt mondod nekem: ‘Hordozd őket kebleden, amint a dajka szokta hordozni a csecsemőt, s vidd el őket arra a földre, amely felől megesküdtél atyáiknak?’

13Honnan vegyek húst, hogy adjak ekkora sokaságnak? Sírnak nekem és mondják: ‘Adj nekünk húst enni!’

14Én egyedül nem győzöm ezt az egész népet, mert nehéz az nekem.

15Ha azonban te másként ítélsz, akkor kérlek, ölj meg engem, s találjak kegyelmet szemed előtt, hogy ne szenvedjek ennyi nyomorúságot.”

16Azt mondta erre az Úr Mózesnek: „Gyűjts egybe nekem hetven olyan férfit Izrael vénei közül, akikről tudod, hogy a nép vénei s elöljárói, s vidd őket a szövetség sátrának ajtajához és állítsd ott őket magad mellé.

17Én majd leszállok és szólok neked, s elveszek lelkedből, s odaadom nekik, hogy hordozzák veled a nép terhét, s ne terheljen az téged egyedül.

18A népnek pedig mondd: Szentelődjetek meg: holnap húst esztek. Hallottam ugyanis, hogy azt mondtátok: ‘Ki ad nekünk húst enni? Jó volt nekünk Egyiptomban.’ — Ad tehát majd nektek húst az Úr, s esztek,

19nem egy nap, sem kettőn, sem ötön, sem tízen, sem húszon,

20hanem egy egész hónapig, míg ki nem jön orrotokon, s utálatossá nem válik, mivel megvetettétek az Urat, aki közöttetek van és sírtatok előtte, mondván: ‘Miért jöttünk ki Egyiptomból?’”

21Azt mondta erre Mózes: „Hatszázezer gyalogosa van e népnek, s te azt mondod: ‘Húst adok nekik enni egy egész hónapig?’

22Talán bizony juhok s marhák sokasága kerül levágásra, hogy elég legyen eledelül, vagy egybegyűlik a tenger minden hala, hogy jóllakassa őket?”

23Azt felelte neki az Úr: „Hát erőtlen-e az Úr keze? Nos, majd meglátod, valóban beteljesedik-e beszédem?”

24Elment tehát Mózes és elmondta a népnek az Úr szavait, s egybegyűjtött hetven férfit Izrael vénei közül, s odaállította őket a sátor köré.

25Ekkor leszállt az Úr a felhőben, szólt hozzá és elvett abból a lélekből, amely Mózesen volt, s odaadta a hetven férfinak. Ezek, amikor megnyugodott rajtuk a Lélek, akkor prófétálni kezdtek, máskor azonban nem.

26Két férfi azonban a táborban maradt: az egyiket Eldádnak, a másikat Medádnak hívták; ezeken is megnyugodott a Lélek, mert ők is az összeírtak között voltak, csak nem mentek ki a sátorhoz.

27Amikor ezek prófétálni kezdtek a táborban, elszaladt egy legény, s jelentette Mózesnek: „Eldád és Medád prófétálnak a táborban.”

28Nyomban azt mondta Józsue, Nún fia, Mózesnek sokak közül kiválasztott szolgája: „Uram, Mózes, tiltsd meg nekik!”

29Ám ő azt mondta: „Mit féltékenykedsz miattam? Bárcsak az egész nép prófétálna, s az Úr nekik adná Lelkét!”

30Aztán Mózes meg Izrael vénei visszatértek a táborba.

31Ekkor szél érkezett az Úrtól, fürjeket ragadott fel a tengeren túlról, s elhozta őket és a táborra hullatta, egynapi járóföldre körös-körül, a tábor minden oldalán; két könyöknyi magasságban repdestek a föld felett a levegőben.

32Felkerekedett erre a nép, s azon az egész napon és éjszakán meg a következő napon szedte a fürjeket. Még aki keveset gyűjtött, annak is volt tíz hómernyi; és kiterítették őket a tábor körül.

33Még a foguk között volt a hús és még el sem fogyott ez az eledel, amikor íme, felgerjedt az Úr haragja a nép ellen, s megverte felette nagy csapással.

34Erre elnevezték azt a helyet a Kívánkozás sírjainak, mert ott temették el a kívánkozó népet.

35Aztán elindultak a Kívánkozás sírjaitól, s eljutottak Hácerótba, s ott telepedtek meg.

© Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat

Choose Translation

Switch translation for Numbers 11.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.