1Kiálts csak! Van-e, aki felel neked? Fordulj valakihez a szentek közül!
2Valóban öli a balgát a harag, s az együgyűt bosszúság gyilkolja.
3Láttam balgát gyökeret verni, de jó sorát tüstént megátkoztam.
4Távol esnek fiai a jóléttől, eltapossák őket a kapuban, és nem lesz, aki mentse őket.
5Feleszi termését az éhező, s elragadja fegyverrel kezében; szomjasok szürcsölik vagyonát.
6Semmi sem esik meg a földön ok nélkül, s a nyomorúság nem a földből fakad;
7az ember úgy születik nyomorúságra, mint a madár repülésre.
8Én pedig az Úrhoz fordulnék kéréssel, Isten elé terjeszteném ügyemet,
9aki nagyokat visz végbe, s amiket nem lehet kifürkészni, csodákat, amiknek nincsen száma;
10aki esőt bocsát a föld színére, és vízzel öntözi az egész határt,
11hogy az alázatosakat felemelje, s a szomorúakat jólétbe helyezze;
12aki széttépi a ravaszok fondorkodását, hogy kezük ne vihesse véghez, amit kezdtek;
13aki megfogja a bölcseket saját csalárdságukkal, és meghiúsítja az álnokok terveit:
14fényes nappal sötétbe botlanak, délben úgy tapogatnak, mint éjjel;
15aki megmenti a szegényt szájuk pallosától, s a nyomorban élőt az erősnek karjától;
16így reménye nyílik a szegénynek, a gazság pedig befogja száját.
17Boldog az az ember, akit Isten megfenyít! Meg ne vesd tehát az Úr feddését!
18Ő sebet ejt ugyan, de be is kötözi, megver — de keze gyógyít is.
19Kiragad téged hat szorongatásból, és nem ér baj a hetedikben.
20Az éhínségben megment a haláltól, s a hadban a kardnak erejétől.
21Biztonságban vagy a nyelvnek ostorától, és nem kell félned, ha pusztulás közeledik;
22nevethetsz pusztuláson, éhségen, és nem kell félned a föld vadjaitól,
23mert frigyben vagy a szántó köveivel, s a mező vadja veled békességben lesz.
24Épségben tudhatod sátradat, és nem találsz hiányt, ha megnézed hajlékodat.
25Majd tapasztalod, hogy magzatod sokasodik, és sarjad annyi lesz, mint a fű a földön.
26Bővelkedve szállsz a sírba, úgy, mint a learatott gabonát idejében betakarítják.
27Ezt íme, így kutattuk ki, de így is van; halljad tehát és jegyezd meg magadnak!”