1Válaszolt pedig a temáni Elifáz és mondta:
2„Tán bosszantásnak veszed, ha megkíséreljük a választ, de ki tudja magába fojtani gondolatát?
3Lám, te sokakat oktattál s erőssé tettél fáradt karokat,
4szavaid fenntartottak támolygókat, s erőt öntöttél roskadó térdekbe.
5Most meg, hogy rád jött a csapás, zokon veszed, s amikor téged sújtott, zavarba jöttél!
6Hová lett istenfélelmed, kitartásod, hová türelmed, s útjaid tökéletessége?
7Emlékezz, kérlek, pusztult-e valaha valaki ártatlanul, és tönkrement-e valahol, aki becsületes?
8Inkább úgy láttam: akik gonoszságot szántanak és fájdalmat vetnek, azt is aratnak;
9tönkreteszi őket Isten lehelete, elemészti haragjának vihara.
10Az oroszlán ordítása, a nőstény bömbölése, s az oroszlánkölykök fogai összetörnek!
11Préda híján elpusztul a tigris, s az oroszlán kölykei elszélednek.
12Továbbá: Titkos szó jutott el hozzám, és fülemet lopva érte a nesze;
13éjjeli álomlátás rémségei között, amikor mély álom borul az emberekre,
14félelem és rettegés fogott el engem, megrendült minden csontom!
15Szellő suhant el ekkor mellettem, mire felborzadt minden hajszál a fejemen;
16ott állt valaki, de nem vettem ki arcát, egy alak szemeim előtt, és hallottam szava halk suttogását:
17Lehet-e ember igaz Isten előtt? Lehet-e férfi tiszta Alkotója előtt?
18Lám, akik neki szolgálnak, azok sem állhatatosak, még angyalaiban is talál hibát!
19Nos akkor a vályogházak lakói, akiknek homokon van az alapzatuk, elpusztulnak, mint amit a moly emészt;
20véget érnek reggeltől estére, elmúlnak örökre, anélkül, hogy bárki észrevenné;
21utódaikat is elveszik tőlük, meghalnak, mégpedig bölcsesség nélkül.