1Hová ment kedvesed, oh legszebb asszony; hová fordult kedvesed? hogy keressük őt veled.
2Kedvesem lement a kertjébe, a balzsam virágágyakhoz; hogy pásztorkodjék a kertekben, és liliomokat szedjen.
3Én kedvesemé vagyok, és kedvesem enyém, ki a liliomok közt pásztorkodik.
4Szép vagy te, barátnőm, mint Tircá, kedves, mint Jeruzsálem; félelmetes, mint a zászlós had:
5fordítsd el szemeidet tőlem; mert azok megzavarnak engem. Hajad olyan, mint a kecskék nyája, mely Gileádról hömpölyög alá.
6Fogaid, mint a juhok nyája, melyek a fÚrdőből jönnek fel; melyek mindenikének ikrei vannak, és nincsen közöttük meddő. Mint a karmazsinfonal az ajkad, és beszélőkéd kedves.
7Mint a gránátalma metszete, a halántékod fátyolod mögött.
8Hatvanan vannak királynék, és nyolcvanan ágyasok, és leányok szám nélkül;
9egy az én galambom, ártatlanom; egyetlene ő az ő anyjának, választottja ő szülőanyjának. Látják a leányok és boldognak mondják őt, a királynék és ágyasok, és dicsérik őt:
10Ki tündöklik itt, mint a hajnal? Szép, mint a halovány hold, tiszta, mint az izzó nap; félelmetes, mint a zászlós had.
11A diófás kertbe mentem én le, hogy gyönyörködjem a völgy zöldjében; hogy lássam, fakad-e a szőlő, virágzanak-e a gránátalmák?
12Nem vettem észre, lelkem letett engem nemes nemzetségem szekereinél.
13Térj vissza, térj vissza, ó Sulammit; térj vissza, térj vissza, gyönyörködjünk benned! Mit gyönyörködtök a Sulammitban? mint egy mahanajimi táncban.