1A karmesternek az „El ne rontsd\-ra; Dávid aranyverse: mikor Saul elküldött, hogy őrizzék a házat, hogy őt megöljék. (2) Szabadíts meg engem ellenségeimtől, Istenem; emelj engem az ellenem támadók fölé.
2(3) Szabadíts meg engem a gonosztevőktől; és a vér embereitől tarts meg engem.
3(4) Mert íme, lesbe álltak lelkem ellen; erőszakosak gyülekeznek ellenem. Nem az én hibámból és nem az én vétkemért, Uram:
4(5) bűnösség nélkül futnak és állanak fel; serkenj fel velem szembe és lásd!
5(6) Hiszen te vagy az Úr, a seregek Istene; Izráel Istene, ébredj, meglátogatni minden nemzetet, ne könyörülj egy hűtlen gonoszon se. Szelá
6(7) Esténként visszatérnek, vonítanak, mint az eb, és körüljárják a várost.
7(8) íme bugyognak szájukkal, kardok vannak ajkaikon; mert ki hallja?
8(9) De te, Uram, kacagsz rajtuk; kinevetsz minden pogányt.
9(10) Ereje? Reád vigyázok: mert Isten az én mentsváram.
10(11) Kegyelem-Istenem elém jön; Isten megadja kedvemet ellenségeimen.
11(12) Ne öld meg őket, nehogy elfelejtse népem; tedd őket bujdosókká seregeddel, és alázd meg őket, pajzsunk, Uram!
12(13) Szájuk vétke ajkaik beszéde, fogattassanak meg hát kevélységükben; éspedig az átok és hazugság folytán, amit beszélnek.
13(14) Emészd el haraggal, emészd el, hogy ne legyenek, és tudják meg, hogy Isten az uralkodó Jákóbban; a földnek széleiig. Szelá.
14(15) Esténként visszatérnek, vonítanak, mint az eb, és körüljárják a várost.
15(16) Ők elbolyonganak enni; ha nem laknak jól, civódnak.
16(17) Én pedig énekelem a te erődet, és reggelenként ujjongok kegyelmednek; mert mentsváram voltál nekem, és menedék szükségem napján.
17(18) Erősségem, hozzád szól zsolozsmám; mert Isten az én mentsváram, az én Kegyelem-Istenem!