1Ászáf zsoltára. Az istenek Istene, az Úr szólt, és előhívta a földet; napkelettől nyugatig.
2Cionból, a szépség tökéletességéből, Isten felragyogott:
3a mi Istenünk jött és nem hallgatott. Tűz emésztett előtte; és körülötte viharzott nagyon.
4Hívta az eget fent; és a földet, hogy népét ítélje:
5Gyűjtsétek össze nekem szenteimet: kik frigyet kötöttek velem véres áldozattal.
6És az ég hirdette igazságát; mert Isten ítélőbíró. Szelá.
7Hallgass meg népem, hadd beszéljek, Izráel, hadd intselek téged;
8Isten vagyok én, a te Istened.Nem véres áldozatokért akarok veled perelni; hiszen égő áldozataid mindig előttem vannak:
9nem fogadok el házadból bikát; aklaidból bakokat:
10mert enyém az erdő minden vadja: az állatok a hegyeken ezrével:
11ismerek a hegyeken minden madarat; és ami a mezőn mozog, az enyém.
12Ha megéhezném, nem mondanám neked; mert enyém a föld kereksége, és ami betölti azt.
13Talán eszem én a bikák húsát; és iszom a bakok vérét?
14Áldozzál Istennek hálaadással; így fizesd meg a Magasságosnak fogadásaidat.
15És hívj engem segítségül szükség idején: kimentelek és tisztelsz engem.
16A hitetlennek pedig azt mondta Isten: Hogy jutsz ahhoz, hogy törvényemről beszélj; és szövetségemet a szádra vedd?
17Hiszen te gyűlölöd a fegyelmet; és igéimet magad mögé veted.
18Ha tolvajt látsz, kedves vagy vele; és a házasságtörőkkel közösséget tartasz.
19Szádat kiereszted a rosszban; és nyelved csalárdságot kötöz.
20Leülsz testvéredet megszólni; anyád fiára foltot teszel.
21Ezeket cselekedted és hallgattam, azt gondoltad: Éppen olyan vagyok, mint te. Megfeddelek és szemed elé tárom:
22értsétek meg hát ezt, kik Istent elfelejtitek; nehogy széttépjelek menthetetlenül:
23aki hálaadással áldoz, az tisztel engem, és aki útjára vigyáz: annak mutatom meg Isten szabadítását.